7. rész

Rowan

 Már kiért az erdőből, amikor utól érem. A ruháimmal a kezében gyorsan szedi a formás kis lábait, de seperc alatt utól érem. Épp megfordul, hogy megnézze, milyen messze vagyok tőle, de ebben a pillanatban rávetem magam és a puha földön köt ki, alattam. Épp azon gondolkodom, hogy ezt a poziciót már sokszor elképzeltem, csak én is emberi alakban voltam, amikor ismerős érzés kerít hatalmába. Áramütés szerű dolog halad végig rajtam, ahogy az első napsugár megérinti a testem. Már nem véd a bundám a széltől és a reggeli csípős hidegtől.

 Ránézek a kis tolvajomra és most először látok rémületet a szemében. Lenézek a testemre és rá is jövök, hogy miért. Meztelen vagyok, méghozzá a tömegemmel a földhöz szegezem a testét. Elégedetten mosolygok rá.

 - Látod szívem? Rossz dolog volt ellopni a ruháimat. - továbbra is ijedt szemekkel néz rám és hevesebben veszi a levegőt. - Habár, így utólag nem bánom. - teszem hozzá kajánul.

 Tagadni sem tudom, hogy fel vagyok rá izgulva. Mivel a testünk teljesen egymásnak simul, ő pontosan érzi, hogy mi a helyzet odalenn. Megérdemli a büntetést, mivel nagyon rossz kislány volt, ezért még jobban zavarba akarom őt hozni.

 - Segítesz felvenni a ruháimat, vagy jobban tetszem neked meztelenül?

 - Öltözz fel! - sikítja és eltakarja a tenyerével az arcát. Most először látom őt úgy viselkedni, mint a korabeli lányokat.

 - Hát jó, ha ezt szeretnéd... - mondom csüggedt hangon.

 Legördülök róla, majd a bokszeremet gyorsan magamra kapom, amíg el nem követek valami őrültséget.

 - Most már kinyithatod a szemed. - elveszi a kezét a szeme elől, de amikor rám néz, újból eltakarja. Nagyon élvezem a helyzetet és kinevetem. De mivel nem akarok ennél is perverzebb lenni, felveszem a nadrágom és a pólóm is. Mivel a földön elég hideg van és nem akarom, hogy a kisszívem megfázzom lehajolok, megfogom a két karját és felemelem. Mulattat, hogy még mindig csukva van a szeme.
 - Most már ténylek kinyithatod a szemed. - hallgat rám és kinyitja. - És most elmondanád, hogy mit kerestél korán hajnalban az erdőben? Méghozzá ebben a kis pizsamának sem nevezhető cuccban. - nem válaszol, csak picit megvonja a vállát. - Gyere velem! - fogom meg a kezét és magam után húzom.
 - Hova megyünk? - kérdi kíváncsian.
 - Hozzám.
 Néhány perc múlva meg is érkezünk. A hátsó ajtón keresztül megyünk be, nem szeretnék összefutni senkivel. Már a lépcső aljánál tartunk, amikor a nevemet hallom. A konyha fele fordulok, amikor meglátom Teresát. Ő és Bill is tudja a titkunkat, ezért nem kell nekik azon magyarázkodnunk, hogy hol jártunk az éjszaka.
 - Hello Teresa. - köszönök neki.
 - Szervusztok. - rám néz, majd a mellettem álló lányra irányítja a figyelmét. - Te Charlotte lánya vagy, ugye? - kérdi tőle kedvesen.
 - Igen, asszonyom.
 - Oh, nyugodtan szólíts csak Teresa-nak. Rhea a neved, ugye? - ő bólint, Teresa pedig rosszallóan rám néz. - És mit csináltok ilyen korán reggel?
 - Csak beszélgetünk. Szóval, ha nem bánod, akkor felmegyünk. - mondom kissé zavartan.
 - Rendben, de kérlek, majd vidd haza Rhea-t. Elég messze laknak innen.
 - Persze, majd haza viszem. - azzal megindultam az emelet felé, Törpillát is magam után húzva.
 Gondolom, Teresa most azt hiszi, hogy azért hoztam ide a kiscsajt, hogy lefektessem, ami tényleg nagyon jó lenne, de mégsem teszem. Nem számít, majd mindent elmagyarázok neki. Vagyis nem mindent, csak a lényeget.
 Miután becsuktam a jelenlegi szobám ajtaját, elengedem a kis tolvajom kezét, majd az ágy felé intek, hogy üljön le. Nagyon engedelmesen ezt is teszi.
 - Akkor haladjunk kicsinként a kérdésekkel. - megfogom a szobában található egyetlen széket, majd elhelyezkedem a szöszivel szemben. - Tudtad, hogy az erdőben leszek az éjszaka?
 - Nem.
 - Hazudsz.
 - Csak azt tudtam, hogy ott lesz Hunter. - a mondatára összeszorul a torkom és úgy érzem mindjárt elájulok. Mi a fene? A legjobb barátom miatt ment az erdőbe? Tetszik neki? - Ebből azt sejtettem, hogy te is ott vagy. - a kijelentésére újból levegő jut a tüdőmbe és megkönnyebülök.
 - Miért jöttél oda? - nem válaszol a kérdésemre. Bármennyire is nehezemre esik feltenni a következő kérdést, mégis megteszem. - Hunter miatt jöttél az erdőbe? - nagyot nyelek. - Tetszik neked?
 - Nem.
 - Hát akkor?
 - Amikor a közeledben vagyok, akkor csendben vannak. - mondja halkan.
 - Mégis miről beszélsz? - kérdem értetlenül.
 - Haza kell mennem. - ugrik fel az ágyról és az ajtóhoz siet, de mielőtt elérné a kilincset, elkapom a derekát.
 - Mit titkolsz? - suttogom, mélyen a szemébe nézve.
 Lehunyja a szemét és zihálva lélegzik.
 - Én csak egy bolond vagyok. - mondja és kihallatszik a fájdalom a hangjából.
 - Nem vagy az. Tudom. - végigsimítok az arcán, majd egy hajtincset a füle mögé tűrök. Annyira sima a bőre. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az egész testén ilyen.
 - Hazaviszel? - kérdi bizonytalan hangon.
 - Persze. - kézen fogom és további kérdések nélkül szállítom haza.

Sascha

 Miután reggel végzek a készülődéssel és elindulnék a munkába benézek a húgom szobájába. Csendesen nyitom ki az ajtót, de amit bent látok meglep. Az ágy szépen be van vetve, de senki sincs a szobában. Elsietek a fürdőig, bekopogok, de amikor nem jön válasz benyitok. Senki. Vajon hol lehet Rhea? Most az egyszer örülök, hogy anya nincs itthon. Nem szeretném, ha aggódna.

 Muszáj megkeresnem a húgomat! Ha kell ma nem megyek be dolgozni, de meg kell találnom. Kiszaladok a ház elé és szét nézek, amikor egy telepjáró áll meg a ház előtt. Rögtön fel is ismerem. Pár pillanat múlva két személy száll ki a kocsiból.
 - Ti meg mégis hol jártatok? - kérdem sokkosan és odaszaladok a húgomhoz. - Mégis mit csináltál a húgommal? - förmedek rá Rowan-re.
 - Csak hazahoztam. - válaszol nyugodtan.
 - Mégis hol jártál, Rhea? - nézek rá, de nem válaszol. Helyette Rowan szólal meg.
 - Bill és Teresa birtoka körül találkoztunk.
 - Korán reggel?
 - Ja.
 - Ne haragudj. - mondom Rowan-nek. - Csak megijedtem, amikor nem találtam sehol.
 - Ne aggódj, megértem.
 - Köszi, hogy hazahoztad. - hálálkodom, miközben átölelem a húgom vállát.
 - Nincs mit. - majd a húgom felé fordul. - Vigyázz magadra, kicsi lány. - rákacsint, majd beül a kocsiba és elhajt.
 - Hiába kérdezősködnék, nem kapnék választ, ugye? - nézek a húgomra.
 - Aha. - válaszolja mosolyogva, mire én is elmosolyodom.
 - Na mindegy. Befelé és vegyél magadra valami rendes ruhát, így nem lóghatsz az utcán. - mutatok a pizsamájára. - És ne lógj meg többé szó nélkül. - rázom felé fenyegetve az ujjam. - Nekem most sietnem kell dolgozni. Vigyázz magadra! - majd beszaladok a táskámért és már indulok is a munkahelyemre.
 Dél körül rezgést érzek a zsebenben. Megnézem a mobilom. Egy új üzenet.
 Hunter: Van kedved velem ebédelni?
 Hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Legszívesebben igent mondanék, de nem lehet. Nekem barátom van, aki biztosan nem nézné jó szemmel, ha egy másik fiúval lógnék. Méghozzá egy ilyen dögös fiúval.
 Én: Sajnálom, csak 3 után végzek.
 Hunter: Akkor mit szólsz egy délutáni sütihez? Vagy bármi máshoz?
 Bármi máshoz? Tiszta hülye vagyok! Biztos csak egy italra, fagyira vagy ilyesmire gondolt.
 Hiába küzdök önmagammal, nem tudok nemet mondani.
 Én: Legyen.
 Miután elküldöm az üzenetet rendkívüli izgatottság kerít hatalmába, de ezt megpróbálom elűzni - kevés sikerrel. Csak barátként fogok tekinteni rá, sehogy máshogy. Csak barátként!

6. rész

Hunter

 - Ma bemegyek a Smile-ba. - mondom Rowan-nek reggelizés közben.

 - Jövök én is. - feleli két falás között.

 - Előre figyelmeztetlek, hogy ha nem leszel kész időben, nélküled megyek.

 - Oké-oké. Amúgy meg mi a helyzet a pincércsajjal? - érdeklődik.

 - Sascha a neve. - mondom nyomatékosan. - Megszereztem a számát egyik munkatársától, a fél éjszakát pedig végig sms-eztük. - vigyorgok.

 - Úgy áll a helyzet, hogy lehet nemsokára új barátja lesz?

 - Hidd el, addig nem állok le. Nem illik hozzá az a bájgúnár. - a mosolyom elhalványul, amikor eszembe jut az a kis strici. Ami azt illeti, eddig csak egyszer láttam, de már így is utálom.

 - Holnap nehogy azt mondd, hogy belezúgtál a kis Sascha-ba. - jegyzi meg Rowan gúnyosan.

 - Hülye vagy? Alig ismerem. Az egy dolog, hogy nagyon tetszik, de a szerelem egy egészen más tészta.

 - Ha te monodod...

***

 Mikor leülünk a kévézóba, néhány másodperc múlva meg is jelenik Sascha. Nagyon szexi ebben a kis rövidnadrágban. Hosszú barna lábai csak úgy könyörögnek, hogy ne hagyjam őket figyelmen kívül, de muszáj felnéznem, mert a végén rajtakap, hogy stírölöm. Mikor belenézek szép zöld szemébe már nem is bánom annyira, hogy levettem a szemem a lábairól. Nem bírom megállni és rámosolygok, mire az ő ajkai is mosolyra húzódnak.

 - Sziasztok!

 - Szia! - köszönünk egymásnak.

 - Mi újság, Sascha? Jól aludtál az éjjel? - kérdi Rowan egy kaján vigyorral. Komoran rámeredek, de ő nem hagyja abba a vigyorgást. Miért kellett elárulnom, hogy az éjszaka sms-eztünk?! 

 - Aha... persze, nagyon jól. - válaszolja Sascha nyugodtan. - Tudjátok már, mit rendeltek?

 - Jelenleg csak egy kólát kérek. - úgy tervezem, hogy maradok egy ideig. Mondjuk addig, amíg végez.

 - Nekem meg hozz egy nagy szelet feketeerdőt és egy csokis fánkot. - Rowan most sem hazudtolja meg magát.

 - Oké. Pár perc és jövök. - ezzel ott hagy minket.

 - Flörtölhetnél vele. Így soha nem hódítod meg. - csóválja Rowan a fejét.

 - Mindennek eljön az ideje.

 - A flörtölésnek most van itt az ideje.

 Meglátom, hogy Sascha már is jön a rendelésünkkel, ezért csendre intem. Lepakolja Rowan elé a tortát, majd elém a kólát. Nem bírok magammal, így mikor felém hajol, én észrevétlenül mélyet szippantok az illatából. Nem mintha eddig nem éreztem volna. Ha 100 méter távolságban is van tőlem, úgy is képes vagyok érezni, de az, hogy ilyen közel van hozzám, teljesen más. Nagyon-nagyon finom. Valami gyümölcs, amit nem tudok meghatározni, de mostantól ez a kedvencem, az biztos.

 Nagy bánatomra, néhány másodperc múlva el is húzódik.

 Épp meg akarom kérdezni, hogy mit csinál munka után, amikor belép valaki az ajtón, Sascha figyelme, pedig odavándorol.

 - Rhea! Itt vagyok húgi. - különös módon erre Rowan is felkapja a fejét.

 A kis szőke lány a nővére felé néz, majd elindul felé. Sascha átöleli egyik kezével, mivel a másikban ott van a tálca. Ezután a kislány tekintete felém vándorol, de csak egy pillanatra, mert végül Rowan-en akad meg a szeme.

 - Mi a helyzet, aranybogár? - kérdi tőle Rowan. A becenév hallatára Sascha és én is furán nézünk, de Rhea arcáról semmit nem lehet leolvasni.

 - Ma este telihold van. - jegyzi meg Rhea minden bevezető nélkül.

 Megfeszül a testem és Rowan-re nézek. Ő is nyugtalanul rám néz. Ez biztos csak véletlen. A kislány nem tudhat semmit. Csak megállapított egy tényt. Sascha mondta, hogy egy kicsit fura a húga. Mégis honnat tudná? Őrültség beparázni csak ennyitől!

 - Sascha imádja a teliholdat. Mindig kiül az ablabka és képes órákig bámulni.

 - Ez tényleg igaz. Tényleg nagyon szeretem nézni a holdat. - erősíti meg Sascha. Nem csak szép, de szereti a teliholdat. Tökéletes!

 Kicsit megkönnyebbülök, de a haverom merőn tanulmányozza Rhea-t. Pontosabban nem csak tanulmányozza, hanem méregeti. Tetőtől talpig.

 - Bocs fiúk, de vissza kell mennem dolgozni. Kértek még valamit?

 - Talán majd később. - mondom.

 - Oké. - majd elforul, Rhea-t is húzva magával. - Te kérsz valamit? - kérdi a húgától.

 - Aha. Egy csokis meg egy oreos fánkot.

 - Ez a csaj tudja, mi a jó. - jegyzi meg Rowan.

 - Tetszik neked? - kérdem kíváncsian.

 - Dehogy. Cuki meg minden, de nem az esetem. - mondja, de közben nem néz a szemembe, innen tudom, hogy több mint valószinű, hogy hazudik. - Amúgy meg kicsit bogarasnak tűnik.

 - Ha arra gondolsz, hogy bolond, akkor tévedsz. Sascha beszélt nekem róla.

 - Mit mondott?

 - Mért érdekel? - húzom az agyát.

 - Csak kíváncsi vagyok. - vonja meg nemtörődöm módon a vállát.

 - Tetszik neked. - most nem kérdezem, hanem kijelentem.

 - Mondtam már, hogy nem! - erősködik, de nem hiszek neki. - Amúgy meg nem találod furcsának, hogy a teliholdról beszélt?

 - Először gyanúsnak gondoltam. De gondolj csak bele, mégis honnat tudna rólunk?

 - Ez igaz, de akkor is fura. Mintha valamiről nem tudnánk. - túrt bele a hajába és Rhea irányába fordult.

 - Mégis miről?

 - Azt nem tudom.

 Pár perc múlva fél három. Van egy tervem azzal kapcsolatban, hogy Sascha-val töltsek egy kis időt kettesben.

 - Megtennél nekem egy szívességet? - kérdem Rowan-től.

 - Attól függ.

 - Hívd el Rhea-t valahova, mert szeretném hazavinni Saschat. - a tervemben még az is benne van, hogy útközben felvetem, hogy elmehetnénk együtt ebédelni.

 - Hát jó. De tartozol nekem. - egyezik bele.

 - Mintha nem örülnél, hogy vele lehetsz. - jegyzem meg gúnyosan.

 Ő csak megforgatja a szemét és épp készül felállni, amikor nemvárt vendég lép be a Smile-ba. A francba! Az a bájgúnár. Odalép Sascha-hoz és egy futó csókkal köszönti, amitől felfordul a gyomrom.

 - Egy perc és jövök. Csak összszedem a cuccaimat. - mondja Sascha, majd hátramegy oda, ahova csak a személyzet léphet be.

 - Szia Rhea! - köszön Rhea-nak, aki nem felel vissza neki, csaki bizalmatlanul méregeti. Ügyes kislány! Ő sem kedveli. - Jól nézel ki ma. - mondja, miközben alaposan végigméri.

 Szemét seggfej! Sascha sokkal jobbat érdelmel ettől. Legszívesebben kiharapnám a torkát a rohadéknak.

 - Mondd, hogy rosszul láttam és az imént nem a barátnője húgát stírölte. - szólal meg színtelen hangon Rowan, ami nála nem jó jel.

 - Sajnos jól láttad.

 Megérkezik Sascha és együtt elmenni készülnek. Sascha felém néz és rám mosolyog, amit megpróbálok viszonozni, de erőltetettre sikerül. Az a seggfej átöleli a derekát és együtt lépnek ki az ajtón. Rhea egy darabig bámulja őket. Bár az arcáról nem tudok olvasni, érzem, hogy neki sem tetszik a nővére barátja. Ez jó. Talán a segítségemre lehet, hogy eltávolítsuk ezt a ficsúrt az útból.

 - Ez jól keresztbe húzta a terveimet. - jegyzem meg halkan, amikor látom, hogy elhúznak egy drága Mercedes-szel.

Rowan

 Hunter-ral már órák óta csatangoltunk az erdőben és élveztük a telihold mágikus erejét. Az ezüst égitest olyan hatással van ránk, mint a nap a napelemekre, feltöltött minket erővel. Ettől lettünk különlegesebbek az embereknél. Minden vérfarkas imádja a teliholdat. Leírhatatlan érzés a fényébe sütkérezni.
 Habár farkas alakban nem tudunk beszélni, de képesek vagyunk telepátia segítségével kommunikálni. Sajnos emberi testben ezt nem tudjuk alkalmazni, bár sokszor nagyon jól jönne.
 Egy verseny? - kérdi Hunt.
 Tudod jól, hogy te győzöl, nem kell ezért lealázni engem.
 Igaz, ami igaz. - értett egyet, közben elképzeltem, ahogy önelégülten vigyorog.
 Hunter a leggyorsabb vérfarkas, akit ismerek. Ezért féltékenynek kéne lennem, de azzal vígasztalom magam, hogy bármikor elverem őt. Szóval, így megoszlanak köztünk a jó képességek. Ő a gyors, én az erős.
 Unalmas vagy, megyek levadászok valamit. Azt hiszem nyúlakat hallottam a közelben. - azzal el is sprintel, csak egy szürke mozgó testet lehet látni, ahogy egyre távolódik.
  Mivel tudom, hogy nem érném utol, csak céltalanul indulok el valamerre. Ha jól tudom körülbelül még két óra van napfelkeltéig, addig jó lesz a ruháim közelébe kerülni, mert nem lesz kedvem korán reggel meztelenül csatangolni az erdőben.
 Már percek óta csatangolok, amikor megérzem, hogy egy ember van a közelben. Megállok és mégjobban a szagokra koncentrálok. Ismerős illat kúszik az orromba. Na ne! Ez nem lehet! Csak a képzeletem játszik velem.
 Futva indulok az illat irányába. Muszáj meggyőződnöm róla, hogy tévedek. Mégis mit keresne itt hajnalban? Még sötétség van, méghozzá egy erdő nem biztonságos.
 Egyszer csak megtorpanok, amikor megpillantom az apró alakot egy kis tisztás közepén. Mozdulatlanul áll, arcát a hold felé fordítja. Hosszú haja ezüst színűnek tűnik a halvány fényben. Ha jól látom pizsama van rajta, egy sötét rövidnadrág és egy világoskék póló. Valahogy megérzi a jelenlétemet és felém fordul. Arra számítok, hogy megrémül és elszalad. Ehelyett rám emeli tiszta tekintetét és kíváncsian tanulmányoz. Első alkalommal is ugyanígy nézett rám, de ez most nem normális. Egy hatalmas, fekete, félelmetes vadállat vagyok. Félnie kéne tőlem! Ez a lány tényleg őrült, a rohadt életbe! Már az sem normális, hogy ebben az időpontban az erdőben kóborol, de ő még egy farkastól sem ijed meg.
 És a szívem mélyén örülök ennek...
 Azt akarom, hogy jöjjön ide hozzám és simogasson meg. Bújjon hozzám, túrjon bele a bundámba és kényeztessen, mint egy házikedvencet. Aztán, mikor feljön a nap és újból ember leszek, akkor másképp is kényeztessen. Mert hát minden telihold után iszonyú kanos vagyok és most senki mást nem tudok elképzelni a vágyaim kielégítésére, mint ezt a kis szöszit. Mi az, hogy most? Mióta először megláttam, az ágyamba akarom tudni. Habár tudom, hogy ez nem jó ötlet. Olyan kicsi és törékeny, hogy biztos bántanám, miközben elveszítem a fejem. Nekem biztos elképesztő élmény lenne vele lenni, de neki nem valószínű. Mégis mért pont őt kívánonom ennyire?! Egyáltalán nem passzol hozzám, méghozzá őrült is.
 Mire észbe kapok az erdő belseje felé indul. Mégis mit művel? Ha most emberi alakban lennék a hátamra dobnám és haza vinném. Úgy értem hozzám.
 Nem akarom egyedül hagyni, ezért követem. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy mit akar csinálni az erdő kellős közepén. Tudja, hogy követem, mert néha-néha hátra pillant. Amikor a patakhoz ér, megáll és körbenéz. A lassan világosódó égboltnak köszönhetően megpillantja a ruháimat, amiket egy kisebb sziklán hagytam. Valamiért rossz előérzetem támad.
 Odaszalad a ruhákhoz, majd egy huncut mosolyt követően felveszi őket a földről.
 Ezt nem teheti!
 Már az sem érdekel, hogy megijed, gyorsan odaszaladok hozzá és a fogammal elkapom a nadrágom szárát. Nem engedi el, sőt úgy tűnik, hogy nagyon jól szórakozik. Ez egy darabig így megy. Én próbálom elvenni tőle, de ő maga felé húzza. Enged a szorításon, én pedig azt hiszem, hogy feladja, de ekkor egy hirtelen rántással a farmerem kicsúszik a fogaim közül, ő pedig elrohan. Mit ne mondjak, cseles a kislány.
 Mielőtt utána indulnák, hirtelen rádöbbenek valamire. Tudja. Tudja az igazságot rólam. Ezért nem fél tőlem. Tudja, hogy az enyémek a ruhák. Játszik velem, mert tudja, hogy nem fogom bántani. De mégis honnan a búbánatból?
 Elhatározom, hogy kiderítem, de először is vissza kell szereznem a ruháimat, ha nem akarok pucér seggel parádézni a felkelő nap első sugaraiban.

5. rész

Rowan

 Könnyű követnem a lány illatát. Semmivel sem összehasonlítható és amúgy is eléggé jó nyomkövető vagyok. Mivel gyors léptekkel követtem, így pár perc múlva a nyomára is bukkanok. Épp a temető kapuján sétál be. Nem akarom, hogy észre vegyen, így inkább kerítéshez sétálok és átmászok rajta. Csendben lábujjhegyre érkezem, majd a sírok között osonva megyek utána. Habár, nyugodtan és nem bújkálva is követhetném, mert gyanútlanul, csakis előre nézve halad.

 Egészen a temető hátsó részébe megy, ahol már minden nagyon elhanyagolt. Egy régi kripta előtt áll meg. A bejárat előtt letérdel, majd valahonnan elővesz egy nagyon réginek tűnő könyvet. Elhelyezkedik, hátát a kripta falának támasztja és elkezd olvasni. Elhatározom magam, hogy majd később kiderítem, hogy mi lehet az a titokzatos könyv, amit egy temetőben olvas.

 Úgy 10-15 perc után a könyvet, vagy mi a fenét összecsukja és elrejti, de sajnos azt, nem látom hova, mert egy sírkő eltakarja előlem. Feláll és azt hiszem, hogy elmegy, de csak a gondozatlan fű felé megy, ami szinte már a derekáig ér. Lehajol és gondosan megválasztva a virágokat, csokrot szed. Mire végez egy szép nagy vadvirág csokor áll a kezében. A temető kijárata felé indul és arra gondolok, hogy itt az idő belenézni a titkos kis könyvébe, de nem szeretném magára hagyni, így inkább továbbra is követem. Mikor azt hittem, hogy készül elhagyni a temetőt, tévedtem. Megáll egy sírnál, leteszi a virágokat és ő is leül mellé. Kezét végighúzza a sírkőn lévő neven. Ki tudom venni, hogy mit ír rajta: Marcus Ware. Nem tudom, ki lehetett a férfi.

 Egy kis idő múlva hátrafekszik a síron. Egy darabig az eget kémleli, de utána becsukja a szemét és sóhajt egyet. Ettől a poziciótól nem temetőbe illő dolgok jutnak eszembe, de nem bírok parancsolni magamnak. Hülye képek jelennek meg a fejemben, ahol ugyanígy fekszik, csak kevesebb ruhában és én valahol fölötte helyezkedem el.

 Elment az eszem! Ez a lány nem is az esetem. És talán még kiskorú. Lehetséges, hogy már betöltötte a 18-at, de akkor is fiatalabb nálam és egyáltalán nem hozzám való. Olyan kicsi és ártatlan. Az is kockázatos már, ha hozzá érek. Félő, hogy összetöröm.

 Hosszú percekig figyelem, de meg sem moccan. Kiélesítem a hallásomat és meghallom a szívverését, ami nyugodt ütemben zakatol. Majd a mély, egyenletes lélegzetvételére figyelek fel.

 Gondolhattam volna. Elaludt.

 Nem is tudom, mit tegyek. Valahogy fel kéne ébresztenem. Mi van ha itt marad éjszakára? A családját megrémísztené, ha nem menne haza. Vagy valami rossz is történhet vele, amibe bele sem merek gondolni.

 Fel tudnám kelteni úgy, hogy zajt keltek és ne vegyen észre, de olyan békésen alszik, hogy nincs szívem felébreszteni. Mégis mióta lettem ilyen puhány alak? Régebb a lányokat is lelkiismeret nélkül lekoptattam, ha már megvolt a dolog (ha értitek mire gondolok). Most pedig már halk léptekkel a kis álomszuszék felé tartok és nem azért, hogy felébresszem.

 Nem adta jelét annak, hogy észlelné a jelenlétemet, így biztos vagyok benne, hogy alszik. Néhány másodpercig csak az arcát bámulom. Szépen ívelő szemöldökét, hosszú szempilláit, kissé pisze orrát, rózsaszín ajkát...

 Kissé megrázom a fejem, hogy kitisztuljon, majd lehajolok és óvatosan a karomba veszem a kis szöszit, majd a temető kijárata felé veszem az irányt. Meg sem rezdül. Szinte semmi erőfeszítésembe sem kerül cipelni őt. Azon sem csodálkoznék, ha a tömege még ötven kiló sem lenne. Olyan kicsi. És szép. A családja helyében testőr nélkül sehová sem engedném. El sem tudom képzelni, hogy mi történt volna vele, ha ma nem mentem meg a kocsi elől. Hirtelen a vérben úszó kis teste jelenik meg szemeim előtt, de gyorsan elhessegetem ez a képet.

 Ahogy kiérek a temető elé, megtorpanok. Mégis hová vigyem Csipkerózsikát? Fogalmam sincs arról, hogy hol a házuk.
 Mondjuk... haza is vihetném, hozzánk. Nem bánnám, ha elfoglalná az ágyamat. Úgyis két személyes. Nem! Ez még gondolatnak is rossz.
 Meglátok egy kőből készült padot, odamegyek és leülök rá Miss Nullakiloval az ölemben. Kisimítok egy szőke tincset az arcából, mire megmoccan. Résnyire nyitja a szemét és felnéz rám. Nem tűnik ijedtnek, s más érzelmet sem tudok leolvasni az arcáról.
 - Rólad mért nem mondanak semmit? - kérdi halkan.
 - Kérhetném még egyszer és az egész változatot, mert semmit sem értek ebből, szépségem? - nézek rá várakozóan. De másik kérdést tesz fel.
 - Mit keresek itt, veled? - mászik ki az ölemből.
 - Épp szerettelek volna haza szállítani a temetőből, de eszembe jutott, hogy nem tudom, merre laksz. - magyarázom.
 - Milyen különös szemed van. Szinte már sárga. - tanulmányozza a szemem félrebillentett fejjel, úgy mint első találkozasunkkor tette.
  - Ja. A csajok nagyon buknak rá. Remélem neked is tetszik, angyalom. - kacsintok rá, de sajnos nem érem el a kívánt hatást. Nem jön zavarba és nem is kezd el velem flörtölni.
 - A nevem Rhea. - mondja úgy, mintha csak épp bemutatkozna.
 - Tudom, mi a neved, aranybogár.
 - Haza kell mennem. - mondja és el is indul.
 - Elkísérlek. Félek, nem tudsz majd sértetlenül átkelni az utcán. - kelek fel gyorsan a padról és már mellette is termek.
 - Nem tudtam, hogy jön egy kocsi. Azt sem, hogy megmentesz.
 - Nem lehet az ilyesmit előre megjósolni, szívecském.
 - De igenis meglehet. - veti ellen. Most először hallom, hogy felemeli picit a hangját, de ettől a hangnemtől még egy kisgyerek sem ijedne meg. Még egy mérges kiscica is rémisztőbb nála.
 - Hát ha így gondolod... - hagyom rá.
 Csendben sétálunk tovább. Ő a gondolataiba mélyed, én pedig azzal vagyok elfoglalva, hogy egyszer az utat, egyszer pedig őt nézem.
 - Mi a neved? - kérdi egy kis idő múlva.
 - Rowan.
 - Milyen Carbondale? - érdeklődik tovább.
 - Nem rossz. Várj! Honnan tudod, hogy ott lakom? - kapom  fel hirtelen a fejem, hisz nem meséltem neki arról, hogy hol élek.
 - Csak tudom. - vonja meg a vállát, de nem néz a szemembe.
 - Kutattál utánam? - fogom meg a karját, hogy szembe fordítsam magammal, de ezt hirtelen meg is bánom, mert a bőre érintésétől borzongás fut végig a testemen. Így hát elengedem.
 - Nem. - mondja egyszerűen, de nem magyarázkodik.
 Különös módon hiszek neki. Biztosan csak hallotta valakitől.
 - Itt lakom. - állunk meg egy ház előtt. - Köszönöm. De kérlek máskor ne kövess.
 - Ez nem garantálhatom, Minnie. - kacsintok rá, majd távozni készülök.
 - Nézd meg a mobilod. A barátod már sokszor keresett. - mondja, majd hátat fordít nekem és bemegy a házba.
 Meglepődve bámulom a már becsukodott ajtót, majd kiveszem a telefont a zsebemből. 6 nem fogadott hívás Hunt-tól. Ezt mégis honnat tudta?

Sascha

 Hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó és rögtön oda is szaladok, majd mikor meglátom a húgom, gyorsan átöleltem.

 - Úgy sajnálom húgocskám. Nem akartalak megbántani. Hidd el, én nem tartalak bonlondnak!

 - Tudom. - ő is átölel és megkönnyebbülök, mert tudom, hogy megbocsájtott.

 - Hol jártál? - távolodom el tőle, hogy ránézhessek.

 - A temetőben.

 - Voltál apánál? - csak bólint. - Ilyen sokáig?

 - Elaludtam.

 - Elaludtál a temetőben? - jön ki anya a konyhából. - Kicsim, mi lett volna, ha csak éjszaka ébredsz fel? Bajod is eshetett volna.

 - De ő ott volt velem. - mondja picit szégyenlősen. Ezen meglepődöm, mert nagyon nehéz érzelmeket kicsikarni belőle.

 - Kicsoda? - kérdi anya összevont szemöldökkel.

 - Egyik farkasfiú. - kezdi el a körmét rágcsálni. Most már tudom, hogy Hunter-ra és Rowan-ra mondja ezt, de azt nem értem, hogy miért.

 - Rowan-nel voltál ott? - kérdem meglepve.

 - Az meg kicsoda? - érdeklődik anya, de egyáltalán nem kedvesen.

 - Hunter barátja.

 - Kislányom, egy fiúval voltál a temetőben? Egy fiúval, akit alig ismersz? - kérdi anya dühösen.

 - Ott találkoztunk. - süti le Rhea a szemét és tudom, hogy ez nem egy véletlen találkozás volt.

 - Kicsikéim. Nem szabad csak úgy megbízni minden idegenben. - ölel át mindkettőnket anya.

 - Tudjuk, anya. De ne aggódj, mert vigyázunk. - mondom, majd egy puszit adok az arcára.

 Rhea bemegy a szobájába, mire én is utána sietek. Felül az ágyára, mire én is ugyanezt teszem.

 - Na halljam, mit csináltatok Rowan-nel a temetőben? - kérdem izgatottam.

 Mindig abban reménykedek, hogy Rhea talál magának egy rendes fiút, aki elfogadja őt olyannak, amilyen. Sajnos eddig sosem volt barátja. Eddig nem volt esélye arra, hogy fiúk, vagy más fiatalok társaságában legyen, mivel nem járt iskolába. Ezen kívül pedig nem nagyon szeret barátkozni.
 - Követett. - jelenti ki minden érzelem nélkül.
 - Hát ezt valahogy sejtettem. De ugye nem nyúlt hozzád? - szegezem neki a kérdést, mire összevonja a szemöldökét, de utána megcsóválja a fejét. - Tetszik neked? - kérdem most már kíváncsian.
 - Álmos vagyok. - feszik hanyat az ágyán.
 - Rhea, ne csináld ez! Kérlek! - tudom, hogy hiába kérlelem, mert ha nem akar, akkor nem válaszol. Ez ellen soha semmit sem tudtam tenni. Nem lehet semmilyen módszerrel kihúzni belőle a választ, ha nem akarja. - Na jó. Aludj jól! - simítom meg a haját, majd felállok és a saját szobámba megyek.
 Lezuhanyzom, majd pizsamába öltözöm. Közben felhív Blake és egy idegig vele beszélgetek. Mikor befekszem az ágyamba, jelzi a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
Ismeretlen szám: Alszol már?
Én: Nem. De ki vagy?
Ismeretlen szám: A kedvenc új ismerősöd. ;)
Én: Hunter?
Ismeretlen szám: Tudtam, hogy én vagyok a kedvenced. :)
Én: Ne nagyon bízd el magad. :) Honnan van meg a számom?
Hunter: Titok. Ha valamit akarok, akkor azt megszerzem.
 Valamiért megremeg a gyomrom ettől a mondattól. Pedig egyáltalán nem kéne ilyen reakciót kiváltania belőlem egy fiúnak, aki nem a barátom. Nem szabad elfelejtenem, hogy foglalt vagyok, még akkor sem, ha a barátomnak sosem sikerül ilyesmit kicsikarnia belőlem.
 Hunter: Holnap is dolgozol?
 Én: Aha. Benéztek a Smile-ba?
 Fogalmam sincs, hogy ezt miért kérdeztem meg.
 Hunter: Biztosan. :)
 Az este további részében további sms-eket váltunk Hunter-rel. Elég későn alszom el, de nem bánom, mert nagyon jól szórakozom. Elalvás előtt azon gondolkodom, hogy egyhúzamban ilyen sokat még Blake-el sem beszéltem.

4. rész

Rowan

 - Kinyírlak, ha már nem lesz ott. - morogja Hunter rosszkedvűen.

 - Bocs. - vetem oda.

 - Komolyan mondom, egy nő is hamarabb elkészül, mint te. - zúgolódik tovább.

 - Én igenis hamar elkészültem, de szundiztam pár percet - szúrosan néz rám, ezért folytatom a mondatom -, ami egy picit hosszúra sikeredett. De ne aggódj. Még biztos itt lesz a kis pincérnőd.

 - Fogd be! - morog rám, szó szerint.

 Pár perc múlva leparkolunk a kávézó előtt, vagy mi a fene ez. Kinézek az ablakon és megpillantom Hunt kiszemeltjét, miközben egy ismerős kis szőkével beszélget.

 - Ott vannak. - intek feléjük

 Hunter alaposan megnézi a barnát, aki úgy tűnik, hogy menni készül és magával húzzal a másik lányt is.

 - A másik nem a tegnapi kis kukkoló? - kérdi, mikor felismeri a szöszit.

 - De igen. - válaszolom, majd minketten kiszállunk a kocsiból.
 A pincércsaj tovább húzza maga után angyalkát, de láthatóan ő nem szívesen megy. Tudom, hogy illetlenség, de belehallgatok beszélgetésükbe, extrajó hallásommal.
 - Mi? Dehogy! Te teljesen megőrültél? - kérdi kicsit indulatosan a barna. Pár pillanatig mindketten csendben merednek egymásra, majd a pincérlány újból megszólal, már sokkal lágyabb hangon. - Ne haragudj, kicsim! Nem úgy gondoltam.
 - Én nem haragszom... - szólal meg csendes, megtört hangon szöszi, majd elszalad.
 Épp az úton készül átszaladni, amikor meghallom egy kocsi vészes dübörgését. A másik lány ijedten kiáltja Törpilla nevét. Ezután nem gondolkodom. Gyors tempóban a kicsilány után szaladok. Mikor már majdnem az út közepén van, meghallja a közeledő járműt és földbe gyökerezett lábakkal néz felé. Pár méter választja el őt és az autót, mikor odaérek, erősen átfogom a derekát, majd szinte repülve az út túlsó oldalára ugrok vele. Tudom, hogy nem bírok két lábon maradni, ezért, hogy ne okozzak sérülést a kis testének, gyorsan pördülök egyet, így én esem alulra a lány pedig rám.
 Felnézek és a lány riadt és egyben csodálkozó tekintetével találom szemben magam. Ahogy ránézek, hirtelen arra gondolok, hogy sokkal szebb, mint ahogy emlékeztem rá. Ráeszmélek, hogy a kezem a derekán van és ő egész testtel rajtam fekszik. Saját testemen érzem teste hajlatait és ez elképesztően jó érzés. Az illata, amit tegnaptól nem tudok elfelejteni bekúszik az orromba és szinte elandalít. Olyan édes. Meg akarom kostólni...
 Basszus! Teljesen kész vagyok!
 - Ezt nem súgták meg. - mondja halkan. Nem tudok rákérdezni, hogy ezt mire érti, mert ekkor mellettünk terem a pincércsaj és a haverom is. Sajnos vagy szerencsére a pici lány felemelkedik rólam, majd én is felállok.
 - A rohadék elhúzott! - mondja Hunt.
 - Rhea! - öleli át pincércsaj a kicsit. - Ne csinálj többé ilyet! Úgy megilyesztettél!
 Szőkeség néhány pillanatra lehunyja a szemét, majd mikor kinyitja megszólal.
 - Mennem kell.
 - Mi? Nem mehetsz sehova! Tudom, hogy megbántottalak, de kérlek ne menj el!
 - Ha nem megyek, akkor sikítanak. - összehúzott szemöldökkel nézek a kiscsajra, mert semmi értelme annak, amit mond, de a barátnője nem tűnik meglepettnek.
 Kicsi Rhea mintha meg sem hallotta volna, amit mondtak neki, megfordul és szaladni kezd.
 - Rhea! Gyere vissza! - kiáltsa a pincércsaj, de mindhiába. - Ez nem lehet igaz! - szorítja kezét a homlokára.
 - Szeretnéd, ha utána mennék? - ajánlom fel, magam sem tudom, hogy miért.
 - Nem szükséges. Talán haza megy. És már elvegyült a tömegbe, nem hiszem, hogy megtalálnád.
 Csak hiszed! Ezt az illatot bárhová követni tudom.
 - Köszönöm, hogy megmentetted a húgomat! Nem is tudom, hogy mit tettem volna, ha történik vele valami.
 - Nincs mit megköszönnöd. - válaszolom meglepően kedvesen.
 - Ti nem idevalósiak vagytok, ugye? - fordul el egy kicsit, hogy Hunterrel is szembe kerüljön.
 - Nem. Illinois-ból jöttünk. - mondja a haverom. - Amúgy meg Hunter vagyok. - nyújtja a csaj felé a kezét.
 - Sascha. - helyezi kezét Hunt kezébe a lány és egy pillanatra egészen egymásba feledkeznek. Mikor magukhoz térnek a bűvöletből, hirtelen mindketten elrántják a kezüket, mire majdnem felkacagok.
 - Rowan. - mondom simán.
 - Haza indultál? - kérdi Hunter.
 - Igen, csak közben találkoztam a húgommal és csúnya dolgot mondtam neki, erre pedig ezt lett a vége. - sóhajt Sascha és egy pillanatra nagyon elkeseredettnek tűnik.
 - Biztosan minden rendbe jön majd köztetek. - vígasztalja Hunt.
 - Igen, remélem igazad van.
 - A húgod és te eléggé különböztök. - jegyzem meg, hogy tereljem a szót és azért is, hogy infót gyűjtsek.
 - Hát igen. Csak féltestvérek vagyunk. Az anyánk nem ugyanaz.
 Tényleg eléggé szembetűnő kettejük között a különbség. Nemcsak haj- meg szemszínük nem azonos, hanem a méreteik sem. Míg Rhea eléggé alacsony, addig Sascha magas, mint egy modell, csak neki nagyobb mellei meg feneke van. Álltalában a Sascha-hoz hasonló lányok jönnek be nekem, de az az igazság, hogy a testvére nagyon beindítja a fantáziámat.
 - Mire értette azt, hogy ha nem megyek, akkor sikítanak? - kérdem kíváncsian.
 - Fogalmam sincs. - vonja meg a vállát. - A húgom eléggé... fura.
 - Szeretnéd, ha haza vinnénk? - teszi fel a nagy kérdést Hunter.
 - Semmi szükség rá. Csak 15 percre lakom. - hárít a lány.
 - Gyere már. Szívesen elviszünk. - néz rá lehengerő mosollyal a haverom.
 - Menjetek csak ketten. Nekem van egy kis elintézni valóm. - mondom és már indulok is, hogy kettesben hagyjam őket.
 Nagyot szippantok a levegőből, mire meg is találom azt az illatot, amit keresek, majd nagy léptekkel elindulok a nyomot követve.

Hunter

 Rowan jó barát. Megadta az esélyt, hogy kettesben lehessek Sascha-val. Remélem, hogy többet is megtudhatok róla. De miért vagyok ilyen izgatott? Sosem voltam zavarban egy lány előtt sem, nem értem, hogy most miért.

 Sacha végül elfogadja az ajánlatomat, hogy hazavigyem. A kocsinál megállva kinyitom neki az anyósülés ajtaját, mire hálásan rám mosolyog. Elképesztően szép mosolya van. Miután beszáll, becsukom az ajtót, majd megkerülve a kocsit én is beülök. Elmagyarázza, hogy merre menjek, majd csend telepszik ránk. Valamit kérdeznem kéne, ha jobban meg szeretném ismerni, de semmi értelmes nem jut eszembe.

 - Azt mondtad, nem idevalósiak vagytok. Nyaralni jöttetek ide? - töri meg a csendet közöttünk.

 - Igen. Itt él a nagybátyám és a nagynéném. - válaszolom. - Lehet, hogy ismered őket. Bill és Teresa Denson.

 - Á, igen. A városon kívül laknak, ugye?

 - Ja. Ott van egy kis birtokuk.
 - Ott lakom. - mutatott egy egyszintes, sárgára meszelt házra. Hát ez közelebb volt, mint gondoltam.
 - Köszönöm a fuvart.
 - Igazán nincs mit. - mosolygok rá, majd kiszáll az autóból.
 Hát ez remek. Elfecséreltem ezt a néhány percet arra, hogy kérdéseken gondolkodjak. Erre meg, még egy sem jut eszembe és már a házuk előtt is állunk.
 Megvárom, míg az ajtó elé ér. A táskájában kutat, gondolom a kulcsa után. Hosszabb idő is eltelik, végül abba hagyja a kutakodást és kopogtatni kezd. Nem nyit ajtót senki, ő pedig az ajtónak támasztja a fejét. Kiszállok a kocsiból és odakiálltok neki.
 - Minden rendben? - felém fordul.
 - Úgy tűnik, hogy egy darabig még itt maradok. - ereszti le a vállát beletörődve. - Itthon felejtettem a kulcsom és senki sincs bent, hogy kinyissa az ajtót.
 Becsukom a kocsi ajtaját, majd odamegyek hozzá.
 - Hát akkor megvárom veled. - és leülök e legfelső lépcsőfokra.
 - Igazán kedves tőled, de nem szeretnélek feltartani. - telepszik le mellém, mire a könyökünk össze ér. Olyan érzésem támad, mintha áramütés ért volna, a kellemes fajtából. Ha jól gondolom, akkor ő is hasonlót érezhetett, mert hirtelen az oldala mellé szorítja a karját.
 - Semmi dolgom sincs. Tudod, nyaralok és úgy töltöm az időmet, ahogy csak szeretném. - nézek felé magabiztos mosollyal, mire picit elpirul és egy kislányra emlékeztet. - Hány éves vagy? - bukik ki belőlem. - Bocs, tudom, hogy nem illik megkérdezni.
 - Semmi gond. 20 vagyok. És te? - kérdez vissza érdeklődve.
 - 21. Régóta dolgozol a Smile Haunt-ban?
 - Nem. Alig két hete. Egyetemre járok, de nyaranként munkát szoktam vállalni, hogy besegítsek anyának.
 - És az apád? - érdeklődöm tovább.
 - Sajnos meghalt, amikor 7 éves voltam. - süti le szomorúan a fejét. Egyből megbánom a kérdésem. Kellemetlen érzéssel tölt el szomorúnak látni.
 - Sajnálom. - mondom halkan, de ő csak bánatosan megvonja a vállát.
 - Meddig leszel a városban? - tereli a témát.
 - Egész nyáron. Szóval szerintem majd gyakran találkozunk. - jegyzem meg és azt sem bánom, ha rájön, hogy reménykedem benne, hogy majd tényleg sokszor összefutunk.
 Kinyújtja egyik hosszú napbarnított lábát, mire akaratlanul is odatéved a tekintetem. Nagyot nyelek. Annyira puhának és selymesnek tűnik. Legszívesebben az ölembe fektetném és csak simogatnám, miközben Sascha kellemes hangját hallgatnám egész délután és este. Vissza kell fognom magam, nehogy kinyújtsam a kezem és hozzá érjek.
 Ezek után hosszasan beszélgetünk. Sascha elmondja, hogy marketing és menedzsment szakot tanul az egyetemen. Megtudom róla, hogy nagyon szeret rajzolni, de az utóbbi időben nagyon elhanyagolta, mert nem volt rá ideje. Mesél az anyukájáról meg a húgáról. Azt is megosztja velem, hogy az igazi édesanyja elhagyta még születése után, de nem bánja, mert Rhea édesanyját a sajátjának tekinti és nála jobbat nem is kívánhat. Jó érzéssel tölt el, hogy olyan információkat oszt meg velem, amik neki fontosak.
 Én is mesélek pár dolgot magamról, de sajnos nem oszthatom meg vele életem legkülönlegesebb dolgait, mert a titkaim nem csak az enyémek. De ha el is árulhatnám, több mint valószínű, hogy nem hinne nekem, vagy a másik lehetőség, hogy a lehető legmesszebb helyre menekülne előlem. Így mesélek a szüleimről, az egyetemről, amin üzletvezetést tanulok és a Rowan-nel való barátságomról. Elmondom neki, hogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást és lassan már két éve együtt bérlünk egy lakást.
 Sajnos a beszélgetésünket nemsokára megzavarják, mert hazaérkezik Sascha anyukája.
 - Hát ti? - kérdi meglepetten.
 - Szia, anya. - áll fel Sascha és én is ezt teszem.
 - Jó napot! - köszönök udvariasan.
 - Anya, ő itt Hunter. Ő pedig a mamám, Charlotte. - mutat be minket egymásnak, mire a nő, akire nagyon hasonlít Rhea, melegen megszorítja a kezem.
 - Örülök, hogy megismerhetem asszonyom. - mondom őszintén.
 - Úgyszintén. Van valami gond közted és Blake között? - néz kíváncsian a lányára. Szóval így hívják azt a mázlistát.
 - Nem, dehogy. Csak... - keresi Sascha zavartan a szavakat, de mivel nem találja, ezért én szólalok meg helyette.
 - Haza hoztam. Sascha-val csak tegnap találkoztunk először.
 - Oh, értem. Amúgy meg miért üldögéltetek itt kint? - kérdezi.
 - Itthon hagytam a kulcsomat. - válaszolja Sascha.
 - És hol van Rhea? - érdeklődik a nő összehúzott szemekkel.
 - Nem tudom. Az az igazság, hogy én... megbántottam és elment. - süti le bűnbánóan zöld szemét a lánya.
 - Ti sohasem szoktatok veszekedni. - mondja meglepettem Charlotte.
 - Nem is veszekedtünk, csak mondtam valamit... - temeti a kezébe az arcát Sascha, mire szeretném átölelni, de ezt az anyukája teszi meg helyettem.
 - Biztosan megbocsájt neked, bármit is mondtál. - mondja neki vígasztalóan.
 - Tudom. Csak annyira rosszul érzem magam miatta.
 - Majd mikor hazajön, megbeszélitek. Na, de most gyertek be! - sétál oda az ajtóhoz, majd kinyitja.
 - Köszönöm, de azt hiszem, hogy én most megyek. - mondom, mert észre veszem, hogy eléggé eltelt az idő és már majdnem 5 óra.
 - Biztos? - kérdi Sascha, alig észrevehető csalódással a hangjában. Valamiért nagyon örülök ennek.
 - Igen. Rowan-t is még elő kell kerítenem. Holnap is dolgozol?
 - Aha.
 - Akkor holnap látjuk egymást. - mosolygok rá.
 - Oké. - bólint. - Akkor szia.
 - Szia. Viszlát asszonyom! - kiáltok oda Charlotte-nak, aki az előszobából int egyet nekem.
 Sascha megvárja, míg beülök az autóba, csak utána megy be a házba.
 Vigyorogva térek ki az utcájukból. A mai napot sikeresnek nyílvánítom.
 Már csak a hülye haveromat kell felszedjem valahol.

3. rész

Hunter

 A gyomrom korgására ébredek, ami megállás nélkül azért könyörög, hogy töltsem már meg valamivel. Felkelek és egy szál nadrágban indulok le a konyhába valami ennyivaló után kutatva. Senki sincs a helyiségben, így ígénybe veszem a hűtő szolgáltatásait. Összegyűjtök mindent, amit rátehetek egy óriási szendvicsre és nekilátok azt elkészíteni.

 Közben az éjszaki álmomon gondolkodom. Nem emlékszem rá tisztán, de abban biztos vagyok, hogy szeretpelt benne egy zöld szempár és néhány csók. Fogalmam sincs mi van velem, sosem keltette fel senki sem annyira a figyelmemet, mint az a pincérlány. Nem csak a szépsége ragadott meg. Volt benne valami különös. Az is tetszett, hogy nem bírta elrejteni előlem a zavarát.
 Igaza van Rowan-nek. Le kell csapnom rá. Nem érdekel, hogy barátja van. El fogom érni, hogy ne legyen.
 Ma muszáj visszamennem oda! Saját gondolataimtól elmosolyodok és egyik kezemmel végigszántok a hajamon.
 - Valaki ma nagyon jókedvű. - jegyzi meg Rowan, miközben beállít a konyhába.
 Észre sem vettem, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal.
 - Hát te meg hol jártál? - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését.
 - Körülnéztem a bácsikád birtokán. - ül le velem szemben egy székre.
 - Ilyenkor? Te mindig délig alszol. - nézek rá csodálkozva.
 - Ma nem nagyon tudtam aludni. - von vállat. - Szép nagy a terület. A legjobb pedig a végén lévő hatalmas erdő.
 - Ja. Az nagyon jól fog teliholdkor. - értek egyet vele. - Ma bemegyek a városba. Te jössz?
 - Mi dolgod van ott? - néz rám kérdőn.
 - Semmi különös. De itt sincs. - válaszolom, de közben kerülöm a tekinteték, nehogy megsejtsen valamit. Hát persze hiába, mert mindenttudó mosolyra húzódik a szája. Túl jól ismer...
 - Gondolom, ennek semmi köze a kis pincérlányhoz. - csak megforgatom a szemem, de nem válaszolok. - Veled megyek. De ha kettesben szeretnél lenni vele, csak szólj és én lelépek. Szólj mikor indulunk, addig elkészülök.
 Feláll és felmegy az emeletre.
 Én befejezem a reggelit, majd elmegyek én is készülődni. Túlságosan tetszik ez a lány ahhoz, hogy csak úgy elszalasszam. Ma muszáj megismernem őt.

Sascha

 Ma reggel én magam kértem a húgom segítségét, hogy segítsen a ruhaválasztásban. Tudtam, hogy kicsi a valószínűsége, de mégis reménykedtem abban, hogy ma újból találkozom a tegnapi fiúval és újra láthatom azokat a türkíz színű szemeket. Habár lehet, hogy már nics is a városban. Tegnap láttam először és biztos vagyok benne, hogy nem idevalósi.
 És mégis miken gondolkodom? Nekem ott van Blake! Igaz, hogy nem vagyunk fülig szerelmesek, de nagyon kedveljük egymást. Szóval más fiúról szó sem lehet.

 Rhea-nak köszönhetően ma is egy csinos, de nem túl feltűnő szettben indultam munkába. Sminket szinte sosem használok, csak szempillaspirált és szájfényt. Most is csak ennyit kentem magamra, hogy egy picit kiemeljem a szemem és a szám vonalát.

 Kicsit elcsüggedek, mikor fél háromkor lejár a műszakom, de a fiú nem járt itt. Leveszem a kötényem, összefogom, majd a helyére teszem. Elköszönök a munkatársaimtól és haza indulok. Ahogy kiérek az utcára a húgomat pillantom meg. Odamegyek hozzá.

 - Hát te mit csinálsz itt? - ölelem át, majd megfogom a kezét azzal a céllal, hogy menjünk együtt haza. De ő nem akar mozdulni.

 - Mindjár itt vannak. - mondja, mire értetlenül nézek rá.

 - Kik vannak itt?

 - A farkasfiúk. - mondja, majd elfordítja a fejét egy érkező autó felé, ami Smile Haunt előtt leparkol.

 Mikor megpillantom az utasait, a szívem őrült vágtába kezd és hirtelen azt sem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Igaz, hogy egész nap arra vártam, hogy újra lássan a türkíz szeműt, de most készületlenül ért ez a találkozás. És amúgy sem bámulhatom őt nyíltan az utca közepén, mert az ciki.

 - Gyere, menjünk! - ragadom meg Rhea kezét és magam után húzom.

 - Beszélned kell vele! - néz vissza a fiúkra.

 - Mi? Dehogy! Te teljesen megőrültél?! - ahogy elhagyja a mondat a számat, már meg is bánom.

 Rhea tudja, hogy mit beszélnek róla az emberek és tudom, hogy ez rosszul érinti őt, még akkor is, ha nem mutatja. De az, hogy ezt én mondtam neki, az ezerszer fájdalmasabb számára. Sosem szoktunk veszekedni, a hagomat is ritkán emelem fel, mikor vele beszélek. De sosem mondtam neki olyasmit, hogy őrült lenne. Mikor belenézek a szemébe, óriási fájdalmat látok benne és ez nekem is legalább annyira gyötrelmes, mint neki.

 - Ne haraguj, kicsim! Nem úgy gondoltam. - mondom neki megbánással.

 - Én nem haragszom... - suttogja könnyes szemmel, majd hátrálni kezd tőlem és kiszalad az utcára.

 Ekkor veszem észre, hogy egy kocsi nagy sebességgel közeledik felé.

 - RHEA!

2. rész

Sascha

 A munkahelyemen pesze nincs egyáltalán "nagy nap", mint ahogy Rhea mondta. Nincs nagy tömeg, szóval jól bírom a tempót.
Blake <3: Ma beugrom a Smile-ba. Csók!
 Nézem a barátomtól kapott SMS-t.
 Én: Fél 3-ig itt leszek. Várlak! :*
 Pötyögöm vissza.

 Az első szünetem nemsokára lejár, ezért gyorsan megiszom az utolsó korty kávémat, majd a mosdóba sietek, hogy megigazítsam a hajam és a ruhám. A tükörbe nézve gyorsan kihúzom a gumit a hajamból, kicsit megrázom barna hullámos loboncomat, majd újból felkötöm. Megigazítom a kötényemet, ami jelzi, hogy itt dolgozom és lesimítom zöld topomat, amit a húgom választott nekem ma reggel. Közelebb hajolok a tükörhöz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem kentem el a szempillaspirálom szemdörzsölés közben. Szerencsére most eltaláltam és jó minőségűt vettem, ezért nem hagyott nyomokat a szemem körül. Még utoljára végignézek magamon és megállapítom, hogy egész jól festek ma. Többször kellene Rhea segítségét kérnem ruhaválasztás terén. Ez a sötétzöld top nagyon jól kiemeli szemem színét, ami ugyanolyan színű. Még az a néhány barna pötty is éléggé észrevehető benne.

 Még, hogy a húgom bolond?! Neki van a világon a legjobb ízlése.

 Kilépek a mosdóból és újból munkába állok. Még mielőtt odamennék a kávégéphez, hogy folytassam azt, amit szünet előtt csináltam, Cora, a főnök felesége megkér, hogy inkább a rendeléseket vegyem fel. Egy fekete kávé tejszínnel Tucker bácsinak, két erdeigyümölcsös süti és Fanta a szerelmespárnak, epresfánk Duci Danny-nek.

 Miután ezeket mind az asztalhoz szállítom, meghallom, hogy nyílik az ajtó és új vendégek érkeznek. Nem figyelek arra, mert egy tollat keresek, amivel felírhatom a következő rendeléseket, mert a másik kifogyott. Gyorsan kérek egy újat Cora-tól, majd a szememmel megkeresem az újonnal érkezőket. Meg is találom egyik ablak melletti asztalnál. De ahogy ez megtörténik, máris görcsbe rándul a gyomrom. Két hihetetlenül jóképű pasi ül ott. Mindkettő elég nagytermetűnek tűnik. Egyiknek sötétbarna hosszabb haja van, ami eléggé kuszán áll, de nagyon jól áll neki, amit biztosan ő is tud. A másik arcát nem látom, csak annyit tudok megállapítani a külsejéből, hogy sötétszőke haja van és széles válla.

 Összeszedem minden bátorságomat és odasétálok hozzájuk, abban a reményben, hogy nem égetem le magam.

 - Sziasztok! Mit adhatok? - erre mindketten felém néznek. A barnáról a szőkére pillantok és azt hiszem, hogy mentem elájulok, mikor belenézek csodálatos türkizkék szemébe.

Rowan

 A barna hajú pincérlány megbűvölve néz Hunter-re, amin nem kéne meglepődnöm, mert a haveromért odavannak a csajok, de nagy meglepetésemre ő is merőn bámulja a csajt. Szinte kellemetlenül érzem magam, mert olyan érzésem van, mintha én lennék a fölösleges harmadik. De mielőtt cikivé válna a dolog a lány megrázza picit a fejét, mintha ki akarná azt szellőztetni, majd kérdőn rám néz. Először nem kapcsolok, hogy mit akar, de utána beugrik, hogy a rendelést szeretné felvenni.

 - Négy fánkot kérek, két fekete csokisat és két erdeigyümölcsöset.

 - Négyet? - néz rám nagy szemekkel.

 Hát igen, elég jó az étvágyam.

 - Igen. És egy kólát is mellé.

 - Rendben. - írja fel zavartan a noteszébe, majd Hunter felé fordul.

 - Én csak egy tiramisut és egy Fantát. - mondja mosolyogva.

 A lány ezt is felírja, majd kissé kipirult arccal megfordul és elmegy.

 - Hát ez kész! - nevetek halkan.

 - Mi van? - vonja össze szemöldökét Hunter.

 - Mi volt ez köztetek?

 - Semmi sem volt, mire gondolsz? - bámul kifele a paldótól plafonig érő ablakon.

 - Úgy tűnt, mitha a kis pincércsaj egészen elbűvölt volna téged.

 - Nem bűvölt el, csak nagyon szépnek találom. - vonja meg a vállát.

 - Egész csinos. - erősítem meg az állítását, mert amellett, hogy tényleg komolyan gondolom, kíváncsi vagyok a reakciójára.

 - Szerintem nem hozzád való. Rendes lánynak tűnik. - mondja egy kis éllel a hangjába, mire kajánul rámosolygok.

 - Ne aggódj haver. Meghagyom neked a kicsikét. - a válaszul csak egy szúros pillantást kapok, mert a lány már felénk tart a rendelésünkkel. Leteszi elénk, majd Hunter-re mosolyogva tovább megy a dolgára.

 Hát nem csodálozom, hogy meglepődött, hogy 4 fánkot kértem, mert egy darab akkora, mint a tenyerem. Nem mintha nem bírnám megenni. Említettem már, hogy jó az étvágyam? Gyorsan neki látok és két perc alatt három fánkot már el is fogyasztok.
 - Nem úgy van a szabályunk, hogy nem keltünk feltűnést? - kérdi Hunter, miközben lassan fal egyet a tiramisu tortájából. Persze, mikor nincsenek körülöttünk emberek képes egy fél őzet felfalni.
 - Mért? Nagyon finom. - mondom, miközben a kezembe veszem a negyediket is.
 - Elhiszem, de te úgy eszel, mintha egy hete nem ettél volna.
 - Na és? Éhes vagyok. - harapok egy nagyot a kajámból.
 - Vagy inkább nem tudod modernálni magad.
 - Ezt nem veszem sértésnek. - csak megcsóválja a fejét és befalja az utolsó falás tiramisuját, pont mikor én is végzek a fánkommal.
 Nyílik a bejárati ajtó és egy velünk egykorúnak tűnő alak lép be. Gazdag selyemfiúnak tűnik a márkás cuccaival és napszemüvegével. Az ilyeneket vertem el jól a gimiben. Körülnéz, majd a tekintete megakad a pincércsajon és felé veszi az irányt. Ezt Hunt is észre veszi. A fiú odasétál a lány hátához és hátulról átöleli. A csaj megfordul és mosolyogva futó puszit ad a fiú szájára. A haveromra nézek, aki összehúzott szemmel figyeli őket.
 - Féltékenység szagot érzek. - jegyzem meg gúnyosan.
 - Fogd be. Tévedsz. - fordul felém, de nem tűnik valami meggyőzőnek.
 - Csapd le a ficsúr kezéről. Hidd el, menni fog. - adom az ötletet, de Hunter csak rosszallóan a fejét csóválja.
 Iszok pár kortyot a kólámból, majd kinézek az ablakon. A tekintetem hirtelen egy zafírkék szempárral találkozik. Az utca túloldalán áll és picit félredöntött fejjel merőn bámul. A lány nem fordítja el a fejét, mikor észreveszi, hogy rajta kaptam, nem jön zavarba. Továbbra is úgy néz, mintha tanulmányozna. Pár évvel fiatalabb lehet nálam, de tekintetében több értelmet látok, mint a saját nagyapáméban, aki egyetemi professzor volt. Megtöröm a szemkontaktusunkat és egész testét szemügyre veszem. Nem túl magas, sőt hozzám képest eléggé alacsony, úgy a mellkasomig érhet. Egy fehér combközépig érő ruha van rajta, amiben meg tudom állapítani testi adottságait. Formás lábai vannak, keskeny dereka és kis mellei. Túl vékony és törékeny az én ízlésemnek, mégis el kell ismernem, hogy gyönyörű. Szőke hajával és ártatlan kinézetével olyan, mint egy angyal.
 Visszavezetem tekintetemet az arcára, de már nem engem bámul, hanem Huntert. Nem tetszik ez nekem, magam sem értem, hogy mért.
 - A kiscsaj valamelyikünket nagyon kinézte magának. - nevet fel Hunt, mivel ő is észre vette a lányt.
 - Mindjárt visszajövök! - pattanok fel az asztaltól.
 - Hová mész? Csak nem meg akarod fogni magadnak? - kiált utánam, de nem törődöm vele, megyek tovább.
 Nagy szerencsétlenségemre két gyerek is elszalad előttem, ezért lassítanom kell, hogy nehogy belém ütközzenek. Mire az ajtóhoz érek, meglátom, hogy egy idős házaspár van a bejáratnál, így megadom nekik az elsőbbséget, hogy bejöjjenek.
 Mire kiérek az utcára a lány már nincs ott, ahol eddig állt. Körülnézek, de még az éles látásommal sem találom őt. Viszont egy édeskés illatot érzek a levegőben és biztos vagyok benne, hogy ez csakis hozzá tartozhat.

1. rész

Hunter

 - Pontosan hol is él a bácsikád? - kérdi Rowan, miközben kikapcsolja a klímát és lehúzza az ablakot.

 - Weapon Hill-ben. Pontosabban a város végén. - válaszolom.

 - Szép kis név. Mégis ki nevezte el így a várost? - kérdezősködik tovább, mire én magyarázni kezdek.

 - Állítólag a Polgárháború idején ragadt rá ez a név, mert minden féle fegyvert itt tároltak. Egyesek azt pletykálják, hogy még gyártottak is, de erre nincs semmi bizonyíték.

 - Ismersz a városból valakit?

 - Nem igazán. Csak néhány szomszédot. - vonok vállat. - De ne aggódj! Egész nyáron lesz időnk ismerkedni. Azt mondják, hogy a Kentucky állambeli lányok szépek. - vigyorgok rá.

 - Remélem is. - nevet fel. - De a lényeg, hogy egész nyárra megszabadulok az apámtól.

 - Még mindig azt szeretné, ha te lennél a következő alfa? - nézek felé egy pillanatra, majd vissza az útra.

 - Ja. - sóhajt. - Már mondtam neki, hogy nem érdekel ez az egész. Nem akarok falkavezér lenni. Az irányítás az ő terepe, nem az enyém.

 - Sajnálom haver. Megértelek, mert én sem szeretnék a vezér lenni - szerencsére nem is kell -, de sokan ezt nem értik meg, mert a többségnek ez az álma.

 - Bárkinek szívesen átadom. - morogja. - De most ne beszéljünk erről, a nyáron hallani sem akarok az örökösi feladataimról.

***

 Miután átértünk Illinois-ból Kentucky-ba, Rowan-el helyet cseréltünk, így most már ő ül a volánnál, én meg az anyósülésen. Szerencsér már csak pár kilométer van a célpontunkig.

 - Itt balra menj. - irányítom a haverom, mikor már a belvárosban vagyunk.

 - Messze van még? - türelmetlenkedik.

 - Nem. Úgy még 10 perc. Piros! - mondom, mikor látom, hogy átvált egy jelzőlámpa.

 - Én is látom. - morogja.

 Épp mondani akarok valamit, amikor csitrikacajt hallok a jobb felemen. Arra fordítom a fejem és meglátom, amint néhány lány minket bámulva vihog. Nem lehetnek több 15 évesnél, de miniszoknyában vagy nagyon rövid nadrágban vannak és egy kiló smink van az arcukon.

 - Kis ribik. - mondja Rowan, s dudál egyet nekik, mire még hangosabban visítanak.

 - Akkor mért dudálsz nekik? - vonom fel a szemöldököm.

 - Örüljenek neki. - vonja meg a vállát, majd tovább hajt, mert a lámpa zöldre vált.

 Pár perc múlva már a nagybátyémék birtokán parkolunk. A nagynéném, Teresa nagy mosollyal az arcán jön elénk. Már túl van az ötvenen, de úgy mozog, mint egy 20 éves.

 - Drágám! Annyira vártunk már. - ölel át szorosan, amit én örömmel viszonzok. - Igazi férfivá váltál, amióta nem láttalak.

 - Te pedig egyre fiatalabb vagy. - viszonzom a bókját.

 - Á, dehogy! - legyint lazán. - Ki ez jóképű fiatalember, akir magaddal hoztál? - néz a haverom felé, aki előveszi udvarias oldalát és elbűvölő mosollyal mutatkozik be Teresa-nak.

 - Rowan Sparrow vagyok, asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem.

 - Szólíts csak nyugodtan Teresa-nak. És meg ne próbálj magázni! - int rá fenyegetően, majd egy hatalmas ölelésbe vonja őt is, amin jót derülök, mert hát Rowan nem egy érzelemkinyílvánítos típus.

 - Bill bácsi? - kérdem a nagynénémtől, amikor elengedi Rowant.

 - Nem hiszed el, amíg meg nem látod te magad is, de a konyhában van és süt.

 - Süt? - kérdem hitetlenkedve.

 - Igen. Nemrég megtanult marhasültet sütni és azóta mindig ő készíti azt el. De gyertek be és meglátjátok.

 Így hát fogjuk a csomagjainkat és besétálunk a következő több, mint két hónapban otthont adó házba.

Sascha

 Mosolyogva ébredek, mert érzem, hogy valaki mellettem ül és a hajamat simogatja. Kinyitom a szemem és a húgom édes mosolyával találom szembe magam.

 - Héj! - köszönök neki álmosan, majd ásítok egyek. - Hány óra? Miért vagy ébren ilyenkor?

 - Felkeltem, mert fel kellett ébresztenem téged. - mondja mindig használt kedves hangján.

 - Nem kellett volna felkelned emiatt, nemsokár az ébresztőm is megszólal. - pillantok az éjjeliszekrényemen álló órára.

 - Ma nem fog. Elromlott. - mondja egy kicsit csendesebben.

 - De hát működik, látod? 7 óra 42 percet mutat, ugyanannyit, mint a faliórán. - nézek az ágyammal szemben lévő falra.

 - Elromlott. - ismétli bólogatva. - Csinálok szedvicset neked! - néz rám vidáman, majd elrohan.

 A húgom fura. Nagyon-nagyon az. Az ismerőseink mind azt hiszik, hogy bolond, de én tudom, hogy nem az. (Vagy csak nem akarom elhinni...) Csak más, mint a többi ember. Sajnos a különös viselkedése miatt az embereket nem lehet meggyőzni arról, hogy az elméje tiszta. Anya is azt hiszi, hogy Rhea feje nem egészséges. Kisebb korában több orvoshoz is elvitte, hogy kiderüljön, tényleg baj van-e vele. Semmi rendelleneset nem találtak nála, mind azt mondták, hogy valószínűleg csak különc. Azért még felírtak neki néhány orvosságot, de a szervezete az összeset visszautasította. Én már hozzászoktam a viselkedéséhez, de van, hogy még én is meglepődöm néha. Néha percekig csak mered maga elé és olyan, mintha még levegőt sem venne. Nem lehet vele sokáig beszélgetni egy témáról, mert ő folyton átvált valami másra, ami egyáltalán nem odaillő, vagy fogja magát és magamra hagy a beszélgetés közepén.

 Sajnos ezek és még sok furcsasága miatt iskolába sem járt soha. Anya nem tartotta valószínűnek, hogy felvehetik egy normális suliba, ezért meg sem próbálta beiratni. Inkább ő tanította itthon, mint magántanulót. Tanítania sem kellett sokat, mert minden alkalommal, mikor új leckét szeretett volna venni vele, a húgom már tudta. Szóval egy idő után anya csak kikérdezte tőle a leckét.

 Rhea-val féltestvérek vagyunk. Ő 18, én pedig 20 éves vagyok. Ugyanaz az apánk, de különböző anyától születtünk. Én nem ismerem az igazi anyámat. Ő, miután én megszülettem szépen lepasszolt apának, majd lelépett. Hát köszönöm, jól is jártam! Rhea édesanyja, Charlotte akkor találkozott apával, mikor csak pár hónapos voltam. Egymásba szerettek, majd összeházasodtak, ezután nemsokkal megszületett Rhea. Charlotte sajátjaként nevelt fel és nem tett különbséget közöttem és a húgom között. Én is saját anyámként tekintek rá és sosem fordult meg a fejemben, hogy ne anyaként szólítsam. Sajnos apa nem lehetett sokáig velünk, mert amikor hétéves voltam, meghalt egy balesetben. Autóval lezuhant egy sziklán. Azóta csak hárman vagyunk.

 Mire kikelek az ágyból, hogy elkészüljek a munkába, már eltelik néhány perc. A nyári szünetre munkát vállaltam a Smile Haunt-ban, ami egy kávézó/sütiző/fánkozó. Ránézek a vekkerre és azt mutatja, hogy 46 perc. Ez érdekes. Tényleg nem jelzett. Pedig 1 perce kellett volna szólnia. Ellenőrzőm, hogy tegnap este tényleg beállítottam-e. Igen, beállítottam. Valami elromolhatott benne. De Rhea ezt honnan tudta? Nem számít, már megszokhattam volna a fura dolgokat körülötte.

 Kibotorkálok a konyhába reggelizni. Rhea tényleg csinált nekem szendvicset a kedvenc sonkámból. Ő sosem eszik húst, vagy bármilyen terméket, amiben megtalálható. Valamiért undorodik tőle. Mikor kicsik voltunk egyszer anya szerette volna, ha megkostolja. Rhea sírva leerőltetett egy falatot a torkán, de utána rögtön ki is hányta. Azóta még csak nem is kínáljuk hússal.

 Miután végzek a reggelivel, gyorsan a fürdőbe rohanok fogat mosni. Még jó, hogy tegnap este lezuhanyoztam, mert most nem lenne rá időm. A ruháim közt kutakodok, mikor nyílik az ajtó és mikor odafordulok, Rhea hosszú szőke loboncát pillantom meg.

 - Valami baj van, kicsim? - kérdem, mikor megáll tőlem két méterre és a kezét tördeli, s közben egyik lábáról a másikra áll.

 - Ma nagy nap lesz.

 - Miért lenne nagy nap? A főnök nem említett semmit. - mondom, miközben egy elnyűtt farmert veszek elő a szekrényből.

 - Ne azt! - szól rám hangosabban az átlagosnál Rhea, majd eltol a szekrényem elől, hogy ő férjen oda.  Elővesz egy sötét farmersortot,amit egy hónapja vettem és ami jelenleg a kedvencem. És nem is munkába való. - Ezt.

 - De ez még eléggé új ahhoz, hogy a munkában használjam. - csóválom a fejem és nem akarom elvenni a kezéből.

 - Kérlek! - néz rám ártatlan, nagy szemekkel, én pedig nem tudok neki nemet mondani.

 - Hát jó. De mivel vegyem fel? - már nyom is a kezembe egy sötétzöld ujjnélkülit.

 Gyorsan átveszem a kezembe adott cuccokat a pizsamám helyet. Rhea boldogan néz rám, majd odaszalad hozzám és átölel.

 - A farkasfiúnak tetszeni fogsz. - suttogja a fülembe, de amikor rákérdezhetnék, hogy miről beszél, már ki is siet a szobámból.

Sziasztok! Itt az új történetem első része. Még nem írtam fantasy történetet, de az utóbbi időben folyton ez motoszkált a fejemben. Nem bírtam tovább és muszáj volt leírnom.
Ezt csak egy kis bevezető résznek szántam, a következő részek izgalmasabbak lesznek. Remélem, hogy tetszeni fog a folytatás.
Köszönöm, hogy benéztél! :)