Rowan
Már kiért az erdőből, amikor utól érem. A ruháimmal a kezében gyorsan szedi a formás kis lábait, de seperc alatt utól érem. Épp megfordul, hogy megnézze, milyen messze vagyok tőle, de ebben a pillanatban rávetem magam és a puha földön köt ki, alattam. Épp azon gondolkodom, hogy ezt a poziciót már sokszor elképzeltem, csak én is emberi alakban voltam, amikor ismerős érzés kerít hatalmába. Áramütés szerű dolog halad végig rajtam, ahogy az első napsugár megérinti a testem. Már nem véd a bundám a széltől és a reggeli csípős hidegtől.
Ránézek a kis tolvajomra és most először látok rémületet a szemében. Lenézek a testemre és rá is jövök, hogy miért. Meztelen vagyok, méghozzá a tömegemmel a földhöz szegezem a testét. Elégedetten mosolygok rá.
- Látod szívem? Rossz dolog volt ellopni a ruháimat. - továbbra is ijedt szemekkel néz rám és hevesebben veszi a levegőt. - Habár, így utólag nem bánom. - teszem hozzá kajánul.
Tagadni sem tudom, hogy fel vagyok rá izgulva. Mivel a testünk teljesen egymásnak simul, ő pontosan érzi, hogy mi a helyzet odalenn. Megérdemli a büntetést, mivel nagyon rossz kislány volt, ezért még jobban zavarba akarom őt hozni.
- Segítesz felvenni a ruháimat, vagy jobban tetszem neked meztelenül?
- Öltözz fel! - sikítja és eltakarja a tenyerével az arcát. Most először látom őt úgy viselkedni, mint a korabeli lányokat.
- Hát jó, ha ezt szeretnéd... - mondom csüggedt hangon.
Legördülök róla, majd a bokszeremet gyorsan magamra kapom, amíg el nem követek valami őrültséget.
- Most már kinyithatod a szemed. - elveszi a kezét a szeme elől, de amikor rám néz, újból eltakarja. Nagyon élvezem a helyzetet és kinevetem. De mivel nem akarok ennél is perverzebb lenni, felveszem a nadrágom és a pólóm is. Mivel a földön elég hideg van és nem akarom, hogy a kisszívem megfázzom lehajolok, megfogom a két karját és felemelem. Mulattat, hogy még mindig csukva van a szeme.
- Most már ténylek kinyithatod a szemed. - hallgat rám és kinyitja. - És most elmondanád, hogy mit kerestél korán hajnalban az erdőben? Méghozzá ebben a kis pizsamának sem nevezhető cuccban. - nem válaszol, csak picit megvonja a vállát. - Gyere velem! - fogom meg a kezét és magam után húzom.
- Hova megyünk? - kérdi kíváncsian.
- Hozzám.
Néhány perc múlva meg is érkezünk. A hátsó ajtón keresztül megyünk be, nem szeretnék összefutni senkivel. Már a lépcső aljánál tartunk, amikor a nevemet hallom. A konyha fele fordulok, amikor meglátom Teresát. Ő és Bill is tudja a titkunkat, ezért nem kell nekik azon magyarázkodnunk, hogy hol jártunk az éjszaka.
- Hello Teresa. - köszönök neki.
- Szervusztok. - rám néz, majd a mellettem álló lányra irányítja a figyelmét. - Te Charlotte lánya vagy, ugye? - kérdi tőle kedvesen.
- Igen, asszonyom.
- Oh, nyugodtan szólíts csak Teresa-nak. Rhea a neved, ugye? - ő bólint, Teresa pedig rosszallóan rám néz. - És mit csináltok ilyen korán reggel?
- Csak beszélgetünk. Szóval, ha nem bánod, akkor felmegyünk. - mondom kissé zavartan.
- Rendben, de kérlek, majd vidd haza Rhea-t. Elég messze laknak innen.
- Persze, majd haza viszem. - azzal megindultam az emelet felé, Törpillát is magam után húzva.
Gondolom, Teresa most azt hiszi, hogy azért hoztam ide a kiscsajt, hogy lefektessem, ami tényleg nagyon jó lenne, de mégsem teszem. Nem számít, majd mindent elmagyarázok neki. Vagyis nem mindent, csak a lényeget.
Miután becsuktam a jelenlegi szobám ajtaját, elengedem a kis tolvajom kezét, majd az ágy felé intek, hogy üljön le. Nagyon engedelmesen ezt is teszi.
- Akkor haladjunk kicsinként a kérdésekkel. - megfogom a szobában található egyetlen széket, majd elhelyezkedem a szöszivel szemben. - Tudtad, hogy az erdőben leszek az éjszaka?
- Nem.
- Hazudsz.
- Csak azt tudtam, hogy ott lesz Hunter. - a mondatára összeszorul a torkom és úgy érzem mindjárt elájulok. Mi a fene? A legjobb barátom miatt ment az erdőbe? Tetszik neki? - Ebből azt sejtettem, hogy te is ott vagy. - a kijelentésére újból levegő jut a tüdőmbe és megkönnyebülök.
- Miért jöttél oda? - nem válaszol a kérdésemre. Bármennyire is nehezemre esik feltenni a következő kérdést, mégis megteszem. - Hunter miatt jöttél az erdőbe? - nagyot nyelek. - Tetszik neked?
- Nem.
- Hát akkor?
- Amikor a közeledben vagyok, akkor csendben vannak. - mondja halkan.
- Mégis miről beszélsz? - kérdem értetlenül.
- Haza kell mennem. - ugrik fel az ágyról és az ajtóhoz siet, de mielőtt elérné a kilincset, elkapom a derekát.
- Mit titkolsz? - suttogom, mélyen a szemébe nézve.
Lehunyja a szemét és zihálva lélegzik.
- Én csak egy bolond vagyok. - mondja és kihallatszik a fájdalom a hangjából.
- Nem vagy az. Tudom. - végigsimítok az arcán, majd egy hajtincset a füle mögé tűrök. Annyira sima a bőre. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az egész testén ilyen.
- Hazaviszel? - kérdi bizonytalan hangon.
- Persze. - kézen fogom és további kérdések nélkül szállítom haza.
- Most már ténylek kinyithatod a szemed. - hallgat rám és kinyitja. - És most elmondanád, hogy mit kerestél korán hajnalban az erdőben? Méghozzá ebben a kis pizsamának sem nevezhető cuccban. - nem válaszol, csak picit megvonja a vállát. - Gyere velem! - fogom meg a kezét és magam után húzom.
- Hova megyünk? - kérdi kíváncsian.
- Hozzám.
Néhány perc múlva meg is érkezünk. A hátsó ajtón keresztül megyünk be, nem szeretnék összefutni senkivel. Már a lépcső aljánál tartunk, amikor a nevemet hallom. A konyha fele fordulok, amikor meglátom Teresát. Ő és Bill is tudja a titkunkat, ezért nem kell nekik azon magyarázkodnunk, hogy hol jártunk az éjszaka.
- Hello Teresa. - köszönök neki.
- Szervusztok. - rám néz, majd a mellettem álló lányra irányítja a figyelmét. - Te Charlotte lánya vagy, ugye? - kérdi tőle kedvesen.
- Igen, asszonyom.
- Oh, nyugodtan szólíts csak Teresa-nak. Rhea a neved, ugye? - ő bólint, Teresa pedig rosszallóan rám néz. - És mit csináltok ilyen korán reggel?
- Csak beszélgetünk. Szóval, ha nem bánod, akkor felmegyünk. - mondom kissé zavartan.
- Rendben, de kérlek, majd vidd haza Rhea-t. Elég messze laknak innen.
- Persze, majd haza viszem. - azzal megindultam az emelet felé, Törpillát is magam után húzva.
Gondolom, Teresa most azt hiszi, hogy azért hoztam ide a kiscsajt, hogy lefektessem, ami tényleg nagyon jó lenne, de mégsem teszem. Nem számít, majd mindent elmagyarázok neki. Vagyis nem mindent, csak a lényeget.
Miután becsuktam a jelenlegi szobám ajtaját, elengedem a kis tolvajom kezét, majd az ágy felé intek, hogy üljön le. Nagyon engedelmesen ezt is teszi.
- Akkor haladjunk kicsinként a kérdésekkel. - megfogom a szobában található egyetlen széket, majd elhelyezkedem a szöszivel szemben. - Tudtad, hogy az erdőben leszek az éjszaka?
- Nem.
- Hazudsz.
- Csak azt tudtam, hogy ott lesz Hunter. - a mondatára összeszorul a torkom és úgy érzem mindjárt elájulok. Mi a fene? A legjobb barátom miatt ment az erdőbe? Tetszik neki? - Ebből azt sejtettem, hogy te is ott vagy. - a kijelentésére újból levegő jut a tüdőmbe és megkönnyebülök.
- Miért jöttél oda? - nem válaszol a kérdésemre. Bármennyire is nehezemre esik feltenni a következő kérdést, mégis megteszem. - Hunter miatt jöttél az erdőbe? - nagyot nyelek. - Tetszik neked?
- Nem.
- Hát akkor?
- Amikor a közeledben vagyok, akkor csendben vannak. - mondja halkan.
- Mégis miről beszélsz? - kérdem értetlenül.
- Haza kell mennem. - ugrik fel az ágyról és az ajtóhoz siet, de mielőtt elérné a kilincset, elkapom a derekát.
- Mit titkolsz? - suttogom, mélyen a szemébe nézve.
Lehunyja a szemét és zihálva lélegzik.
- Én csak egy bolond vagyok. - mondja és kihallatszik a fájdalom a hangjából.
- Nem vagy az. Tudom. - végigsimítok az arcán, majd egy hajtincset a füle mögé tűrök. Annyira sima a bőre. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az egész testén ilyen.
- Hazaviszel? - kérdi bizonytalan hangon.
- Persze. - kézen fogom és további kérdések nélkül szállítom haza.
Sascha
Miután reggel végzek a készülődéssel és elindulnék a munkába benézek a húgom szobájába. Csendesen nyitom ki az ajtót, de amit bent látok meglep. Az ágy szépen be van vetve, de senki sincs a szobában. Elsietek a fürdőig, bekopogok, de amikor nem jön válasz benyitok. Senki. Vajon hol lehet Rhea? Most az egyszer örülök, hogy anya nincs itthon. Nem szeretném, ha aggódna.
Muszáj megkeresnem a húgomat! Ha kell ma nem megyek be dolgozni, de meg kell találnom. Kiszaladok a ház elé és szét nézek, amikor egy telepjáró áll meg a ház előtt. Rögtön fel is ismerem. Pár pillanat múlva két személy száll ki a kocsiból.
- Ti meg mégis hol jártatok? - kérdem sokkosan és odaszaladok a húgomhoz. - Mégis mit csináltál a húgommal? - förmedek rá Rowan-re.
- Csak hazahoztam. - válaszol nyugodtan.
- Mégis hol jártál, Rhea? - nézek rá, de nem válaszol. Helyette Rowan szólal meg.
- Bill és Teresa birtoka körül találkoztunk.
- Korán reggel?
- Ja.
- Ne haragudj. - mondom Rowan-nek. - Csak megijedtem, amikor nem találtam sehol.
- Ne aggódj, megértem.
- Köszi, hogy hazahoztad. - hálálkodom, miközben átölelem a húgom vállát.
- Nincs mit. - majd a húgom felé fordul. - Vigyázz magadra, kicsi lány. - rákacsint, majd beül a kocsiba és elhajt.
- Hiába kérdezősködnék, nem kapnék választ, ugye? - nézek a húgomra.
- Aha. - válaszolja mosolyogva, mire én is elmosolyodom.
- Na mindegy. Befelé és vegyél magadra valami rendes ruhát, így nem lóghatsz az utcán. - mutatok a pizsamájára. - És ne lógj meg többé szó nélkül. - rázom felé fenyegetve az ujjam. - Nekem most sietnem kell dolgozni. Vigyázz magadra! - majd beszaladok a táskámért és már indulok is a munkahelyemre.
Dél körül rezgést érzek a zsebenben. Megnézem a mobilom. Egy új üzenet.
Hunter: Van kedved velem ebédelni?
Hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Legszívesebben igent mondanék, de nem lehet. Nekem barátom van, aki biztosan nem nézné jó szemmel, ha egy másik fiúval lógnék. Méghozzá egy ilyen dögös fiúval.
Én: Sajnálom, csak 3 után végzek.
Hunter: Akkor mit szólsz egy délutáni sütihez? Vagy bármi máshoz?
Bármi máshoz? Tiszta hülye vagyok! Biztos csak egy italra, fagyira vagy ilyesmire gondolt.
Hiába küzdök önmagammal, nem tudok nemet mondani.
Én: Legyen.
Miután elküldöm az üzenetet rendkívüli izgatottság kerít hatalmába, de ezt megpróbálom elűzni - kevés sikerrel. Csak barátként fogok tekinteni rá, sehogy máshogy. Csak barátként!
- Ti meg mégis hol jártatok? - kérdem sokkosan és odaszaladok a húgomhoz. - Mégis mit csináltál a húgommal? - förmedek rá Rowan-re.
- Csak hazahoztam. - válaszol nyugodtan.
- Mégis hol jártál, Rhea? - nézek rá, de nem válaszol. Helyette Rowan szólal meg.
- Bill és Teresa birtoka körül találkoztunk.
- Korán reggel?
- Ja.
- Ne haragudj. - mondom Rowan-nek. - Csak megijedtem, amikor nem találtam sehol.
- Ne aggódj, megértem.
- Köszi, hogy hazahoztad. - hálálkodom, miközben átölelem a húgom vállát.
- Nincs mit. - majd a húgom felé fordul. - Vigyázz magadra, kicsi lány. - rákacsint, majd beül a kocsiba és elhajt.
- Hiába kérdezősködnék, nem kapnék választ, ugye? - nézek a húgomra.
- Aha. - válaszolja mosolyogva, mire én is elmosolyodom.
- Na mindegy. Befelé és vegyél magadra valami rendes ruhát, így nem lóghatsz az utcán. - mutatok a pizsamájára. - És ne lógj meg többé szó nélkül. - rázom felé fenyegetve az ujjam. - Nekem most sietnem kell dolgozni. Vigyázz magadra! - majd beszaladok a táskámért és már indulok is a munkahelyemre.
Dél körül rezgést érzek a zsebenben. Megnézem a mobilom. Egy új üzenet.
Hunter: Van kedved velem ebédelni?
Hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Legszívesebben igent mondanék, de nem lehet. Nekem barátom van, aki biztosan nem nézné jó szemmel, ha egy másik fiúval lógnék. Méghozzá egy ilyen dögös fiúval.
Én: Sajnálom, csak 3 után végzek.
Hunter: Akkor mit szólsz egy délutáni sütihez? Vagy bármi máshoz?
Bármi máshoz? Tiszta hülye vagyok! Biztos csak egy italra, fagyira vagy ilyesmire gondolt.
Hiába küzdök önmagammal, nem tudok nemet mondani.
Én: Legyen.
Miután elküldöm az üzenetet rendkívüli izgatottság kerít hatalmába, de ezt megpróbálom elűzni - kevés sikerrel. Csak barátként fogok tekinteni rá, sehogy máshogy. Csak barátként!
