6. rész

Hunter

 - Ma bemegyek a Smile-ba. - mondom Rowan-nek reggelizés közben.

 - Jövök én is. - feleli két falás között.

 - Előre figyelmeztetlek, hogy ha nem leszel kész időben, nélküled megyek.

 - Oké-oké. Amúgy meg mi a helyzet a pincércsajjal? - érdeklődik.

 - Sascha a neve. - mondom nyomatékosan. - Megszereztem a számát egyik munkatársától, a fél éjszakát pedig végig sms-eztük. - vigyorgok.

 - Úgy áll a helyzet, hogy lehet nemsokára új barátja lesz?

 - Hidd el, addig nem állok le. Nem illik hozzá az a bájgúnár. - a mosolyom elhalványul, amikor eszembe jut az a kis strici. Ami azt illeti, eddig csak egyszer láttam, de már így is utálom.

 - Holnap nehogy azt mondd, hogy belezúgtál a kis Sascha-ba. - jegyzi meg Rowan gúnyosan.

 - Hülye vagy? Alig ismerem. Az egy dolog, hogy nagyon tetszik, de a szerelem egy egészen más tészta.

 - Ha te monodod...

***

 Mikor leülünk a kévézóba, néhány másodperc múlva meg is jelenik Sascha. Nagyon szexi ebben a kis rövidnadrágban. Hosszú barna lábai csak úgy könyörögnek, hogy ne hagyjam őket figyelmen kívül, de muszáj felnéznem, mert a végén rajtakap, hogy stírölöm. Mikor belenézek szép zöld szemébe már nem is bánom annyira, hogy levettem a szemem a lábairól. Nem bírom megállni és rámosolygok, mire az ő ajkai is mosolyra húzódnak.

 - Sziasztok!

 - Szia! - köszönünk egymásnak.

 - Mi újság, Sascha? Jól aludtál az éjjel? - kérdi Rowan egy kaján vigyorral. Komoran rámeredek, de ő nem hagyja abba a vigyorgást. Miért kellett elárulnom, hogy az éjszaka sms-eztünk?! 

 - Aha... persze, nagyon jól. - válaszolja Sascha nyugodtan. - Tudjátok már, mit rendeltek?

 - Jelenleg csak egy kólát kérek. - úgy tervezem, hogy maradok egy ideig. Mondjuk addig, amíg végez.

 - Nekem meg hozz egy nagy szelet feketeerdőt és egy csokis fánkot. - Rowan most sem hazudtolja meg magát.

 - Oké. Pár perc és jövök. - ezzel ott hagy minket.

 - Flörtölhetnél vele. Így soha nem hódítod meg. - csóválja Rowan a fejét.

 - Mindennek eljön az ideje.

 - A flörtölésnek most van itt az ideje.

 Meglátom, hogy Sascha már is jön a rendelésünkkel, ezért csendre intem. Lepakolja Rowan elé a tortát, majd elém a kólát. Nem bírok magammal, így mikor felém hajol, én észrevétlenül mélyet szippantok az illatából. Nem mintha eddig nem éreztem volna. Ha 100 méter távolságban is van tőlem, úgy is képes vagyok érezni, de az, hogy ilyen közel van hozzám, teljesen más. Nagyon-nagyon finom. Valami gyümölcs, amit nem tudok meghatározni, de mostantól ez a kedvencem, az biztos.

 Nagy bánatomra, néhány másodperc múlva el is húzódik.

 Épp meg akarom kérdezni, hogy mit csinál munka után, amikor belép valaki az ajtón, Sascha figyelme, pedig odavándorol.

 - Rhea! Itt vagyok húgi. - különös módon erre Rowan is felkapja a fejét.

 A kis szőke lány a nővére felé néz, majd elindul felé. Sascha átöleli egyik kezével, mivel a másikban ott van a tálca. Ezután a kislány tekintete felém vándorol, de csak egy pillanatra, mert végül Rowan-en akad meg a szeme.

 - Mi a helyzet, aranybogár? - kérdi tőle Rowan. A becenév hallatára Sascha és én is furán nézünk, de Rhea arcáról semmit nem lehet leolvasni.

 - Ma este telihold van. - jegyzi meg Rhea minden bevezető nélkül.

 Megfeszül a testem és Rowan-re nézek. Ő is nyugtalanul rám néz. Ez biztos csak véletlen. A kislány nem tudhat semmit. Csak megállapított egy tényt. Sascha mondta, hogy egy kicsit fura a húga. Mégis honnat tudná? Őrültség beparázni csak ennyitől!

 - Sascha imádja a teliholdat. Mindig kiül az ablabka és képes órákig bámulni.

 - Ez tényleg igaz. Tényleg nagyon szeretem nézni a holdat. - erősíti meg Sascha. Nem csak szép, de szereti a teliholdat. Tökéletes!

 Kicsit megkönnyebbülök, de a haverom merőn tanulmányozza Rhea-t. Pontosabban nem csak tanulmányozza, hanem méregeti. Tetőtől talpig.

 - Bocs fiúk, de vissza kell mennem dolgozni. Kértek még valamit?

 - Talán majd később. - mondom.

 - Oké. - majd elforul, Rhea-t is húzva magával. - Te kérsz valamit? - kérdi a húgától.

 - Aha. Egy csokis meg egy oreos fánkot.

 - Ez a csaj tudja, mi a jó. - jegyzi meg Rowan.

 - Tetszik neked? - kérdem kíváncsian.

 - Dehogy. Cuki meg minden, de nem az esetem. - mondja, de közben nem néz a szemembe, innen tudom, hogy több mint valószinű, hogy hazudik. - Amúgy meg kicsit bogarasnak tűnik.

 - Ha arra gondolsz, hogy bolond, akkor tévedsz. Sascha beszélt nekem róla.

 - Mit mondott?

 - Mért érdekel? - húzom az agyát.

 - Csak kíváncsi vagyok. - vonja meg nemtörődöm módon a vállát.

 - Tetszik neked. - most nem kérdezem, hanem kijelentem.

 - Mondtam már, hogy nem! - erősködik, de nem hiszek neki. - Amúgy meg nem találod furcsának, hogy a teliholdról beszélt?

 - Először gyanúsnak gondoltam. De gondolj csak bele, mégis honnat tudna rólunk?

 - Ez igaz, de akkor is fura. Mintha valamiről nem tudnánk. - túrt bele a hajába és Rhea irányába fordult.

 - Mégis miről?

 - Azt nem tudom.

 Pár perc múlva fél három. Van egy tervem azzal kapcsolatban, hogy Sascha-val töltsek egy kis időt kettesben.

 - Megtennél nekem egy szívességet? - kérdem Rowan-től.

 - Attól függ.

 - Hívd el Rhea-t valahova, mert szeretném hazavinni Saschat. - a tervemben még az is benne van, hogy útközben felvetem, hogy elmehetnénk együtt ebédelni.

 - Hát jó. De tartozol nekem. - egyezik bele.

 - Mintha nem örülnél, hogy vele lehetsz. - jegyzem meg gúnyosan.

 Ő csak megforgatja a szemét és épp készül felállni, amikor nemvárt vendég lép be a Smile-ba. A francba! Az a bájgúnár. Odalép Sascha-hoz és egy futó csókkal köszönti, amitől felfordul a gyomrom.

 - Egy perc és jövök. Csak összszedem a cuccaimat. - mondja Sascha, majd hátramegy oda, ahova csak a személyzet léphet be.

 - Szia Rhea! - köszön Rhea-nak, aki nem felel vissza neki, csaki bizalmatlanul méregeti. Ügyes kislány! Ő sem kedveli. - Jól nézel ki ma. - mondja, miközben alaposan végigméri.

 Szemét seggfej! Sascha sokkal jobbat érdelmel ettől. Legszívesebben kiharapnám a torkát a rohadéknak.

 - Mondd, hogy rosszul láttam és az imént nem a barátnője húgát stírölte. - szólal meg színtelen hangon Rowan, ami nála nem jó jel.

 - Sajnos jól láttad.

 Megérkezik Sascha és együtt elmenni készülnek. Sascha felém néz és rám mosolyog, amit megpróbálok viszonozni, de erőltetettre sikerül. Az a seggfej átöleli a derekát és együtt lépnek ki az ajtón. Rhea egy darabig bámulja őket. Bár az arcáról nem tudok olvasni, érzem, hogy neki sem tetszik a nővére barátja. Ez jó. Talán a segítségemre lehet, hogy eltávolítsuk ezt a ficsúrt az útból.

 - Ez jól keresztbe húzta a terveimet. - jegyzem meg halkan, amikor látom, hogy elhúznak egy drága Mercedes-szel.

Rowan

 Hunter-ral már órák óta csatangoltunk az erdőben és élveztük a telihold mágikus erejét. Az ezüst égitest olyan hatással van ránk, mint a nap a napelemekre, feltöltött minket erővel. Ettől lettünk különlegesebbek az embereknél. Minden vérfarkas imádja a teliholdat. Leírhatatlan érzés a fényébe sütkérezni.
 Habár farkas alakban nem tudunk beszélni, de képesek vagyunk telepátia segítségével kommunikálni. Sajnos emberi testben ezt nem tudjuk alkalmazni, bár sokszor nagyon jól jönne.
 Egy verseny? - kérdi Hunt.
 Tudod jól, hogy te győzöl, nem kell ezért lealázni engem.
 Igaz, ami igaz. - értett egyet, közben elképzeltem, ahogy önelégülten vigyorog.
 Hunter a leggyorsabb vérfarkas, akit ismerek. Ezért féltékenynek kéne lennem, de azzal vígasztalom magam, hogy bármikor elverem őt. Szóval, így megoszlanak köztünk a jó képességek. Ő a gyors, én az erős.
 Unalmas vagy, megyek levadászok valamit. Azt hiszem nyúlakat hallottam a közelben. - azzal el is sprintel, csak egy szürke mozgó testet lehet látni, ahogy egyre távolódik.
  Mivel tudom, hogy nem érném utol, csak céltalanul indulok el valamerre. Ha jól tudom körülbelül még két óra van napfelkeltéig, addig jó lesz a ruháim közelébe kerülni, mert nem lesz kedvem korán reggel meztelenül csatangolni az erdőben.
 Már percek óta csatangolok, amikor megérzem, hogy egy ember van a közelben. Megállok és mégjobban a szagokra koncentrálok. Ismerős illat kúszik az orromba. Na ne! Ez nem lehet! Csak a képzeletem játszik velem.
 Futva indulok az illat irányába. Muszáj meggyőződnöm róla, hogy tévedek. Mégis mit keresne itt hajnalban? Még sötétség van, méghozzá egy erdő nem biztonságos.
 Egyszer csak megtorpanok, amikor megpillantom az apró alakot egy kis tisztás közepén. Mozdulatlanul áll, arcát a hold felé fordítja. Hosszú haja ezüst színűnek tűnik a halvány fényben. Ha jól látom pizsama van rajta, egy sötét rövidnadrág és egy világoskék póló. Valahogy megérzi a jelenlétemet és felém fordul. Arra számítok, hogy megrémül és elszalad. Ehelyett rám emeli tiszta tekintetét és kíváncsian tanulmányoz. Első alkalommal is ugyanígy nézett rám, de ez most nem normális. Egy hatalmas, fekete, félelmetes vadállat vagyok. Félnie kéne tőlem! Ez a lány tényleg őrült, a rohadt életbe! Már az sem normális, hogy ebben az időpontban az erdőben kóborol, de ő még egy farkastól sem ijed meg.
 És a szívem mélyén örülök ennek...
 Azt akarom, hogy jöjjön ide hozzám és simogasson meg. Bújjon hozzám, túrjon bele a bundámba és kényeztessen, mint egy házikedvencet. Aztán, mikor feljön a nap és újból ember leszek, akkor másképp is kényeztessen. Mert hát minden telihold után iszonyú kanos vagyok és most senki mást nem tudok elképzelni a vágyaim kielégítésére, mint ezt a kis szöszit. Mi az, hogy most? Mióta először megláttam, az ágyamba akarom tudni. Habár tudom, hogy ez nem jó ötlet. Olyan kicsi és törékeny, hogy biztos bántanám, miközben elveszítem a fejem. Nekem biztos elképesztő élmény lenne vele lenni, de neki nem valószínű. Mégis mért pont őt kívánonom ennyire?! Egyáltalán nem passzol hozzám, méghozzá őrült is.
 Mire észbe kapok az erdő belseje felé indul. Mégis mit művel? Ha most emberi alakban lennék a hátamra dobnám és haza vinném. Úgy értem hozzám.
 Nem akarom egyedül hagyni, ezért követem. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy mit akar csinálni az erdő kellős közepén. Tudja, hogy követem, mert néha-néha hátra pillant. Amikor a patakhoz ér, megáll és körbenéz. A lassan világosódó égboltnak köszönhetően megpillantja a ruháimat, amiket egy kisebb sziklán hagytam. Valamiért rossz előérzetem támad.
 Odaszalad a ruhákhoz, majd egy huncut mosolyt követően felveszi őket a földről.
 Ezt nem teheti!
 Már az sem érdekel, hogy megijed, gyorsan odaszaladok hozzá és a fogammal elkapom a nadrágom szárát. Nem engedi el, sőt úgy tűnik, hogy nagyon jól szórakozik. Ez egy darabig így megy. Én próbálom elvenni tőle, de ő maga felé húzza. Enged a szorításon, én pedig azt hiszem, hogy feladja, de ekkor egy hirtelen rántással a farmerem kicsúszik a fogaim közül, ő pedig elrohan. Mit ne mondjak, cseles a kislány.
 Mielőtt utána indulnák, hirtelen rádöbbenek valamire. Tudja. Tudja az igazságot rólam. Ezért nem fél tőlem. Tudja, hogy az enyémek a ruhák. Játszik velem, mert tudja, hogy nem fogom bántani. De mégis honnan a búbánatból?
 Elhatározom, hogy kiderítem, de először is vissza kell szereznem a ruháimat, ha nem akarok pucér seggel parádézni a felkelő nap első sugaraiban.

5. rész

Rowan

 Könnyű követnem a lány illatát. Semmivel sem összehasonlítható és amúgy is eléggé jó nyomkövető vagyok. Mivel gyors léptekkel követtem, így pár perc múlva a nyomára is bukkanok. Épp a temető kapuján sétál be. Nem akarom, hogy észre vegyen, így inkább kerítéshez sétálok és átmászok rajta. Csendben lábujjhegyre érkezem, majd a sírok között osonva megyek utána. Habár, nyugodtan és nem bújkálva is követhetném, mert gyanútlanul, csakis előre nézve halad.

 Egészen a temető hátsó részébe megy, ahol már minden nagyon elhanyagolt. Egy régi kripta előtt áll meg. A bejárat előtt letérdel, majd valahonnan elővesz egy nagyon réginek tűnő könyvet. Elhelyezkedik, hátát a kripta falának támasztja és elkezd olvasni. Elhatározom magam, hogy majd később kiderítem, hogy mi lehet az a titokzatos könyv, amit egy temetőben olvas.

 Úgy 10-15 perc után a könyvet, vagy mi a fenét összecsukja és elrejti, de sajnos azt, nem látom hova, mert egy sírkő eltakarja előlem. Feláll és azt hiszem, hogy elmegy, de csak a gondozatlan fű felé megy, ami szinte már a derekáig ér. Lehajol és gondosan megválasztva a virágokat, csokrot szed. Mire végez egy szép nagy vadvirág csokor áll a kezében. A temető kijárata felé indul és arra gondolok, hogy itt az idő belenézni a titkos kis könyvébe, de nem szeretném magára hagyni, így inkább továbbra is követem. Mikor azt hittem, hogy készül elhagyni a temetőt, tévedtem. Megáll egy sírnál, leteszi a virágokat és ő is leül mellé. Kezét végighúzza a sírkőn lévő neven. Ki tudom venni, hogy mit ír rajta: Marcus Ware. Nem tudom, ki lehetett a férfi.

 Egy kis idő múlva hátrafekszik a síron. Egy darabig az eget kémleli, de utána becsukja a szemét és sóhajt egyet. Ettől a poziciótól nem temetőbe illő dolgok jutnak eszembe, de nem bírok parancsolni magamnak. Hülye képek jelennek meg a fejemben, ahol ugyanígy fekszik, csak kevesebb ruhában és én valahol fölötte helyezkedem el.

 Elment az eszem! Ez a lány nem is az esetem. És talán még kiskorú. Lehetséges, hogy már betöltötte a 18-at, de akkor is fiatalabb nálam és egyáltalán nem hozzám való. Olyan kicsi és ártatlan. Az is kockázatos már, ha hozzá érek. Félő, hogy összetöröm.

 Hosszú percekig figyelem, de meg sem moccan. Kiélesítem a hallásomat és meghallom a szívverését, ami nyugodt ütemben zakatol. Majd a mély, egyenletes lélegzetvételére figyelek fel.

 Gondolhattam volna. Elaludt.

 Nem is tudom, mit tegyek. Valahogy fel kéne ébresztenem. Mi van ha itt marad éjszakára? A családját megrémísztené, ha nem menne haza. Vagy valami rossz is történhet vele, amibe bele sem merek gondolni.

 Fel tudnám kelteni úgy, hogy zajt keltek és ne vegyen észre, de olyan békésen alszik, hogy nincs szívem felébreszteni. Mégis mióta lettem ilyen puhány alak? Régebb a lányokat is lelkiismeret nélkül lekoptattam, ha már megvolt a dolog (ha értitek mire gondolok). Most pedig már halk léptekkel a kis álomszuszék felé tartok és nem azért, hogy felébresszem.

 Nem adta jelét annak, hogy észlelné a jelenlétemet, így biztos vagyok benne, hogy alszik. Néhány másodpercig csak az arcát bámulom. Szépen ívelő szemöldökét, hosszú szempilláit, kissé pisze orrát, rózsaszín ajkát...

 Kissé megrázom a fejem, hogy kitisztuljon, majd lehajolok és óvatosan a karomba veszem a kis szöszit, majd a temető kijárata felé veszem az irányt. Meg sem rezdül. Szinte semmi erőfeszítésembe sem kerül cipelni őt. Azon sem csodálkoznék, ha a tömege még ötven kiló sem lenne. Olyan kicsi. És szép. A családja helyében testőr nélkül sehová sem engedném. El sem tudom képzelni, hogy mi történt volna vele, ha ma nem mentem meg a kocsi elől. Hirtelen a vérben úszó kis teste jelenik meg szemeim előtt, de gyorsan elhessegetem ez a képet.

 Ahogy kiérek a temető elé, megtorpanok. Mégis hová vigyem Csipkerózsikát? Fogalmam sincs arról, hogy hol a házuk.
 Mondjuk... haza is vihetném, hozzánk. Nem bánnám, ha elfoglalná az ágyamat. Úgyis két személyes. Nem! Ez még gondolatnak is rossz.
 Meglátok egy kőből készült padot, odamegyek és leülök rá Miss Nullakiloval az ölemben. Kisimítok egy szőke tincset az arcából, mire megmoccan. Résnyire nyitja a szemét és felnéz rám. Nem tűnik ijedtnek, s más érzelmet sem tudok leolvasni az arcáról.
 - Rólad mért nem mondanak semmit? - kérdi halkan.
 - Kérhetném még egyszer és az egész változatot, mert semmit sem értek ebből, szépségem? - nézek rá várakozóan. De másik kérdést tesz fel.
 - Mit keresek itt, veled? - mászik ki az ölemből.
 - Épp szerettelek volna haza szállítani a temetőből, de eszembe jutott, hogy nem tudom, merre laksz. - magyarázom.
 - Milyen különös szemed van. Szinte már sárga. - tanulmányozza a szemem félrebillentett fejjel, úgy mint első találkozasunkkor tette.
  - Ja. A csajok nagyon buknak rá. Remélem neked is tetszik, angyalom. - kacsintok rá, de sajnos nem érem el a kívánt hatást. Nem jön zavarba és nem is kezd el velem flörtölni.
 - A nevem Rhea. - mondja úgy, mintha csak épp bemutatkozna.
 - Tudom, mi a neved, aranybogár.
 - Haza kell mennem. - mondja és el is indul.
 - Elkísérlek. Félek, nem tudsz majd sértetlenül átkelni az utcán. - kelek fel gyorsan a padról és már mellette is termek.
 - Nem tudtam, hogy jön egy kocsi. Azt sem, hogy megmentesz.
 - Nem lehet az ilyesmit előre megjósolni, szívecském.
 - De igenis meglehet. - veti ellen. Most először hallom, hogy felemeli picit a hangját, de ettől a hangnemtől még egy kisgyerek sem ijedne meg. Még egy mérges kiscica is rémisztőbb nála.
 - Hát ha így gondolod... - hagyom rá.
 Csendben sétálunk tovább. Ő a gondolataiba mélyed, én pedig azzal vagyok elfoglalva, hogy egyszer az utat, egyszer pedig őt nézem.
 - Mi a neved? - kérdi egy kis idő múlva.
 - Rowan.
 - Milyen Carbondale? - érdeklődik tovább.
 - Nem rossz. Várj! Honnan tudod, hogy ott lakom? - kapom  fel hirtelen a fejem, hisz nem meséltem neki arról, hogy hol élek.
 - Csak tudom. - vonja meg a vállát, de nem néz a szemembe.
 - Kutattál utánam? - fogom meg a karját, hogy szembe fordítsam magammal, de ezt hirtelen meg is bánom, mert a bőre érintésétől borzongás fut végig a testemen. Így hát elengedem.
 - Nem. - mondja egyszerűen, de nem magyarázkodik.
 Különös módon hiszek neki. Biztosan csak hallotta valakitől.
 - Itt lakom. - állunk meg egy ház előtt. - Köszönöm. De kérlek máskor ne kövess.
 - Ez nem garantálhatom, Minnie. - kacsintok rá, majd távozni készülök.
 - Nézd meg a mobilod. A barátod már sokszor keresett. - mondja, majd hátat fordít nekem és bemegy a házba.
 Meglepődve bámulom a már becsukodott ajtót, majd kiveszem a telefont a zsebemből. 6 nem fogadott hívás Hunt-tól. Ezt mégis honnat tudta?

Sascha

 Hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó és rögtön oda is szaladok, majd mikor meglátom a húgom, gyorsan átöleltem.

 - Úgy sajnálom húgocskám. Nem akartalak megbántani. Hidd el, én nem tartalak bonlondnak!

 - Tudom. - ő is átölel és megkönnyebbülök, mert tudom, hogy megbocsájtott.

 - Hol jártál? - távolodom el tőle, hogy ránézhessek.

 - A temetőben.

 - Voltál apánál? - csak bólint. - Ilyen sokáig?

 - Elaludtam.

 - Elaludtál a temetőben? - jön ki anya a konyhából. - Kicsim, mi lett volna, ha csak éjszaka ébredsz fel? Bajod is eshetett volna.

 - De ő ott volt velem. - mondja picit szégyenlősen. Ezen meglepődöm, mert nagyon nehéz érzelmeket kicsikarni belőle.

 - Kicsoda? - kérdi anya összevont szemöldökkel.

 - Egyik farkasfiú. - kezdi el a körmét rágcsálni. Most már tudom, hogy Hunter-ra és Rowan-ra mondja ezt, de azt nem értem, hogy miért.

 - Rowan-nel voltál ott? - kérdem meglepve.

 - Az meg kicsoda? - érdeklődik anya, de egyáltalán nem kedvesen.

 - Hunter barátja.

 - Kislányom, egy fiúval voltál a temetőben? Egy fiúval, akit alig ismersz? - kérdi anya dühösen.

 - Ott találkoztunk. - süti le Rhea a szemét és tudom, hogy ez nem egy véletlen találkozás volt.

 - Kicsikéim. Nem szabad csak úgy megbízni minden idegenben. - ölel át mindkettőnket anya.

 - Tudjuk, anya. De ne aggódj, mert vigyázunk. - mondom, majd egy puszit adok az arcára.

 Rhea bemegy a szobájába, mire én is utána sietek. Felül az ágyára, mire én is ugyanezt teszem.

 - Na halljam, mit csináltatok Rowan-nel a temetőben? - kérdem izgatottam.

 Mindig abban reménykedek, hogy Rhea talál magának egy rendes fiút, aki elfogadja őt olyannak, amilyen. Sajnos eddig sosem volt barátja. Eddig nem volt esélye arra, hogy fiúk, vagy más fiatalok társaságában legyen, mivel nem járt iskolába. Ezen kívül pedig nem nagyon szeret barátkozni.
 - Követett. - jelenti ki minden érzelem nélkül.
 - Hát ezt valahogy sejtettem. De ugye nem nyúlt hozzád? - szegezem neki a kérdést, mire összevonja a szemöldökét, de utána megcsóválja a fejét. - Tetszik neked? - kérdem most már kíváncsian.
 - Álmos vagyok. - feszik hanyat az ágyán.
 - Rhea, ne csináld ez! Kérlek! - tudom, hogy hiába kérlelem, mert ha nem akar, akkor nem válaszol. Ez ellen soha semmit sem tudtam tenni. Nem lehet semmilyen módszerrel kihúzni belőle a választ, ha nem akarja. - Na jó. Aludj jól! - simítom meg a haját, majd felállok és a saját szobámba megyek.
 Lezuhanyzom, majd pizsamába öltözöm. Közben felhív Blake és egy idegig vele beszélgetek. Mikor befekszem az ágyamba, jelzi a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
Ismeretlen szám: Alszol már?
Én: Nem. De ki vagy?
Ismeretlen szám: A kedvenc új ismerősöd. ;)
Én: Hunter?
Ismeretlen szám: Tudtam, hogy én vagyok a kedvenced. :)
Én: Ne nagyon bízd el magad. :) Honnan van meg a számom?
Hunter: Titok. Ha valamit akarok, akkor azt megszerzem.
 Valamiért megremeg a gyomrom ettől a mondattól. Pedig egyáltalán nem kéne ilyen reakciót kiváltania belőlem egy fiúnak, aki nem a barátom. Nem szabad elfelejtenem, hogy foglalt vagyok, még akkor sem, ha a barátomnak sosem sikerül ilyesmit kicsikarnia belőlem.
 Hunter: Holnap is dolgozol?
 Én: Aha. Benéztek a Smile-ba?
 Fogalmam sincs, hogy ezt miért kérdeztem meg.
 Hunter: Biztosan. :)
 Az este további részében további sms-eket váltunk Hunter-rel. Elég későn alszom el, de nem bánom, mert nagyon jól szórakozom. Elalvás előtt azon gondolkodom, hogy egyhúzamban ilyen sokat még Blake-el sem beszéltem.