3. rész

Hunter

 A gyomrom korgására ébredek, ami megállás nélkül azért könyörög, hogy töltsem már meg valamivel. Felkelek és egy szál nadrágban indulok le a konyhába valami ennyivaló után kutatva. Senki sincs a helyiségben, így ígénybe veszem a hűtő szolgáltatásait. Összegyűjtök mindent, amit rátehetek egy óriási szendvicsre és nekilátok azt elkészíteni.

 Közben az éjszaki álmomon gondolkodom. Nem emlékszem rá tisztán, de abban biztos vagyok, hogy szeretpelt benne egy zöld szempár és néhány csók. Fogalmam sincs mi van velem, sosem keltette fel senki sem annyira a figyelmemet, mint az a pincérlány. Nem csak a szépsége ragadott meg. Volt benne valami különös. Az is tetszett, hogy nem bírta elrejteni előlem a zavarát.
 Igaza van Rowan-nek. Le kell csapnom rá. Nem érdekel, hogy barátja van. El fogom érni, hogy ne legyen.
 Ma muszáj visszamennem oda! Saját gondolataimtól elmosolyodok és egyik kezemmel végigszántok a hajamon.
 - Valaki ma nagyon jókedvű. - jegyzi meg Rowan, miközben beállít a konyhába.
 Észre sem vettem, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal.
 - Hát te meg hol jártál? - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését.
 - Körülnéztem a bácsikád birtokán. - ül le velem szemben egy székre.
 - Ilyenkor? Te mindig délig alszol. - nézek rá csodálkozva.
 - Ma nem nagyon tudtam aludni. - von vállat. - Szép nagy a terület. A legjobb pedig a végén lévő hatalmas erdő.
 - Ja. Az nagyon jól fog teliholdkor. - értek egyet vele. - Ma bemegyek a városba. Te jössz?
 - Mi dolgod van ott? - néz rám kérdőn.
 - Semmi különös. De itt sincs. - válaszolom, de közben kerülöm a tekinteték, nehogy megsejtsen valamit. Hát persze hiába, mert mindenttudó mosolyra húzódik a szája. Túl jól ismer...
 - Gondolom, ennek semmi köze a kis pincérlányhoz. - csak megforgatom a szemem, de nem válaszolok. - Veled megyek. De ha kettesben szeretnél lenni vele, csak szólj és én lelépek. Szólj mikor indulunk, addig elkészülök.
 Feláll és felmegy az emeletre.
 Én befejezem a reggelit, majd elmegyek én is készülődni. Túlságosan tetszik ez a lány ahhoz, hogy csak úgy elszalasszam. Ma muszáj megismernem őt.

Sascha

 Ma reggel én magam kértem a húgom segítségét, hogy segítsen a ruhaválasztásban. Tudtam, hogy kicsi a valószínűsége, de mégis reménykedtem abban, hogy ma újból találkozom a tegnapi fiúval és újra láthatom azokat a türkíz színű szemeket. Habár lehet, hogy már nics is a városban. Tegnap láttam először és biztos vagyok benne, hogy nem idevalósi.
 És mégis miken gondolkodom? Nekem ott van Blake! Igaz, hogy nem vagyunk fülig szerelmesek, de nagyon kedveljük egymást. Szóval más fiúról szó sem lehet.

 Rhea-nak köszönhetően ma is egy csinos, de nem túl feltűnő szettben indultam munkába. Sminket szinte sosem használok, csak szempillaspirált és szájfényt. Most is csak ennyit kentem magamra, hogy egy picit kiemeljem a szemem és a szám vonalát.

 Kicsit elcsüggedek, mikor fél háromkor lejár a műszakom, de a fiú nem járt itt. Leveszem a kötényem, összefogom, majd a helyére teszem. Elköszönök a munkatársaimtól és haza indulok. Ahogy kiérek az utcára a húgomat pillantom meg. Odamegyek hozzá.

 - Hát te mit csinálsz itt? - ölelem át, majd megfogom a kezét azzal a céllal, hogy menjünk együtt haza. De ő nem akar mozdulni.

 - Mindjár itt vannak. - mondja, mire értetlenül nézek rá.

 - Kik vannak itt?

 - A farkasfiúk. - mondja, majd elfordítja a fejét egy érkező autó felé, ami Smile Haunt előtt leparkol.

 Mikor megpillantom az utasait, a szívem őrült vágtába kezd és hirtelen azt sem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Igaz, hogy egész nap arra vártam, hogy újra lássan a türkíz szeműt, de most készületlenül ért ez a találkozás. És amúgy sem bámulhatom őt nyíltan az utca közepén, mert az ciki.

 - Gyere, menjünk! - ragadom meg Rhea kezét és magam után húzom.

 - Beszélned kell vele! - néz vissza a fiúkra.

 - Mi? Dehogy! Te teljesen megőrültél?! - ahogy elhagyja a mondat a számat, már meg is bánom.

 Rhea tudja, hogy mit beszélnek róla az emberek és tudom, hogy ez rosszul érinti őt, még akkor is, ha nem mutatja. De az, hogy ezt én mondtam neki, az ezerszer fájdalmasabb számára. Sosem szoktunk veszekedni, a hagomat is ritkán emelem fel, mikor vele beszélek. De sosem mondtam neki olyasmit, hogy őrült lenne. Mikor belenézek a szemébe, óriási fájdalmat látok benne és ez nekem is legalább annyira gyötrelmes, mint neki.

 - Ne haraguj, kicsim! Nem úgy gondoltam. - mondom neki megbánással.

 - Én nem haragszom... - suttogja könnyes szemmel, majd hátrálni kezd tőlem és kiszalad az utcára.

 Ekkor veszem észre, hogy egy kocsi nagy sebességgel közeledik felé.

 - RHEA!