8. rész

Hunter

 A hajamat igazítom a tükör előtt, amit nem nagyon szokásom, de le akarom nyűgözni Saschát. Már mindent elterveztem, az autóm is tiszta és Teresát is megkértem, hogy süssön nekünk almás pitét. Azt mindenki szereti, nem?

 - Egy fél órája a tükör előtt vagy. Randid van, vagy mi? - kérdi Rowan, miközben az ajtófélfának támaszkodik.

 - Ami azt illeti, igen.

 - Hadd tippeljek. A szexi kis pincérnőddel, igaz? - mosolyog kajánul.

 - A neve Sascha. - nézek rá csúnyán.

 - Tudom. Csak bosszantalak.

 Késznek nyílvánítom magam, így kilépek a fürdőszobából és lemegyek a lépcsőn. Rowan követ. A konyhában megpuszilom Teresát és megköszönöm, hogy összekészítette a kis piknik kosarat. Rowan még mindig követ.

 - Eldobhatnál engem is egy darabig. - jegyzi meg.

 - A kis angyalkádhoz? - kérdem most én gúnyosan. 

 - Fogd be. - mordul rám. - Amúgy nem. Van egy kis dolgom a temetőben. - mondja, miután beül az autóba.

 - Mi dolgod a temetőben? - nézek rá kíváncsian.

 - Majd elmondom, miután haza érünk.

 Ennyiben hagyom a témát. Amúgy sem akarom, hogy bármi elvegye a figyelmemet a mai randiról. Pár perc múlva kidobom Rowant a temető közelében, én meg tovább megyek a kávézóhoz.

 Még van pár perc Sascha munkaidejéből, de sietek, mert mielőbb látni szeretném. Belépek az ajtón és rögtön meg is találom a tekintetemmel. Felém néz és elmosolyodik, majd elindul felém.

 - Szia. - köszön vidáman. - Tudnál várni körülbelül tíz percet? Utána mehetünk.

 - Persze. Nem kell sietned. - mondom, pedig alig várom, hogy végre elszaduljunk innen és kettesben legyünk.

 - Kérsz addig valamit? - kérdi kedvesen.

 - Egy hideg ásványvíz jól esne.

 - Máris hozom.

 A pár perc gyorsan eltelik, miközben végig Saschat bámulom. Munkája végeztével hátramegy, gondolom az itt dolgozók külön kis részlegére. Mikor visszatér hosszú barna haja már leengedve a vállára omlik és megszabadult a kötényétől is. Elképesztően néz ki farmersortjában és egyszerű fehér topjában.

 Mikor elindulunk érdeklődik, hogy merre megyünk, de nem árulom el, végig titokzatoskodom. Letérve a földútra lassabban haladunk, de mikor elég közel kerülünk a cél felé, félre húzok és megállok.

 - Remélem nem bánod, ha gyaloglunk pár percet.

 - Nem. De ugye nem fog kiderülni rólad, hogy igazából sorozatgyilkos vagy? - kérdi viccesen.

 - Ahhoz, hogy megtudd, velem kell jönnöd. - kacsintok rá, majd kiszállok a kocsiból. Ő ugyanígy tesz. Kiveszem a piknikkosarat a csomagtartóból, majd elindulunk.

 Pár percet gyaloglunk az erdőben, majd egy tisztásra érünk. A tisztás közepén egyetlen nagy sűrű lombú fa áll. Arra veszem az irányt, hogy az árnyékába húzódjunk.

 - Szép ez a hely. Még soha nem jártam itt. - jegyzi meg, miközben leterítem a takarót, amit Teresa összefogva a kosár tetejére tett.

 - Pedig gyönyörű helyek vannak még a környéken. Rowannel már mind összejártuk.

 - Tényleg? - kérdi csodálkozva.

 - Igen. Szeretjük a természetet járni.

 - Túráztok? - néz rám kíváncsian.

 - Inkább csak néha kimegyünk néhány órára a természetbe. Nem nevezném túrának. - mondom, de közben nem nézek rá. Nem tudok csak úgy a szemébe hazudni.

 Könnyedebb témára terelem a beszélgetést, s közben előkerülnek a kosárban lévő dolgok. Először a csomagolt szendvicseket esszük meg, majd idővel előkerül a málnaszörp és az almás pite is, aminek nagy sikere van Saschanál is.

 Órákig beszélgetünk, még akkor is, amikor az egész tisztás árnyékba borul. Saschat egyszer az anyukája is felhívja, így nem időzünk sokat, nagy bánatomra elindulunk haza.

 Az erdőben már nem lehet valami tisztán látni, legalábbis az embereknek. Ezt onnan tudom, hogy Sascha folyton megbotlik az egyenetlen talajban.

 - Add a kezed, nem akarom, hogy eless. - mondom neki egy idő után, mire a kezembe csúsztatja a tenyerét. Alig teszünk pár lépést, mikor érzem, hogy Sascha újból megbotlik valamiben és nem bírja megtartani az egyensúlyát. A kezemben lévő kosarat eleresztem és a lány dereka után kapok. Biztosan tartom, miközben a két keze a vállamon nyugszik a teste pedig az enyémhez simul. Felnéz a szemembe és a lélegzete is elakad. Egy hajtincse a szemébe lóg, ezért felemelem egyik kezem és a füle mögé igazítom. - Jól vagy? - kérdem suttogva.

 - Jól. - leheli.

 Annyira gyönyörű és az ajkai olyan hívogatóak, hogy nem bírok ellenállni és a számat az övére tapasztom. Lassan megcsókolom és legnagyobb megkönnyebbülésemre nem taszít el magától és viszonozza a csókom. Ahogy a nyelvünk találkozik, mindketten felnyőgünk. Az örömöm sajnos nem tart sokáig, mivel elhúzódik tőlem.
 - Sajnálom, ez... ez nem helyes. - mondja zavartan. - Nekem ott van Blake... - a seggfej nevének hallatán enyhe sajgást érzek a mellkasomban.
 - Mégis vonzódsz hozzám. - jegyzem meg komolyan.
 - Nem tagdom, mert ez az igazság. - néz mélyen a szememben. - De nem csalhatom meg a barátomat.
 - Akkor szakíts vele! - mondom ki az első mondatot, ami eszembe jut.
 - Nem kérheted ezt! Blake és én már régóta együtt vagyunk. Ez nem ilyen egyszerű.
 - De az. A párok néha szakítanak.
 - Alig ismerjük egymást. Nem fogok csak azért véget vetni a kapcsolatomnak, mert te ezt kéred! - kissé felemeli a hangját, majd tovább indul kifele az erdőből. - Inkább menjünk haza.
 A kocsihoz érve a szinte teljesen üres piknik kosarat a hátsó ülésre hajítom, majd miután beülünk a járműbe el is indulunk haza. Nem beszélgetünk, mindkettőnk hangulata el van cseszve.
 Saschaék háza elé érve leparkolok, majd felé fordulok, mielőtt kiszállna.
 - Válaszolj őszintén egy kérdésemre, kérlek!
 - Rendben.
 - Szerelmes vagy belé? - kérdésemet meghallva elfordul tőlem.
 - Persze, hisz ő a barátom. - mondja hezitálva és tudom, hogy hazudik.
 - Nem győztél meg, de nem firtatom tovább. - veszek egy nagy levegőt. - Sajnálom, hogy így alakult a nap vége. De azért remélem, hogy ezt leszámítva jól érezted magad. - mosolygok rá, amit nagy megkönnyebbülésemre viszonoz.
 - Én is sajnálom. De jól éreztem magam.
 - Remélem nem sikerült elijesztenem a közelemből.
 - Emiatt ne aggódj.
 - Köszönöm.
 Sascha miután kiszáll a kocsiból én is haza indulok, közben a mai napon kattog a fejem. Sascha most elutasított, de nem kilátástalan a helyzetem. Nem adom fel ilyen könnyem, mert tudom, hogy van esélyem. Először is valahogy el kell tüntetnem Blaket az útból.

Rowan

 A temetőbe érve pontosan emlékszem, hogy merre kell menjek. Az elmúlt napokban kiment a fejemből, hogy a kisangyal titkos könyve után kutassak, de most itt az idő.

 A kripta, ahol Rhea ült, itt áll előttem. Szétnézek, mielőtt közelebb lépek, de nincs senki a közelben. A halottakon kívül persze. Odalépek, ahol a kislány üldögélt a múltkor. Letérdelek és elkezdek keresgélni. Hol lehet az a füzet, vagy könyv, vagy mit tudom én mi az? Mindent végigtapogatok, de semmit sem találok egy kígyón kívül, amit megfogok és félre hajítok.

 Pár perc keresgélés után belefáradok és a hátam ugyanúgy a kripta falának döltöm, mint ahogy Rhea tette. Jobb oldara pillantok, amikor észre veszem, hogy egy tégla nem illeszkedik pontosan a falba. Megmozdítom, majd ki is veszem a helyéről. És megvan! A könyv a tégla mögött bújt meg. Kiveszem a helyéről és hamarabb megszemlélem kívülről. Elég vastag, a borítója meg kopott. Nem egy naplónak tűnik. Kinyitom és ahogy elkezdek lapozni elakad a lélegzetem. Mi a fene? Ez üres! Átnézem a teljes könyvet, de semmi sem található benne, csak a kissé megsárgult lapok. Érzem, hogy valami itt nincs rendjén. Rhea ebből olvasott. Nem lehet, hogy végig az üres lapokat bámulta.

 Bármennyire is szeretném magammal vinni a könyvet, inkább visszateszem a helyére, utána haza indulok.

 Hunter kocsija még nincs itthon, így várnom kell azzal, hogy elmesélem neki ezt és a tegnapi Rheas ügyet, amit még csak nem is említettem neki.

 Belépve a házba hallom, hogy valaki porszívózik, pontosabban Teresa. A nappaliba megyek, hogy köszönjek neki.

 - Szia Teresa. - hangomra megállítja a porszívót.

 - Szia, csak egyedül jöttél? - érdeklődik.

 - Ja. Hunter még mindig a randiján van.

 - Ez a lány rendesen elcsavarta az unokaöcsém fejét. - mondja mosolyogva.

 - Ne is mondd. - nevetek.

 - Nem is baj, hogy nincs itt. Szeretnék veled beszélni. - fordítja komolyra a szót.

 - Rendben. - bólintok.

 - Figyelj! Tudom, hogy fiatal vagy és szeretsz szórakozni, ami nem is baj, de nem szeretném, ha ártatlan kislányokat használnál ki.

 - Rhea miatt mondod, ugye?

 - Igen. Nem szeretném, ha fájdalmat okoznál szegény lánynak. Nem ismerem túl jól, de azt tudom, látom rajta, hogy még egy légynek sem tudna ártani. Olyan könnyen össze tudnád törni, szegényt. - magyarázza minden rosszindulat nélkül.

 - Nem kell emiatt aggódnod. Nem áll szándékomban szórakozni vele. Még kislány.

 - Hát én azt nem mondanám. - veti ellen.

 - Oké. Nem annyira kislány. A tegnap csak tényleg azért hoztam ide, hogy beszélgessünk. - mondom őszintén.

 - Miről kellett nektek beszélnetek? - kérdi gyanúsan.

 - Tud a titkunkról. - vallom be.

 - Tessék?

 - Tegnap hajnalban váratlanul megjeglent az erdőben. Nem ijedt meg tőlem, utána pedig látta az átalakulásomat. Annyira természetesnek vette, még csak meg sem lepődött. - mesélem, de ahogy belegondolok eszembe jut, hogy bizony meglepődött: a meztelenségemen. - Próbáltam kiszedni belőle, hogy honnat tudja, mik vagyunk, de nem adott egyenes választ.

 - Hát ez különös.

 - Tényleg az.

 - Gondolod, hogy senkinek sem árulja el?

 - Kétlem. Valamiért úgy gondolom, már sok titkot őriz magában.

 Hunter nem túl jó kedvvel ért haza a randiról. Elmesélte, hogy mi történt, majd én következtem. 

 - Hogy érted, hogy Rhea tudja? - kérdi sokkosan, amikor elmondom neki.

 - Fogalmam sincs honnat tudja, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem tegnap reggel tudta meg.

 - Szerintem Sascha sejt valamit? - kérdezi aggódva.

 - Nem hiszem. Rhea mindenki előtt titkolózik. Alig lehet kiszedni belőle egy csipetnyi információt.

 - Szerinted aggódnunk kéne? Bízol benne? - teszi fel a legfontosabb kérdést.

 - Nem aggódom amiatt, hogy elmondaná valakinek. Sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy kitől tudta meg. - mondom.

 - Szerinted vannak a közelben már vérfarkasok és ismeri őket?

 - Nem tudom, haver. De ki fogom deríteni. És van még valami. - teszem hozzá. - Ma azért voltam a temetőben, mert néhány napja, amikor követtem őt, ott járt. Egy könyvet olvasott, amit egy kripta falában rejteget. Megtaláltam, szerettem volna beleolvasni, de üres volt.
 - Ezt, hogy érted?
 - Semmi nem volt benne. Sem írás, sem rajz, még egy vonal sem. Az összes lap üresen állt.
 - Ez nagyon... fura. - simítja meg a tarkóját.
 - Fogalmam sincs, mit gondoljak. Muszáj kiderítenem, hogy mi folyik körülötte.

 Lefekvéskor is nem más járt az eszembe, mint Rhea. Nem csupán az a sok titok, ami körül lengi őt, hanem ő maga. Egy és fél napja nem láttam, de ez túl soknak bizonyult. A közelében akartam lenni, újból zavarba hozni őt és mosolyt kicsikarni belőle. Egy idő után úgy gondoltam, hogy elég volt az ő gondolatából, ezért megpróbáltam elaludni. Sajnos még az álmaimba is sikerült beférkőznie.