1. rész

Hunter

 - Pontosan hol is él a bácsikád? - kérdi Rowan, miközben kikapcsolja a klímát és lehúzza az ablakot.

 - Weapon Hill-ben. Pontosabban a város végén. - válaszolom.

 - Szép kis név. Mégis ki nevezte el így a várost? - kérdezősködik tovább, mire én magyarázni kezdek.

 - Állítólag a Polgárháború idején ragadt rá ez a név, mert minden féle fegyvert itt tároltak. Egyesek azt pletykálják, hogy még gyártottak is, de erre nincs semmi bizonyíték.

 - Ismersz a városból valakit?

 - Nem igazán. Csak néhány szomszédot. - vonok vállat. - De ne aggódj! Egész nyáron lesz időnk ismerkedni. Azt mondják, hogy a Kentucky állambeli lányok szépek. - vigyorgok rá.

 - Remélem is. - nevet fel. - De a lényeg, hogy egész nyárra megszabadulok az apámtól.

 - Még mindig azt szeretné, ha te lennél a következő alfa? - nézek felé egy pillanatra, majd vissza az útra.

 - Ja. - sóhajt. - Már mondtam neki, hogy nem érdekel ez az egész. Nem akarok falkavezér lenni. Az irányítás az ő terepe, nem az enyém.

 - Sajnálom haver. Megértelek, mert én sem szeretnék a vezér lenni - szerencsére nem is kell -, de sokan ezt nem értik meg, mert a többségnek ez az álma.

 - Bárkinek szívesen átadom. - morogja. - De most ne beszéljünk erről, a nyáron hallani sem akarok az örökösi feladataimról.

***

 Miután átértünk Illinois-ból Kentucky-ba, Rowan-el helyet cseréltünk, így most már ő ül a volánnál, én meg az anyósülésen. Szerencsér már csak pár kilométer van a célpontunkig.

 - Itt balra menj. - irányítom a haverom, mikor már a belvárosban vagyunk.

 - Messze van még? - türelmetlenkedik.

 - Nem. Úgy még 10 perc. Piros! - mondom, mikor látom, hogy átvált egy jelzőlámpa.

 - Én is látom. - morogja.

 Épp mondani akarok valamit, amikor csitrikacajt hallok a jobb felemen. Arra fordítom a fejem és meglátom, amint néhány lány minket bámulva vihog. Nem lehetnek több 15 évesnél, de miniszoknyában vagy nagyon rövid nadrágban vannak és egy kiló smink van az arcukon.

 - Kis ribik. - mondja Rowan, s dudál egyet nekik, mire még hangosabban visítanak.

 - Akkor mért dudálsz nekik? - vonom fel a szemöldököm.

 - Örüljenek neki. - vonja meg a vállát, majd tovább hajt, mert a lámpa zöldre vált.

 Pár perc múlva már a nagybátyémék birtokán parkolunk. A nagynéném, Teresa nagy mosollyal az arcán jön elénk. Már túl van az ötvenen, de úgy mozog, mint egy 20 éves.

 - Drágám! Annyira vártunk már. - ölel át szorosan, amit én örömmel viszonzok. - Igazi férfivá váltál, amióta nem láttalak.

 - Te pedig egyre fiatalabb vagy. - viszonzom a bókját.

 - Á, dehogy! - legyint lazán. - Ki ez jóképű fiatalember, akir magaddal hoztál? - néz a haverom felé, aki előveszi udvarias oldalát és elbűvölő mosollyal mutatkozik be Teresa-nak.

 - Rowan Sparrow vagyok, asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem.

 - Szólíts csak nyugodtan Teresa-nak. És meg ne próbálj magázni! - int rá fenyegetően, majd egy hatalmas ölelésbe vonja őt is, amin jót derülök, mert hát Rowan nem egy érzelemkinyílvánítos típus.

 - Bill bácsi? - kérdem a nagynénémtől, amikor elengedi Rowant.

 - Nem hiszed el, amíg meg nem látod te magad is, de a konyhában van és süt.

 - Süt? - kérdem hitetlenkedve.

 - Igen. Nemrég megtanult marhasültet sütni és azóta mindig ő készíti azt el. De gyertek be és meglátjátok.

 Így hát fogjuk a csomagjainkat és besétálunk a következő több, mint két hónapban otthont adó házba.

Sascha

 Mosolyogva ébredek, mert érzem, hogy valaki mellettem ül és a hajamat simogatja. Kinyitom a szemem és a húgom édes mosolyával találom szembe magam.

 - Héj! - köszönök neki álmosan, majd ásítok egyek. - Hány óra? Miért vagy ébren ilyenkor?

 - Felkeltem, mert fel kellett ébresztenem téged. - mondja mindig használt kedves hangján.

 - Nem kellett volna felkelned emiatt, nemsokár az ébresztőm is megszólal. - pillantok az éjjeliszekrényemen álló órára.

 - Ma nem fog. Elromlott. - mondja egy kicsit csendesebben.

 - De hát működik, látod? 7 óra 42 percet mutat, ugyanannyit, mint a faliórán. - nézek az ágyammal szemben lévő falra.

 - Elromlott. - ismétli bólogatva. - Csinálok szedvicset neked! - néz rám vidáman, majd elrohan.

 A húgom fura. Nagyon-nagyon az. Az ismerőseink mind azt hiszik, hogy bolond, de én tudom, hogy nem az. (Vagy csak nem akarom elhinni...) Csak más, mint a többi ember. Sajnos a különös viselkedése miatt az embereket nem lehet meggyőzni arról, hogy az elméje tiszta. Anya is azt hiszi, hogy Rhea feje nem egészséges. Kisebb korában több orvoshoz is elvitte, hogy kiderüljön, tényleg baj van-e vele. Semmi rendelleneset nem találtak nála, mind azt mondták, hogy valószínűleg csak különc. Azért még felírtak neki néhány orvosságot, de a szervezete az összeset visszautasította. Én már hozzászoktam a viselkedéséhez, de van, hogy még én is meglepődöm néha. Néha percekig csak mered maga elé és olyan, mintha még levegőt sem venne. Nem lehet vele sokáig beszélgetni egy témáról, mert ő folyton átvált valami másra, ami egyáltalán nem odaillő, vagy fogja magát és magamra hagy a beszélgetés közepén.

 Sajnos ezek és még sok furcsasága miatt iskolába sem járt soha. Anya nem tartotta valószínűnek, hogy felvehetik egy normális suliba, ezért meg sem próbálta beiratni. Inkább ő tanította itthon, mint magántanulót. Tanítania sem kellett sokat, mert minden alkalommal, mikor új leckét szeretett volna venni vele, a húgom már tudta. Szóval egy idő után anya csak kikérdezte tőle a leckét.

 Rhea-val féltestvérek vagyunk. Ő 18, én pedig 20 éves vagyok. Ugyanaz az apánk, de különböző anyától születtünk. Én nem ismerem az igazi anyámat. Ő, miután én megszülettem szépen lepasszolt apának, majd lelépett. Hát köszönöm, jól is jártam! Rhea édesanyja, Charlotte akkor találkozott apával, mikor csak pár hónapos voltam. Egymásba szerettek, majd összeházasodtak, ezután nemsokkal megszületett Rhea. Charlotte sajátjaként nevelt fel és nem tett különbséget közöttem és a húgom között. Én is saját anyámként tekintek rá és sosem fordult meg a fejemben, hogy ne anyaként szólítsam. Sajnos apa nem lehetett sokáig velünk, mert amikor hétéves voltam, meghalt egy balesetben. Autóval lezuhant egy sziklán. Azóta csak hárman vagyunk.

 Mire kikelek az ágyból, hogy elkészüljek a munkába, már eltelik néhány perc. A nyári szünetre munkát vállaltam a Smile Haunt-ban, ami egy kávézó/sütiző/fánkozó. Ránézek a vekkerre és azt mutatja, hogy 46 perc. Ez érdekes. Tényleg nem jelzett. Pedig 1 perce kellett volna szólnia. Ellenőrzőm, hogy tegnap este tényleg beállítottam-e. Igen, beállítottam. Valami elromolhatott benne. De Rhea ezt honnan tudta? Nem számít, már megszokhattam volna a fura dolgokat körülötte.

 Kibotorkálok a konyhába reggelizni. Rhea tényleg csinált nekem szendvicset a kedvenc sonkámból. Ő sosem eszik húst, vagy bármilyen terméket, amiben megtalálható. Valamiért undorodik tőle. Mikor kicsik voltunk egyszer anya szerette volna, ha megkostolja. Rhea sírva leerőltetett egy falatot a torkán, de utána rögtön ki is hányta. Azóta még csak nem is kínáljuk hússal.

 Miután végzek a reggelivel, gyorsan a fürdőbe rohanok fogat mosni. Még jó, hogy tegnap este lezuhanyoztam, mert most nem lenne rá időm. A ruháim közt kutakodok, mikor nyílik az ajtó és mikor odafordulok, Rhea hosszú szőke loboncát pillantom meg.

 - Valami baj van, kicsim? - kérdem, mikor megáll tőlem két méterre és a kezét tördeli, s közben egyik lábáról a másikra áll.

 - Ma nagy nap lesz.

 - Miért lenne nagy nap? A főnök nem említett semmit. - mondom, miközben egy elnyűtt farmert veszek elő a szekrényből.

 - Ne azt! - szól rám hangosabban az átlagosnál Rhea, majd eltol a szekrényem elől, hogy ő férjen oda.  Elővesz egy sötét farmersortot,amit egy hónapja vettem és ami jelenleg a kedvencem. És nem is munkába való. - Ezt.

 - De ez még eléggé új ahhoz, hogy a munkában használjam. - csóválom a fejem és nem akarom elvenni a kezéből.

 - Kérlek! - néz rám ártatlan, nagy szemekkel, én pedig nem tudok neki nemet mondani.

 - Hát jó. De mivel vegyem fel? - már nyom is a kezembe egy sötétzöld ujjnélkülit.

 Gyorsan átveszem a kezembe adott cuccokat a pizsamám helyet. Rhea boldogan néz rám, majd odaszalad hozzám és átölel.

 - A farkasfiúnak tetszeni fogsz. - suttogja a fülembe, de amikor rákérdezhetnék, hogy miről beszél, már ki is siet a szobámból.

Sziasztok! Itt az új történetem első része. Még nem írtam fantasy történetet, de az utóbbi időben folyton ez motoszkált a fejemben. Nem bírtam tovább és muszáj volt leírnom.
Ezt csak egy kis bevezető résznek szántam, a következő részek izgalmasabbak lesznek. Remélem, hogy tetszeni fog a folytatás.
Köszönöm, hogy benéztél! :)