4. rész

Rowan

 - Kinyírlak, ha már nem lesz ott. - morogja Hunter rosszkedvűen.

 - Bocs. - vetem oda.

 - Komolyan mondom, egy nő is hamarabb elkészül, mint te. - zúgolódik tovább.

 - Én igenis hamar elkészültem, de szundiztam pár percet - szúrosan néz rám, ezért folytatom a mondatom -, ami egy picit hosszúra sikeredett. De ne aggódj. Még biztos itt lesz a kis pincérnőd.

 - Fogd be! - morog rám, szó szerint.

 Pár perc múlva leparkolunk a kávézó előtt, vagy mi a fene ez. Kinézek az ablakon és megpillantom Hunt kiszemeltjét, miközben egy ismerős kis szőkével beszélget.

 - Ott vannak. - intek feléjük

 Hunter alaposan megnézi a barnát, aki úgy tűnik, hogy menni készül és magával húzzal a másik lányt is.

 - A másik nem a tegnapi kis kukkoló? - kérdi, mikor felismeri a szöszit.

 - De igen. - válaszolom, majd minketten kiszállunk a kocsiból.
 A pincércsaj tovább húzza maga után angyalkát, de láthatóan ő nem szívesen megy. Tudom, hogy illetlenség, de belehallgatok beszélgetésükbe, extrajó hallásommal.
 - Mi? Dehogy! Te teljesen megőrültél? - kérdi kicsit indulatosan a barna. Pár pillanatig mindketten csendben merednek egymásra, majd a pincérlány újból megszólal, már sokkal lágyabb hangon. - Ne haragudj, kicsim! Nem úgy gondoltam.
 - Én nem haragszom... - szólal meg csendes, megtört hangon szöszi, majd elszalad.
 Épp az úton készül átszaladni, amikor meghallom egy kocsi vészes dübörgését. A másik lány ijedten kiáltja Törpilla nevét. Ezután nem gondolkodom. Gyors tempóban a kicsilány után szaladok. Mikor már majdnem az út közepén van, meghallja a közeledő járműt és földbe gyökerezett lábakkal néz felé. Pár méter választja el őt és az autót, mikor odaérek, erősen átfogom a derekát, majd szinte repülve az út túlsó oldalára ugrok vele. Tudom, hogy nem bírok két lábon maradni, ezért, hogy ne okozzak sérülést a kis testének, gyorsan pördülök egyet, így én esem alulra a lány pedig rám.
 Felnézek és a lány riadt és egyben csodálkozó tekintetével találom szemben magam. Ahogy ránézek, hirtelen arra gondolok, hogy sokkal szebb, mint ahogy emlékeztem rá. Ráeszmélek, hogy a kezem a derekán van és ő egész testtel rajtam fekszik. Saját testemen érzem teste hajlatait és ez elképesztően jó érzés. Az illata, amit tegnaptól nem tudok elfelejteni bekúszik az orromba és szinte elandalít. Olyan édes. Meg akarom kostólni...
 Basszus! Teljesen kész vagyok!
 - Ezt nem súgták meg. - mondja halkan. Nem tudok rákérdezni, hogy ezt mire érti, mert ekkor mellettünk terem a pincércsaj és a haverom is. Sajnos vagy szerencsére a pici lány felemelkedik rólam, majd én is felállok.
 - A rohadék elhúzott! - mondja Hunt.
 - Rhea! - öleli át pincércsaj a kicsit. - Ne csinálj többé ilyet! Úgy megilyesztettél!
 Szőkeség néhány pillanatra lehunyja a szemét, majd mikor kinyitja megszólal.
 - Mennem kell.
 - Mi? Nem mehetsz sehova! Tudom, hogy megbántottalak, de kérlek ne menj el!
 - Ha nem megyek, akkor sikítanak. - összehúzott szemöldökkel nézek a kiscsajra, mert semmi értelme annak, amit mond, de a barátnője nem tűnik meglepettnek.
 Kicsi Rhea mintha meg sem hallotta volna, amit mondtak neki, megfordul és szaladni kezd.
 - Rhea! Gyere vissza! - kiáltsa a pincércsaj, de mindhiába. - Ez nem lehet igaz! - szorítja kezét a homlokára.
 - Szeretnéd, ha utána mennék? - ajánlom fel, magam sem tudom, hogy miért.
 - Nem szükséges. Talán haza megy. És már elvegyült a tömegbe, nem hiszem, hogy megtalálnád.
 Csak hiszed! Ezt az illatot bárhová követni tudom.
 - Köszönöm, hogy megmentetted a húgomat! Nem is tudom, hogy mit tettem volna, ha történik vele valami.
 - Nincs mit megköszönnöd. - válaszolom meglepően kedvesen.
 - Ti nem idevalósiak vagytok, ugye? - fordul el egy kicsit, hogy Hunterrel is szembe kerüljön.
 - Nem. Illinois-ból jöttünk. - mondja a haverom. - Amúgy meg Hunter vagyok. - nyújtja a csaj felé a kezét.
 - Sascha. - helyezi kezét Hunt kezébe a lány és egy pillanatra egészen egymásba feledkeznek. Mikor magukhoz térnek a bűvöletből, hirtelen mindketten elrántják a kezüket, mire majdnem felkacagok.
 - Rowan. - mondom simán.
 - Haza indultál? - kérdi Hunter.
 - Igen, csak közben találkoztam a húgommal és csúnya dolgot mondtam neki, erre pedig ezt lett a vége. - sóhajt Sascha és egy pillanatra nagyon elkeseredettnek tűnik.
 - Biztosan minden rendbe jön majd köztetek. - vígasztalja Hunt.
 - Igen, remélem igazad van.
 - A húgod és te eléggé különböztök. - jegyzem meg, hogy tereljem a szót és azért is, hogy infót gyűjtsek.
 - Hát igen. Csak féltestvérek vagyunk. Az anyánk nem ugyanaz.
 Tényleg eléggé szembetűnő kettejük között a különbség. Nemcsak haj- meg szemszínük nem azonos, hanem a méreteik sem. Míg Rhea eléggé alacsony, addig Sascha magas, mint egy modell, csak neki nagyobb mellei meg feneke van. Álltalában a Sascha-hoz hasonló lányok jönnek be nekem, de az az igazság, hogy a testvére nagyon beindítja a fantáziámat.
 - Mire értette azt, hogy ha nem megyek, akkor sikítanak? - kérdem kíváncsian.
 - Fogalmam sincs. - vonja meg a vállát. - A húgom eléggé... fura.
 - Szeretnéd, ha haza vinnénk? - teszi fel a nagy kérdést Hunter.
 - Semmi szükség rá. Csak 15 percre lakom. - hárít a lány.
 - Gyere már. Szívesen elviszünk. - néz rá lehengerő mosollyal a haverom.
 - Menjetek csak ketten. Nekem van egy kis elintézni valóm. - mondom és már indulok is, hogy kettesben hagyjam őket.
 Nagyot szippantok a levegőből, mire meg is találom azt az illatot, amit keresek, majd nagy léptekkel elindulok a nyomot követve.

Hunter

 Rowan jó barát. Megadta az esélyt, hogy kettesben lehessek Sascha-val. Remélem, hogy többet is megtudhatok róla. De miért vagyok ilyen izgatott? Sosem voltam zavarban egy lány előtt sem, nem értem, hogy most miért.

 Sacha végül elfogadja az ajánlatomat, hogy hazavigyem. A kocsinál megállva kinyitom neki az anyósülés ajtaját, mire hálásan rám mosolyog. Elképesztően szép mosolya van. Miután beszáll, becsukom az ajtót, majd megkerülve a kocsit én is beülök. Elmagyarázza, hogy merre menjek, majd csend telepszik ránk. Valamit kérdeznem kéne, ha jobban meg szeretném ismerni, de semmi értelmes nem jut eszembe.

 - Azt mondtad, nem idevalósiak vagytok. Nyaralni jöttetek ide? - töri meg a csendet közöttünk.

 - Igen. Itt él a nagybátyám és a nagynéném. - válaszolom. - Lehet, hogy ismered őket. Bill és Teresa Denson.

 - Á, igen. A városon kívül laknak, ugye?

 - Ja. Ott van egy kis birtokuk.
 - Ott lakom. - mutatott egy egyszintes, sárgára meszelt házra. Hát ez közelebb volt, mint gondoltam.
 - Köszönöm a fuvart.
 - Igazán nincs mit. - mosolygok rá, majd kiszáll az autóból.
 Hát ez remek. Elfecséreltem ezt a néhány percet arra, hogy kérdéseken gondolkodjak. Erre meg, még egy sem jut eszembe és már a házuk előtt is állunk.
 Megvárom, míg az ajtó elé ér. A táskájában kutat, gondolom a kulcsa után. Hosszabb idő is eltelik, végül abba hagyja a kutakodást és kopogtatni kezd. Nem nyit ajtót senki, ő pedig az ajtónak támasztja a fejét. Kiszállok a kocsiból és odakiálltok neki.
 - Minden rendben? - felém fordul.
 - Úgy tűnik, hogy egy darabig még itt maradok. - ereszti le a vállát beletörődve. - Itthon felejtettem a kulcsom és senki sincs bent, hogy kinyissa az ajtót.
 Becsukom a kocsi ajtaját, majd odamegyek hozzá.
 - Hát akkor megvárom veled. - és leülök e legfelső lépcsőfokra.
 - Igazán kedves tőled, de nem szeretnélek feltartani. - telepszik le mellém, mire a könyökünk össze ér. Olyan érzésem támad, mintha áramütés ért volna, a kellemes fajtából. Ha jól gondolom, akkor ő is hasonlót érezhetett, mert hirtelen az oldala mellé szorítja a karját.
 - Semmi dolgom sincs. Tudod, nyaralok és úgy töltöm az időmet, ahogy csak szeretném. - nézek felé magabiztos mosollyal, mire picit elpirul és egy kislányra emlékeztet. - Hány éves vagy? - bukik ki belőlem. - Bocs, tudom, hogy nem illik megkérdezni.
 - Semmi gond. 20 vagyok. És te? - kérdez vissza érdeklődve.
 - 21. Régóta dolgozol a Smile Haunt-ban?
 - Nem. Alig két hete. Egyetemre járok, de nyaranként munkát szoktam vállalni, hogy besegítsek anyának.
 - És az apád? - érdeklődöm tovább.
 - Sajnos meghalt, amikor 7 éves voltam. - süti le szomorúan a fejét. Egyből megbánom a kérdésem. Kellemetlen érzéssel tölt el szomorúnak látni.
 - Sajnálom. - mondom halkan, de ő csak bánatosan megvonja a vállát.
 - Meddig leszel a városban? - tereli a témát.
 - Egész nyáron. Szóval szerintem majd gyakran találkozunk. - jegyzem meg és azt sem bánom, ha rájön, hogy reménykedem benne, hogy majd tényleg sokszor összefutunk.
 Kinyújtja egyik hosszú napbarnított lábát, mire akaratlanul is odatéved a tekintetem. Nagyot nyelek. Annyira puhának és selymesnek tűnik. Legszívesebben az ölembe fektetném és csak simogatnám, miközben Sascha kellemes hangját hallgatnám egész délután és este. Vissza kell fognom magam, nehogy kinyújtsam a kezem és hozzá érjek.
 Ezek után hosszasan beszélgetünk. Sascha elmondja, hogy marketing és menedzsment szakot tanul az egyetemen. Megtudom róla, hogy nagyon szeret rajzolni, de az utóbbi időben nagyon elhanyagolta, mert nem volt rá ideje. Mesél az anyukájáról meg a húgáról. Azt is megosztja velem, hogy az igazi édesanyja elhagyta még születése után, de nem bánja, mert Rhea édesanyját a sajátjának tekinti és nála jobbat nem is kívánhat. Jó érzéssel tölt el, hogy olyan információkat oszt meg velem, amik neki fontosak.
 Én is mesélek pár dolgot magamról, de sajnos nem oszthatom meg vele életem legkülönlegesebb dolgait, mert a titkaim nem csak az enyémek. De ha el is árulhatnám, több mint valószínű, hogy nem hinne nekem, vagy a másik lehetőség, hogy a lehető legmesszebb helyre menekülne előlem. Így mesélek a szüleimről, az egyetemről, amin üzletvezetést tanulok és a Rowan-nel való barátságomról. Elmondom neki, hogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást és lassan már két éve együtt bérlünk egy lakást.
 Sajnos a beszélgetésünket nemsokára megzavarják, mert hazaérkezik Sascha anyukája.
 - Hát ti? - kérdi meglepetten.
 - Szia, anya. - áll fel Sascha és én is ezt teszem.
 - Jó napot! - köszönök udvariasan.
 - Anya, ő itt Hunter. Ő pedig a mamám, Charlotte. - mutat be minket egymásnak, mire a nő, akire nagyon hasonlít Rhea, melegen megszorítja a kezem.
 - Örülök, hogy megismerhetem asszonyom. - mondom őszintén.
 - Úgyszintén. Van valami gond közted és Blake között? - néz kíváncsian a lányára. Szóval így hívják azt a mázlistát.
 - Nem, dehogy. Csak... - keresi Sascha zavartan a szavakat, de mivel nem találja, ezért én szólalok meg helyette.
 - Haza hoztam. Sascha-val csak tegnap találkoztunk először.
 - Oh, értem. Amúgy meg miért üldögéltetek itt kint? - kérdezi.
 - Itthon hagytam a kulcsomat. - válaszolja Sascha.
 - És hol van Rhea? - érdeklődik a nő összehúzott szemekkel.
 - Nem tudom. Az az igazság, hogy én... megbántottam és elment. - süti le bűnbánóan zöld szemét a lánya.
 - Ti sohasem szoktatok veszekedni. - mondja meglepettem Charlotte.
 - Nem is veszekedtünk, csak mondtam valamit... - temeti a kezébe az arcát Sascha, mire szeretném átölelni, de ezt az anyukája teszi meg helyettem.
 - Biztosan megbocsájt neked, bármit is mondtál. - mondja neki vígasztalóan.
 - Tudom. Csak annyira rosszul érzem magam miatta.
 - Majd mikor hazajön, megbeszélitek. Na, de most gyertek be! - sétál oda az ajtóhoz, majd kinyitja.
 - Köszönöm, de azt hiszem, hogy én most megyek. - mondom, mert észre veszem, hogy eléggé eltelt az idő és már majdnem 5 óra.
 - Biztos? - kérdi Sascha, alig észrevehető csalódással a hangjában. Valamiért nagyon örülök ennek.
 - Igen. Rowan-t is még elő kell kerítenem. Holnap is dolgozol?
 - Aha.
 - Akkor holnap látjuk egymást. - mosolygok rá.
 - Oké. - bólint. - Akkor szia.
 - Szia. Viszlát asszonyom! - kiáltok oda Charlotte-nak, aki az előszobából int egyet nekem.
 Sascha megvárja, míg beülök az autóba, csak utána megy be a házba.
 Vigyorogva térek ki az utcájukból. A mai napot sikeresnek nyílvánítom.
 Már csak a hülye haveromat kell felszedjem valahol.

3. rész

Hunter

 A gyomrom korgására ébredek, ami megállás nélkül azért könyörög, hogy töltsem már meg valamivel. Felkelek és egy szál nadrágban indulok le a konyhába valami ennyivaló után kutatva. Senki sincs a helyiségben, így ígénybe veszem a hűtő szolgáltatásait. Összegyűjtök mindent, amit rátehetek egy óriási szendvicsre és nekilátok azt elkészíteni.

 Közben az éjszaki álmomon gondolkodom. Nem emlékszem rá tisztán, de abban biztos vagyok, hogy szeretpelt benne egy zöld szempár és néhány csók. Fogalmam sincs mi van velem, sosem keltette fel senki sem annyira a figyelmemet, mint az a pincérlány. Nem csak a szépsége ragadott meg. Volt benne valami különös. Az is tetszett, hogy nem bírta elrejteni előlem a zavarát.
 Igaza van Rowan-nek. Le kell csapnom rá. Nem érdekel, hogy barátja van. El fogom érni, hogy ne legyen.
 Ma muszáj visszamennem oda! Saját gondolataimtól elmosolyodok és egyik kezemmel végigszántok a hajamon.
 - Valaki ma nagyon jókedvű. - jegyzi meg Rowan, miközben beállít a konyhába.
 Észre sem vettem, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal.
 - Hát te meg hol jártál? - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését.
 - Körülnéztem a bácsikád birtokán. - ül le velem szemben egy székre.
 - Ilyenkor? Te mindig délig alszol. - nézek rá csodálkozva.
 - Ma nem nagyon tudtam aludni. - von vállat. - Szép nagy a terület. A legjobb pedig a végén lévő hatalmas erdő.
 - Ja. Az nagyon jól fog teliholdkor. - értek egyet vele. - Ma bemegyek a városba. Te jössz?
 - Mi dolgod van ott? - néz rám kérdőn.
 - Semmi különös. De itt sincs. - válaszolom, de közben kerülöm a tekinteték, nehogy megsejtsen valamit. Hát persze hiába, mert mindenttudó mosolyra húzódik a szája. Túl jól ismer...
 - Gondolom, ennek semmi köze a kis pincérlányhoz. - csak megforgatom a szemem, de nem válaszolok. - Veled megyek. De ha kettesben szeretnél lenni vele, csak szólj és én lelépek. Szólj mikor indulunk, addig elkészülök.
 Feláll és felmegy az emeletre.
 Én befejezem a reggelit, majd elmegyek én is készülődni. Túlságosan tetszik ez a lány ahhoz, hogy csak úgy elszalasszam. Ma muszáj megismernem őt.

Sascha

 Ma reggel én magam kértem a húgom segítségét, hogy segítsen a ruhaválasztásban. Tudtam, hogy kicsi a valószínűsége, de mégis reménykedtem abban, hogy ma újból találkozom a tegnapi fiúval és újra láthatom azokat a türkíz színű szemeket. Habár lehet, hogy már nics is a városban. Tegnap láttam először és biztos vagyok benne, hogy nem idevalósi.
 És mégis miken gondolkodom? Nekem ott van Blake! Igaz, hogy nem vagyunk fülig szerelmesek, de nagyon kedveljük egymást. Szóval más fiúról szó sem lehet.

 Rhea-nak köszönhetően ma is egy csinos, de nem túl feltűnő szettben indultam munkába. Sminket szinte sosem használok, csak szempillaspirált és szájfényt. Most is csak ennyit kentem magamra, hogy egy picit kiemeljem a szemem és a szám vonalát.

 Kicsit elcsüggedek, mikor fél háromkor lejár a műszakom, de a fiú nem járt itt. Leveszem a kötényem, összefogom, majd a helyére teszem. Elköszönök a munkatársaimtól és haza indulok. Ahogy kiérek az utcára a húgomat pillantom meg. Odamegyek hozzá.

 - Hát te mit csinálsz itt? - ölelem át, majd megfogom a kezét azzal a céllal, hogy menjünk együtt haza. De ő nem akar mozdulni.

 - Mindjár itt vannak. - mondja, mire értetlenül nézek rá.

 - Kik vannak itt?

 - A farkasfiúk. - mondja, majd elfordítja a fejét egy érkező autó felé, ami Smile Haunt előtt leparkol.

 Mikor megpillantom az utasait, a szívem őrült vágtába kezd és hirtelen azt sem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Igaz, hogy egész nap arra vártam, hogy újra lássan a türkíz szeműt, de most készületlenül ért ez a találkozás. És amúgy sem bámulhatom őt nyíltan az utca közepén, mert az ciki.

 - Gyere, menjünk! - ragadom meg Rhea kezét és magam után húzom.

 - Beszélned kell vele! - néz vissza a fiúkra.

 - Mi? Dehogy! Te teljesen megőrültél?! - ahogy elhagyja a mondat a számat, már meg is bánom.

 Rhea tudja, hogy mit beszélnek róla az emberek és tudom, hogy ez rosszul érinti őt, még akkor is, ha nem mutatja. De az, hogy ezt én mondtam neki, az ezerszer fájdalmasabb számára. Sosem szoktunk veszekedni, a hagomat is ritkán emelem fel, mikor vele beszélek. De sosem mondtam neki olyasmit, hogy őrült lenne. Mikor belenézek a szemébe, óriási fájdalmat látok benne és ez nekem is legalább annyira gyötrelmes, mint neki.

 - Ne haraguj, kicsim! Nem úgy gondoltam. - mondom neki megbánással.

 - Én nem haragszom... - suttogja könnyes szemmel, majd hátrálni kezd tőlem és kiszalad az utcára.

 Ekkor veszem észre, hogy egy kocsi nagy sebességgel közeledik felé.

 - RHEA!

2. rész

Sascha

 A munkahelyemen pesze nincs egyáltalán "nagy nap", mint ahogy Rhea mondta. Nincs nagy tömeg, szóval jól bírom a tempót.
Blake <3: Ma beugrom a Smile-ba. Csók!
 Nézem a barátomtól kapott SMS-t.
 Én: Fél 3-ig itt leszek. Várlak! :*
 Pötyögöm vissza.

 Az első szünetem nemsokára lejár, ezért gyorsan megiszom az utolsó korty kávémat, majd a mosdóba sietek, hogy megigazítsam a hajam és a ruhám. A tükörbe nézve gyorsan kihúzom a gumit a hajamból, kicsit megrázom barna hullámos loboncomat, majd újból felkötöm. Megigazítom a kötényemet, ami jelzi, hogy itt dolgozom és lesimítom zöld topomat, amit a húgom választott nekem ma reggel. Közelebb hajolok a tükörhöz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem kentem el a szempillaspirálom szemdörzsölés közben. Szerencsére most eltaláltam és jó minőségűt vettem, ezért nem hagyott nyomokat a szemem körül. Még utoljára végignézek magamon és megállapítom, hogy egész jól festek ma. Többször kellene Rhea segítségét kérnem ruhaválasztás terén. Ez a sötétzöld top nagyon jól kiemeli szemem színét, ami ugyanolyan színű. Még az a néhány barna pötty is éléggé észrevehető benne.

 Még, hogy a húgom bolond?! Neki van a világon a legjobb ízlése.

 Kilépek a mosdóból és újból munkába állok. Még mielőtt odamennék a kávégéphez, hogy folytassam azt, amit szünet előtt csináltam, Cora, a főnök felesége megkér, hogy inkább a rendeléseket vegyem fel. Egy fekete kávé tejszínnel Tucker bácsinak, két erdeigyümölcsös süti és Fanta a szerelmespárnak, epresfánk Duci Danny-nek.

 Miután ezeket mind az asztalhoz szállítom, meghallom, hogy nyílik az ajtó és új vendégek érkeznek. Nem figyelek arra, mert egy tollat keresek, amivel felírhatom a következő rendeléseket, mert a másik kifogyott. Gyorsan kérek egy újat Cora-tól, majd a szememmel megkeresem az újonnal érkezőket. Meg is találom egyik ablak melletti asztalnál. De ahogy ez megtörténik, máris görcsbe rándul a gyomrom. Két hihetetlenül jóképű pasi ül ott. Mindkettő elég nagytermetűnek tűnik. Egyiknek sötétbarna hosszabb haja van, ami eléggé kuszán áll, de nagyon jól áll neki, amit biztosan ő is tud. A másik arcát nem látom, csak annyit tudok megállapítani a külsejéből, hogy sötétszőke haja van és széles válla.

 Összeszedem minden bátorságomat és odasétálok hozzájuk, abban a reményben, hogy nem égetem le magam.

 - Sziasztok! Mit adhatok? - erre mindketten felém néznek. A barnáról a szőkére pillantok és azt hiszem, hogy mentem elájulok, mikor belenézek csodálatos türkizkék szemébe.

Rowan

 A barna hajú pincérlány megbűvölve néz Hunter-re, amin nem kéne meglepődnöm, mert a haveromért odavannak a csajok, de nagy meglepetésemre ő is merőn bámulja a csajt. Szinte kellemetlenül érzem magam, mert olyan érzésem van, mintha én lennék a fölösleges harmadik. De mielőtt cikivé válna a dolog a lány megrázza picit a fejét, mintha ki akarná azt szellőztetni, majd kérdőn rám néz. Először nem kapcsolok, hogy mit akar, de utána beugrik, hogy a rendelést szeretné felvenni.

 - Négy fánkot kérek, két fekete csokisat és két erdeigyümölcsöset.

 - Négyet? - néz rám nagy szemekkel.

 Hát igen, elég jó az étvágyam.

 - Igen. És egy kólát is mellé.

 - Rendben. - írja fel zavartan a noteszébe, majd Hunter felé fordul.

 - Én csak egy tiramisut és egy Fantát. - mondja mosolyogva.

 A lány ezt is felírja, majd kissé kipirult arccal megfordul és elmegy.

 - Hát ez kész! - nevetek halkan.

 - Mi van? - vonja össze szemöldökét Hunter.

 - Mi volt ez köztetek?

 - Semmi sem volt, mire gondolsz? - bámul kifele a paldótól plafonig érő ablakon.

 - Úgy tűnt, mitha a kis pincércsaj egészen elbűvölt volna téged.

 - Nem bűvölt el, csak nagyon szépnek találom. - vonja meg a vállát.

 - Egész csinos. - erősítem meg az állítását, mert amellett, hogy tényleg komolyan gondolom, kíváncsi vagyok a reakciójára.

 - Szerintem nem hozzád való. Rendes lánynak tűnik. - mondja egy kis éllel a hangjába, mire kajánul rámosolygok.

 - Ne aggódj haver. Meghagyom neked a kicsikét. - a válaszul csak egy szúros pillantást kapok, mert a lány már felénk tart a rendelésünkkel. Leteszi elénk, majd Hunter-re mosolyogva tovább megy a dolgára.

 Hát nem csodálozom, hogy meglepődött, hogy 4 fánkot kértem, mert egy darab akkora, mint a tenyerem. Nem mintha nem bírnám megenni. Említettem már, hogy jó az étvágyam? Gyorsan neki látok és két perc alatt három fánkot már el is fogyasztok.
 - Nem úgy van a szabályunk, hogy nem keltünk feltűnést? - kérdi Hunter, miközben lassan fal egyet a tiramisu tortájából. Persze, mikor nincsenek körülöttünk emberek képes egy fél őzet felfalni.
 - Mért? Nagyon finom. - mondom, miközben a kezembe veszem a negyediket is.
 - Elhiszem, de te úgy eszel, mintha egy hete nem ettél volna.
 - Na és? Éhes vagyok. - harapok egy nagyot a kajámból.
 - Vagy inkább nem tudod modernálni magad.
 - Ezt nem veszem sértésnek. - csak megcsóválja a fejét és befalja az utolsó falás tiramisuját, pont mikor én is végzek a fánkommal.
 Nyílik a bejárati ajtó és egy velünk egykorúnak tűnő alak lép be. Gazdag selyemfiúnak tűnik a márkás cuccaival és napszemüvegével. Az ilyeneket vertem el jól a gimiben. Körülnéz, majd a tekintete megakad a pincércsajon és felé veszi az irányt. Ezt Hunt is észre veszi. A fiú odasétál a lány hátához és hátulról átöleli. A csaj megfordul és mosolyogva futó puszit ad a fiú szájára. A haveromra nézek, aki összehúzott szemmel figyeli őket.
 - Féltékenység szagot érzek. - jegyzem meg gúnyosan.
 - Fogd be. Tévedsz. - fordul felém, de nem tűnik valami meggyőzőnek.
 - Csapd le a ficsúr kezéről. Hidd el, menni fog. - adom az ötletet, de Hunter csak rosszallóan a fejét csóválja.
 Iszok pár kortyot a kólámból, majd kinézek az ablakon. A tekintetem hirtelen egy zafírkék szempárral találkozik. Az utca túloldalán áll és picit félredöntött fejjel merőn bámul. A lány nem fordítja el a fejét, mikor észreveszi, hogy rajta kaptam, nem jön zavarba. Továbbra is úgy néz, mintha tanulmányozna. Pár évvel fiatalabb lehet nálam, de tekintetében több értelmet látok, mint a saját nagyapáméban, aki egyetemi professzor volt. Megtöröm a szemkontaktusunkat és egész testét szemügyre veszem. Nem túl magas, sőt hozzám képest eléggé alacsony, úgy a mellkasomig érhet. Egy fehér combközépig érő ruha van rajta, amiben meg tudom állapítani testi adottságait. Formás lábai vannak, keskeny dereka és kis mellei. Túl vékony és törékeny az én ízlésemnek, mégis el kell ismernem, hogy gyönyörű. Szőke hajával és ártatlan kinézetével olyan, mint egy angyal.
 Visszavezetem tekintetemet az arcára, de már nem engem bámul, hanem Huntert. Nem tetszik ez nekem, magam sem értem, hogy mért.
 - A kiscsaj valamelyikünket nagyon kinézte magának. - nevet fel Hunt, mivel ő is észre vette a lányt.
 - Mindjárt visszajövök! - pattanok fel az asztaltól.
 - Hová mész? Csak nem meg akarod fogni magadnak? - kiált utánam, de nem törődöm vele, megyek tovább.
 Nagy szerencsétlenségemre két gyerek is elszalad előttem, ezért lassítanom kell, hogy nehogy belém ütközzenek. Mire az ajtóhoz érek, meglátom, hogy egy idős házaspár van a bejáratnál, így megadom nekik az elsőbbséget, hogy bejöjjenek.
 Mire kiérek az utcára a lány már nincs ott, ahol eddig állt. Körülnézek, de még az éles látásommal sem találom őt. Viszont egy édeskés illatot érzek a levegőben és biztos vagyok benne, hogy ez csakis hozzá tartozhat.

1. rész

Hunter

 - Pontosan hol is él a bácsikád? - kérdi Rowan, miközben kikapcsolja a klímát és lehúzza az ablakot.

 - Weapon Hill-ben. Pontosabban a város végén. - válaszolom.

 - Szép kis név. Mégis ki nevezte el így a várost? - kérdezősködik tovább, mire én magyarázni kezdek.

 - Állítólag a Polgárháború idején ragadt rá ez a név, mert minden féle fegyvert itt tároltak. Egyesek azt pletykálják, hogy még gyártottak is, de erre nincs semmi bizonyíték.

 - Ismersz a városból valakit?

 - Nem igazán. Csak néhány szomszédot. - vonok vállat. - De ne aggódj! Egész nyáron lesz időnk ismerkedni. Azt mondják, hogy a Kentucky állambeli lányok szépek. - vigyorgok rá.

 - Remélem is. - nevet fel. - De a lényeg, hogy egész nyárra megszabadulok az apámtól.

 - Még mindig azt szeretné, ha te lennél a következő alfa? - nézek felé egy pillanatra, majd vissza az útra.

 - Ja. - sóhajt. - Már mondtam neki, hogy nem érdekel ez az egész. Nem akarok falkavezér lenni. Az irányítás az ő terepe, nem az enyém.

 - Sajnálom haver. Megértelek, mert én sem szeretnék a vezér lenni - szerencsére nem is kell -, de sokan ezt nem értik meg, mert a többségnek ez az álma.

 - Bárkinek szívesen átadom. - morogja. - De most ne beszéljünk erről, a nyáron hallani sem akarok az örökösi feladataimról.

***

 Miután átértünk Illinois-ból Kentucky-ba, Rowan-el helyet cseréltünk, így most már ő ül a volánnál, én meg az anyósülésen. Szerencsér már csak pár kilométer van a célpontunkig.

 - Itt balra menj. - irányítom a haverom, mikor már a belvárosban vagyunk.

 - Messze van még? - türelmetlenkedik.

 - Nem. Úgy még 10 perc. Piros! - mondom, mikor látom, hogy átvált egy jelzőlámpa.

 - Én is látom. - morogja.

 Épp mondani akarok valamit, amikor csitrikacajt hallok a jobb felemen. Arra fordítom a fejem és meglátom, amint néhány lány minket bámulva vihog. Nem lehetnek több 15 évesnél, de miniszoknyában vagy nagyon rövid nadrágban vannak és egy kiló smink van az arcukon.

 - Kis ribik. - mondja Rowan, s dudál egyet nekik, mire még hangosabban visítanak.

 - Akkor mért dudálsz nekik? - vonom fel a szemöldököm.

 - Örüljenek neki. - vonja meg a vállát, majd tovább hajt, mert a lámpa zöldre vált.

 Pár perc múlva már a nagybátyémék birtokán parkolunk. A nagynéném, Teresa nagy mosollyal az arcán jön elénk. Már túl van az ötvenen, de úgy mozog, mint egy 20 éves.

 - Drágám! Annyira vártunk már. - ölel át szorosan, amit én örömmel viszonzok. - Igazi férfivá váltál, amióta nem láttalak.

 - Te pedig egyre fiatalabb vagy. - viszonzom a bókját.

 - Á, dehogy! - legyint lazán. - Ki ez jóképű fiatalember, akir magaddal hoztál? - néz a haverom felé, aki előveszi udvarias oldalát és elbűvölő mosollyal mutatkozik be Teresa-nak.

 - Rowan Sparrow vagyok, asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem.

 - Szólíts csak nyugodtan Teresa-nak. És meg ne próbálj magázni! - int rá fenyegetően, majd egy hatalmas ölelésbe vonja őt is, amin jót derülök, mert hát Rowan nem egy érzelemkinyílvánítos típus.

 - Bill bácsi? - kérdem a nagynénémtől, amikor elengedi Rowant.

 - Nem hiszed el, amíg meg nem látod te magad is, de a konyhában van és süt.

 - Süt? - kérdem hitetlenkedve.

 - Igen. Nemrég megtanult marhasültet sütni és azóta mindig ő készíti azt el. De gyertek be és meglátjátok.

 Így hát fogjuk a csomagjainkat és besétálunk a következő több, mint két hónapban otthont adó házba.

Sascha

 Mosolyogva ébredek, mert érzem, hogy valaki mellettem ül és a hajamat simogatja. Kinyitom a szemem és a húgom édes mosolyával találom szembe magam.

 - Héj! - köszönök neki álmosan, majd ásítok egyek. - Hány óra? Miért vagy ébren ilyenkor?

 - Felkeltem, mert fel kellett ébresztenem téged. - mondja mindig használt kedves hangján.

 - Nem kellett volna felkelned emiatt, nemsokár az ébresztőm is megszólal. - pillantok az éjjeliszekrényemen álló órára.

 - Ma nem fog. Elromlott. - mondja egy kicsit csendesebben.

 - De hát működik, látod? 7 óra 42 percet mutat, ugyanannyit, mint a faliórán. - nézek az ágyammal szemben lévő falra.

 - Elromlott. - ismétli bólogatva. - Csinálok szedvicset neked! - néz rám vidáman, majd elrohan.

 A húgom fura. Nagyon-nagyon az. Az ismerőseink mind azt hiszik, hogy bolond, de én tudom, hogy nem az. (Vagy csak nem akarom elhinni...) Csak más, mint a többi ember. Sajnos a különös viselkedése miatt az embereket nem lehet meggyőzni arról, hogy az elméje tiszta. Anya is azt hiszi, hogy Rhea feje nem egészséges. Kisebb korában több orvoshoz is elvitte, hogy kiderüljön, tényleg baj van-e vele. Semmi rendelleneset nem találtak nála, mind azt mondták, hogy valószínűleg csak különc. Azért még felírtak neki néhány orvosságot, de a szervezete az összeset visszautasította. Én már hozzászoktam a viselkedéséhez, de van, hogy még én is meglepődöm néha. Néha percekig csak mered maga elé és olyan, mintha még levegőt sem venne. Nem lehet vele sokáig beszélgetni egy témáról, mert ő folyton átvált valami másra, ami egyáltalán nem odaillő, vagy fogja magát és magamra hagy a beszélgetés közepén.

 Sajnos ezek és még sok furcsasága miatt iskolába sem járt soha. Anya nem tartotta valószínűnek, hogy felvehetik egy normális suliba, ezért meg sem próbálta beiratni. Inkább ő tanította itthon, mint magántanulót. Tanítania sem kellett sokat, mert minden alkalommal, mikor új leckét szeretett volna venni vele, a húgom már tudta. Szóval egy idő után anya csak kikérdezte tőle a leckét.

 Rhea-val féltestvérek vagyunk. Ő 18, én pedig 20 éves vagyok. Ugyanaz az apánk, de különböző anyától születtünk. Én nem ismerem az igazi anyámat. Ő, miután én megszülettem szépen lepasszolt apának, majd lelépett. Hát köszönöm, jól is jártam! Rhea édesanyja, Charlotte akkor találkozott apával, mikor csak pár hónapos voltam. Egymásba szerettek, majd összeházasodtak, ezután nemsokkal megszületett Rhea. Charlotte sajátjaként nevelt fel és nem tett különbséget közöttem és a húgom között. Én is saját anyámként tekintek rá és sosem fordult meg a fejemben, hogy ne anyaként szólítsam. Sajnos apa nem lehetett sokáig velünk, mert amikor hétéves voltam, meghalt egy balesetben. Autóval lezuhant egy sziklán. Azóta csak hárman vagyunk.

 Mire kikelek az ágyból, hogy elkészüljek a munkába, már eltelik néhány perc. A nyári szünetre munkát vállaltam a Smile Haunt-ban, ami egy kávézó/sütiző/fánkozó. Ránézek a vekkerre és azt mutatja, hogy 46 perc. Ez érdekes. Tényleg nem jelzett. Pedig 1 perce kellett volna szólnia. Ellenőrzőm, hogy tegnap este tényleg beállítottam-e. Igen, beállítottam. Valami elromolhatott benne. De Rhea ezt honnan tudta? Nem számít, már megszokhattam volna a fura dolgokat körülötte.

 Kibotorkálok a konyhába reggelizni. Rhea tényleg csinált nekem szendvicset a kedvenc sonkámból. Ő sosem eszik húst, vagy bármilyen terméket, amiben megtalálható. Valamiért undorodik tőle. Mikor kicsik voltunk egyszer anya szerette volna, ha megkostolja. Rhea sírva leerőltetett egy falatot a torkán, de utána rögtön ki is hányta. Azóta még csak nem is kínáljuk hússal.

 Miután végzek a reggelivel, gyorsan a fürdőbe rohanok fogat mosni. Még jó, hogy tegnap este lezuhanyoztam, mert most nem lenne rá időm. A ruháim közt kutakodok, mikor nyílik az ajtó és mikor odafordulok, Rhea hosszú szőke loboncát pillantom meg.

 - Valami baj van, kicsim? - kérdem, mikor megáll tőlem két méterre és a kezét tördeli, s közben egyik lábáról a másikra áll.

 - Ma nagy nap lesz.

 - Miért lenne nagy nap? A főnök nem említett semmit. - mondom, miközben egy elnyűtt farmert veszek elő a szekrényből.

 - Ne azt! - szól rám hangosabban az átlagosnál Rhea, majd eltol a szekrényem elől, hogy ő férjen oda.  Elővesz egy sötét farmersortot,amit egy hónapja vettem és ami jelenleg a kedvencem. És nem is munkába való. - Ezt.

 - De ez még eléggé új ahhoz, hogy a munkában használjam. - csóválom a fejem és nem akarom elvenni a kezéből.

 - Kérlek! - néz rám ártatlan, nagy szemekkel, én pedig nem tudok neki nemet mondani.

 - Hát jó. De mivel vegyem fel? - már nyom is a kezembe egy sötétzöld ujjnélkülit.

 Gyorsan átveszem a kezembe adott cuccokat a pizsamám helyet. Rhea boldogan néz rám, majd odaszalad hozzám és átölel.

 - A farkasfiúnak tetszeni fogsz. - suttogja a fülembe, de amikor rákérdezhetnék, hogy miről beszél, már ki is siet a szobámból.

Sziasztok! Itt az új történetem első része. Még nem írtam fantasy történetet, de az utóbbi időben folyton ez motoszkált a fejemben. Nem bírtam tovább és muszáj volt leírnom.
Ezt csak egy kis bevezető résznek szántam, a következő részek izgalmasabbak lesznek. Remélem, hogy tetszeni fog a folytatás.
Köszönöm, hogy benéztél! :)