9. rész

Sascha

 Nem bírtam aludni az éjszaka. Álmatlanul forgolódtam és a délutánon járt az eszem. Bűntudatom volt. Tudtam, hogy nem kellett volna elmennem Hunterrel randizni, még kevésbé hagynom, hogy megcsókoljon. Hogy tehettem ezt Blake-vel? De még mindig bizsergett a szám a csóktól. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amik nem voltak helyesek. Mindennél jobban vonzódtam Hunter-hoz és ez ellen nem tehettem semmit.

 Már előre féltem találkozni Blake-vel. Rettegtem, hogy rájön, hogy valaki mással csókoloztam, habár nem lenne kitől megtudnia. Hunter biztosan nem árulná el neki.

 Az utóbbi napokban nem találkoztam sem vele, sem Rowannel. Egyfelől örültem ennek, mert szerettem volna tisztázni magammal azt a sok kuszaságot, ami a fejemben van, de közben szerettem volna már látni.

 A szombatom szabad volt és Blake-vel töltöttem, de nem éreztem valami jól magam. Nem tudom, hogy a bűntudat miatt volt, vagy azért, mert nem sikerült vele annyira felszabadult lennem, mint Hunt-val.
 Hazaérve a randiról a nagy csönd fogad. Tudtam, hogy anya ma későig dolgozik, de Rhea-nak itthon kéne lennie. Kivéve, ha nem szökött ki megint. Bekopogok a szobája ajtaján, de nem kapok választ. Benyitok. A húgom a földön ül az ágyának dölve, kezével a fejét szorítja, miközben előre-hátra hintázik.
 - Mi történt? - szaladok oda és letérdelek mellé.
 - Túl hangosak. Annyira fáj... - mondja remegő hangon.
 - Hogy érted húgi? Hol fáj? - simogatom nyugtatóan a hátát.
 Nem válaszol, inkább szorosan lehúnyja a szemét és tovább hintáztatja magát. Fogalmam sincs mit kezdjek vele. Gyógyszert nem adhatok neki, mert tudom, hogy rögtön visszautasítaná a szervezete. Fel kéne hívnom anyát, de tudom, hogy ma este sok dolga van, és az is lehetséges, hogy Rhea nemsokára jobban lesz.
 - Rhea, monddj valamit! Hogy segíthetnék? Mondd el, hol fáj! - erre a kérdésre már sejtem a választ, mivel a fejét fogja. - Fel kéne ülnöd az ágyra. Segítek. - próbálom felhúzni, de nem mozdul.
 Kezdek kételkedni abban, hogy nemsokára jobban lesz, amikor gyorsabban kezdi venni a levegőt és egész teste remegni kezd. Bármit mondok neki, nem figyel rám, olyan mintha nem is hallaná. Nem bírom nézni, ahogy szenved és teljesen bepánikolok. Nem is gondolkodom, amikor a kezembe veszem a mobilom és Hunter számát kezdem tárcsázni. A vonal lassan csöng ki. Ez szinte idegölő. Néhány másodperc telik el, amíg felveszi, de egy örökkévalóságnak tűnik.
 - Sascha? - szól bizonytalanul.
 - Hunter. - mondom zaklatott hangon. - Rhea rosszul van! Fogalmam sincs mit csináljak!
 - Anyukád nincs otthon?
 - Nincs, még dolgozik. De nem tudom mi van Rhea-val. Azt hiszem a feje fáj és nagyon remeg. - nézek a húgomra, aki egy kicsivel sem néz ki jobban, mint az előbb.
 - Először is nyugodj meg. Átmegyek, oké? - a magabiztos hangja kicsit megnyugtat.
 - Jó.
 - Pár perc és ott vagyok.
 Leteszem és visszamegyek a húgomhoz. Leülök mellé és tovább simogatom a hátát, miközben nyugtatóan beszélek a fülébe.
 Remélem Hunter minél előbb ideér és kitalál valamit. De azt hiszem, mindenek előtt arra van szükségem, hogy átöleljen és azt mondja, minden rendben lesz.
 Csupán néhány perc telhet el, amikor kopognak az ajtón. Felállok és gyorsan a bejárati ajtóhoz szaladok és kinyitom. Rowan viharzik be gyorsan mellettem, majd Hunter követi őt.
 - Hol van? - kérdi aggódva Rowan.
 - A szobájában. - elindulok arra és ők követnek.
 A húgom ugyanabban a pozicióban ül, mint ahogy hagytam, az arca nagyon sápadt.
 - Mi történt? - Rowan odaszalad a húgomhoz és aggódva szemügyre veszi.
 - Fogalmam sincs. Haza értem és így találtam rá. - mondom. - Annyira aggódom.
 - Ne aggódj. Biztos nemsokára jobban lesz. - ölel át Hunter, én pedig a pólójába fúrom a fejem.
 - Hé kicsi lány, mi a baj? - fejemet Rhea és Rowan irányába fordítom.
 A fiú végigsimít az arcán, a húgom pedig rá emeli szemét. Úgy tűnik, mintha kititsztulna a tekintete. Nem tudom, hogy szándékosan-e, de Rowan vállára hajtja a fejét, ő pedig átöleli.
 Pár perc telik így el. Rhea még mindig sápadt, de úgy tűnik csillapodott a fájdalma, így én is megnyugszom.
 - Köszönöm, hogy átjöttetek. - mondom a fiúknak, de csak Hunter figyel rám.
 - Nem kell megköszönd. - mosolyog rám.
 - Kértek valamit? - kérdem és kilépek Rhea szobájából a konyha felé indulva.
 - Most, hogy kérded, megszomjaztam. - mondja Hunter a nyomomban.
 - Mit szeretnél? Van gyümölcslé, tej vagy víz.
 - A víz megfelel.
 A hűtőből előveszek egy palck vízet, majd a szekrényből egy poharat is. Kitöltöm és Hunter-nek nyújtom.
 - Megnyugodtál? - néz rám aggódva.
 - Igen. Nem is tudom, mit tettem volna, ha nem jössztök. - vallom be.
 - De jöttünk. És habár én nem csináltam semmit, Rowan-nek valahogy sikerült legyugtatnia a húgodat.
 - Neked pedig engem. - ahogy kimondom, már meg is bánom. Érzem, hogy az arcom kiforrósodik.
 - Ennek örülök. - mosolyog. Élvezi, hogy zavarba jöttem. - Figyelj csak! Most már rendben vagyunk, mi ketten? - kérdi már komolyabban.
 - Persze. Eddig is rendben voltunk.
 - Mégsem hívtál. - a hangja csüggedtnek tűnik.
 - Sajnálom. Én csak... kissé összezavarodtam. - vallom be.
 - Megértem. De azért lehetünk továbbra is barátok, ugye?
 - Aha, persze. - Sajnos, csak barátok...

Rowan

 Sohasem féltem igazán. De amikor Hunter elmondta, hogy Rhea nincs jól, megijedtem. Muszáj volt vele jönnöm, nem bírtam volna otthon maradni úgy, hogy nem tudom mi van vele. A haverom kicsit meglepettnek tűnt, amikor aggódó képemet látta, de teljesen leszartam, hogy mit gondol. Csak itt akartam lenni Rhea-val. Komolyan aggódtam, amikor a szobájába belépve megláttam remegő testét és sápadt arcát. Féltem, hogy valami komoly baja van.

 Most már úgy túnik, jobban van, de még nem vagyok hajlandó elmenni. Tetszik, ahogy hozzám bújik és hogy ilyen közelről érezhetem az illatát.

 - Jobban vagy? - kérdem halkan. Felemeli a tekintetét és bólint. - Jobb lenne felmenni az ágyra.

 Nem várom meg, hogy mit szól hozzá, a háta és a térde alá nyúlok és felemelem őt. Az ágyra fektetem, de nem akarok eltávolódni tőle, így lerúgva a cipőmet én is mellé fekszem. A derekát átölelve közel húzom magamhoz, mert azt akarom, hogy újból a vállamon pihentesse a fejét. Legnagyobb meglepetésemre az oldalamhoz simul, fejét pedig a mellkasomra fekteti. Jó érzés az, ahogy a teste hozzá ér az enyémhez. Túl jó.
 Muszáj lesz erről az érzésről elterelnem a figyelmem, ezért kérdezősködni kezdek.
 - Mi történt? Elmeséled?
 Egy darbig néma marad, majd megszólal csendesen.
 - Nem hallgattam rájuk. Azt akarják, hogy olyan legyek, mint ők.
 - Kikről beszélsz? - kapom fel hirtelen a fejem.
 - A Nővérekről. - ejti ki rettegve. Átöleli a derekamat és görcsösen belekapaszkodik a pólómba. - Ne hagyd, hogy magukkal ragadjanak, kérlek! Nem akarom!
 - Kislány, nem értem miről beszélsz. Magyarázd el! - felülök, őt is magammal húzva, hogy a szemébe tudjak nézni.
 - Kérlek, kérlek... - ismételgeti.
 - Nem tudom, miről van szó, de nem hagyom, hogy bajod essen, oké? - két kezembe veszem az arcát. - Ígérem, vigyázok rád.
 Úgy néz rám, mint aki elhiszi, amit mondok és teljesen megbízna bennem. Ez jó érzéssel tölt el annyira, hogy legszívesebben megcsókolnám. Ehelyett közelebb hajolok hozzá és a homlokához érintem az ajkam.
 - Bízol bennem? - kérdem, mert hallani is akarom.
 - Igen.
 Elégedettséggel tölt el a válasza. Végigsimítok az arcám, majd megcsókolom az arcát.
 - Jó lenne, ha lefeküdnél. - mondom neki.
 - Nem vagyok álmos.
 - Akkor majd mindjárt az leszel. - átfogom a derekát, majd lerántom magam mellé, pontosabban félig magamra. Tetszik ez a pozició. Nem tudom, hogy neki mennyire jön be, de nem mozdul, csak zavartan elfordul tőlem. Elkezdem simogatni a hátát, mire elkezd helyezkedni rajtam, akár egy kiscica dorombolás közben. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy közben akaratlanul is hozzádörzsöli magát egy nagyon is érzékeny testrészemhez, mire egy kisebb morgás szalad ki a számon.
 - Csillagom, jobb lesz, ha nem csinálod ezt többé - mondom egyfolytott hangon -, ha nem akarod, hogy elveszítsem az önüralmam.
 Erre riadtam rám néz és le akar szállni rólam, de nem engedem.
 - Na na. Nem mész sehova. - mosolygok rá pimaszul. Szorosan magamhoz ölelem és tudom, hogy csak kínzom magam ezzel, miközben nem érek úgy hozzá, ahogy szeretnék, de képtelen vagyok elengedni. - Próbálj meg aludni.
 Egy darabig még feszült a teste, de amikor újból el kezdem simogatni, teljesen ellazul. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy a lélegzete egyenletessé válik és elalszik.
 Fura érzés így aludni. Még sosem aludtam senkivel, de ez most tetszik. Azt hiszem alkalmat fogok rá keresni, hogy minél gyakrabban legyen alvó társam. Ez a szöszi a karomban pont megfelelő rá.

8. rész

Hunter

 A hajamat igazítom a tükör előtt, amit nem nagyon szokásom, de le akarom nyűgözni Saschát. Már mindent elterveztem, az autóm is tiszta és Teresát is megkértem, hogy süssön nekünk almás pitét. Azt mindenki szereti, nem?

 - Egy fél órája a tükör előtt vagy. Randid van, vagy mi? - kérdi Rowan, miközben az ajtófélfának támaszkodik.

 - Ami azt illeti, igen.

 - Hadd tippeljek. A szexi kis pincérnőddel, igaz? - mosolyog kajánul.

 - A neve Sascha. - nézek rá csúnyán.

 - Tudom. Csak bosszantalak.

 Késznek nyílvánítom magam, így kilépek a fürdőszobából és lemegyek a lépcsőn. Rowan követ. A konyhában megpuszilom Teresát és megköszönöm, hogy összekészítette a kis piknik kosarat. Rowan még mindig követ.

 - Eldobhatnál engem is egy darabig. - jegyzi meg.

 - A kis angyalkádhoz? - kérdem most én gúnyosan. 

 - Fogd be. - mordul rám. - Amúgy nem. Van egy kis dolgom a temetőben. - mondja, miután beül az autóba.

 - Mi dolgod a temetőben? - nézek rá kíváncsian.

 - Majd elmondom, miután haza érünk.

 Ennyiben hagyom a témát. Amúgy sem akarom, hogy bármi elvegye a figyelmemet a mai randiról. Pár perc múlva kidobom Rowant a temető közelében, én meg tovább megyek a kávézóhoz.

 Még van pár perc Sascha munkaidejéből, de sietek, mert mielőbb látni szeretném. Belépek az ajtón és rögtön meg is találom a tekintetemmel. Felém néz és elmosolyodik, majd elindul felém.

 - Szia. - köszön vidáman. - Tudnál várni körülbelül tíz percet? Utána mehetünk.

 - Persze. Nem kell sietned. - mondom, pedig alig várom, hogy végre elszaduljunk innen és kettesben legyünk.

 - Kérsz addig valamit? - kérdi kedvesen.

 - Egy hideg ásványvíz jól esne.

 - Máris hozom.

 A pár perc gyorsan eltelik, miközben végig Saschat bámulom. Munkája végeztével hátramegy, gondolom az itt dolgozók külön kis részlegére. Mikor visszatér hosszú barna haja már leengedve a vállára omlik és megszabadult a kötényétől is. Elképesztően néz ki farmersortjában és egyszerű fehér topjában.

 Mikor elindulunk érdeklődik, hogy merre megyünk, de nem árulom el, végig titokzatoskodom. Letérve a földútra lassabban haladunk, de mikor elég közel kerülünk a cél felé, félre húzok és megállok.

 - Remélem nem bánod, ha gyaloglunk pár percet.

 - Nem. De ugye nem fog kiderülni rólad, hogy igazából sorozatgyilkos vagy? - kérdi viccesen.

 - Ahhoz, hogy megtudd, velem kell jönnöd. - kacsintok rá, majd kiszállok a kocsiból. Ő ugyanígy tesz. Kiveszem a piknikkosarat a csomagtartóból, majd elindulunk.

 Pár percet gyaloglunk az erdőben, majd egy tisztásra érünk. A tisztás közepén egyetlen nagy sűrű lombú fa áll. Arra veszem az irányt, hogy az árnyékába húzódjunk.

 - Szép ez a hely. Még soha nem jártam itt. - jegyzi meg, miközben leterítem a takarót, amit Teresa összefogva a kosár tetejére tett.

 - Pedig gyönyörű helyek vannak még a környéken. Rowannel már mind összejártuk.

 - Tényleg? - kérdi csodálkozva.

 - Igen. Szeretjük a természetet járni.

 - Túráztok? - néz rám kíváncsian.

 - Inkább csak néha kimegyünk néhány órára a természetbe. Nem nevezném túrának. - mondom, de közben nem nézek rá. Nem tudok csak úgy a szemébe hazudni.

 Könnyedebb témára terelem a beszélgetést, s közben előkerülnek a kosárban lévő dolgok. Először a csomagolt szendvicseket esszük meg, majd idővel előkerül a málnaszörp és az almás pite is, aminek nagy sikere van Saschanál is.

 Órákig beszélgetünk, még akkor is, amikor az egész tisztás árnyékba borul. Saschat egyszer az anyukája is felhívja, így nem időzünk sokat, nagy bánatomra elindulunk haza.

 Az erdőben már nem lehet valami tisztán látni, legalábbis az embereknek. Ezt onnan tudom, hogy Sascha folyton megbotlik az egyenetlen talajban.

 - Add a kezed, nem akarom, hogy eless. - mondom neki egy idő után, mire a kezembe csúsztatja a tenyerét. Alig teszünk pár lépést, mikor érzem, hogy Sascha újból megbotlik valamiben és nem bírja megtartani az egyensúlyát. A kezemben lévő kosarat eleresztem és a lány dereka után kapok. Biztosan tartom, miközben a két keze a vállamon nyugszik a teste pedig az enyémhez simul. Felnéz a szemembe és a lélegzete is elakad. Egy hajtincse a szemébe lóg, ezért felemelem egyik kezem és a füle mögé igazítom. - Jól vagy? - kérdem suttogva.

 - Jól. - leheli.

 Annyira gyönyörű és az ajkai olyan hívogatóak, hogy nem bírok ellenállni és a számat az övére tapasztom. Lassan megcsókolom és legnagyobb megkönnyebbülésemre nem taszít el magától és viszonozza a csókom. Ahogy a nyelvünk találkozik, mindketten felnyőgünk. Az örömöm sajnos nem tart sokáig, mivel elhúzódik tőlem.
 - Sajnálom, ez... ez nem helyes. - mondja zavartan. - Nekem ott van Blake... - a seggfej nevének hallatán enyhe sajgást érzek a mellkasomban.
 - Mégis vonzódsz hozzám. - jegyzem meg komolyan.
 - Nem tagdom, mert ez az igazság. - néz mélyen a szememben. - De nem csalhatom meg a barátomat.
 - Akkor szakíts vele! - mondom ki az első mondatot, ami eszembe jut.
 - Nem kérheted ezt! Blake és én már régóta együtt vagyunk. Ez nem ilyen egyszerű.
 - De az. A párok néha szakítanak.
 - Alig ismerjük egymást. Nem fogok csak azért véget vetni a kapcsolatomnak, mert te ezt kéred! - kissé felemeli a hangját, majd tovább indul kifele az erdőből. - Inkább menjünk haza.
 A kocsihoz érve a szinte teljesen üres piknik kosarat a hátsó ülésre hajítom, majd miután beülünk a járműbe el is indulunk haza. Nem beszélgetünk, mindkettőnk hangulata el van cseszve.
 Saschaék háza elé érve leparkolok, majd felé fordulok, mielőtt kiszállna.
 - Válaszolj őszintén egy kérdésemre, kérlek!
 - Rendben.
 - Szerelmes vagy belé? - kérdésemet meghallva elfordul tőlem.
 - Persze, hisz ő a barátom. - mondja hezitálva és tudom, hogy hazudik.
 - Nem győztél meg, de nem firtatom tovább. - veszek egy nagy levegőt. - Sajnálom, hogy így alakult a nap vége. De azért remélem, hogy ezt leszámítva jól érezted magad. - mosolygok rá, amit nagy megkönnyebbülésemre viszonoz.
 - Én is sajnálom. De jól éreztem magam.
 - Remélem nem sikerült elijesztenem a közelemből.
 - Emiatt ne aggódj.
 - Köszönöm.
 Sascha miután kiszáll a kocsiból én is haza indulok, közben a mai napon kattog a fejem. Sascha most elutasított, de nem kilátástalan a helyzetem. Nem adom fel ilyen könnyem, mert tudom, hogy van esélyem. Először is valahogy el kell tüntetnem Blaket az útból.

Rowan

 A temetőbe érve pontosan emlékszem, hogy merre kell menjek. Az elmúlt napokban kiment a fejemből, hogy a kisangyal titkos könyve után kutassak, de most itt az idő.

 A kripta, ahol Rhea ült, itt áll előttem. Szétnézek, mielőtt közelebb lépek, de nincs senki a közelben. A halottakon kívül persze. Odalépek, ahol a kislány üldögélt a múltkor. Letérdelek és elkezdek keresgélni. Hol lehet az a füzet, vagy könyv, vagy mit tudom én mi az? Mindent végigtapogatok, de semmit sem találok egy kígyón kívül, amit megfogok és félre hajítok.

 Pár perc keresgélés után belefáradok és a hátam ugyanúgy a kripta falának döltöm, mint ahogy Rhea tette. Jobb oldara pillantok, amikor észre veszem, hogy egy tégla nem illeszkedik pontosan a falba. Megmozdítom, majd ki is veszem a helyéről. És megvan! A könyv a tégla mögött bújt meg. Kiveszem a helyéről és hamarabb megszemlélem kívülről. Elég vastag, a borítója meg kopott. Nem egy naplónak tűnik. Kinyitom és ahogy elkezdek lapozni elakad a lélegzetem. Mi a fene? Ez üres! Átnézem a teljes könyvet, de semmi sem található benne, csak a kissé megsárgult lapok. Érzem, hogy valami itt nincs rendjén. Rhea ebből olvasott. Nem lehet, hogy végig az üres lapokat bámulta.

 Bármennyire is szeretném magammal vinni a könyvet, inkább visszateszem a helyére, utána haza indulok.

 Hunter kocsija még nincs itthon, így várnom kell azzal, hogy elmesélem neki ezt és a tegnapi Rheas ügyet, amit még csak nem is említettem neki.

 Belépve a házba hallom, hogy valaki porszívózik, pontosabban Teresa. A nappaliba megyek, hogy köszönjek neki.

 - Szia Teresa. - hangomra megállítja a porszívót.

 - Szia, csak egyedül jöttél? - érdeklődik.

 - Ja. Hunter még mindig a randiján van.

 - Ez a lány rendesen elcsavarta az unokaöcsém fejét. - mondja mosolyogva.

 - Ne is mondd. - nevetek.

 - Nem is baj, hogy nincs itt. Szeretnék veled beszélni. - fordítja komolyra a szót.

 - Rendben. - bólintok.

 - Figyelj! Tudom, hogy fiatal vagy és szeretsz szórakozni, ami nem is baj, de nem szeretném, ha ártatlan kislányokat használnál ki.

 - Rhea miatt mondod, ugye?

 - Igen. Nem szeretném, ha fájdalmat okoznál szegény lánynak. Nem ismerem túl jól, de azt tudom, látom rajta, hogy még egy légynek sem tudna ártani. Olyan könnyen össze tudnád törni, szegényt. - magyarázza minden rosszindulat nélkül.

 - Nem kell emiatt aggódnod. Nem áll szándékomban szórakozni vele. Még kislány.

 - Hát én azt nem mondanám. - veti ellen.

 - Oké. Nem annyira kislány. A tegnap csak tényleg azért hoztam ide, hogy beszélgessünk. - mondom őszintén.

 - Miről kellett nektek beszélnetek? - kérdi gyanúsan.

 - Tud a titkunkról. - vallom be.

 - Tessék?

 - Tegnap hajnalban váratlanul megjeglent az erdőben. Nem ijedt meg tőlem, utána pedig látta az átalakulásomat. Annyira természetesnek vette, még csak meg sem lepődött. - mesélem, de ahogy belegondolok eszembe jut, hogy bizony meglepődött: a meztelenségemen. - Próbáltam kiszedni belőle, hogy honnat tudja, mik vagyunk, de nem adott egyenes választ.

 - Hát ez különös.

 - Tényleg az.

 - Gondolod, hogy senkinek sem árulja el?

 - Kétlem. Valamiért úgy gondolom, már sok titkot őriz magában.

 Hunter nem túl jó kedvvel ért haza a randiról. Elmesélte, hogy mi történt, majd én következtem. 

 - Hogy érted, hogy Rhea tudja? - kérdi sokkosan, amikor elmondom neki.

 - Fogalmam sincs honnat tudja, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem tegnap reggel tudta meg.

 - Szerintem Sascha sejt valamit? - kérdezi aggódva.

 - Nem hiszem. Rhea mindenki előtt titkolózik. Alig lehet kiszedni belőle egy csipetnyi információt.

 - Szerinted aggódnunk kéne? Bízol benne? - teszi fel a legfontosabb kérdést.

 - Nem aggódom amiatt, hogy elmondaná valakinek. Sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy kitől tudta meg. - mondom.

 - Szerinted vannak a közelben már vérfarkasok és ismeri őket?

 - Nem tudom, haver. De ki fogom deríteni. És van még valami. - teszem hozzá. - Ma azért voltam a temetőben, mert néhány napja, amikor követtem őt, ott járt. Egy könyvet olvasott, amit egy kripta falában rejteget. Megtaláltam, szerettem volna beleolvasni, de üres volt.
 - Ezt, hogy érted?
 - Semmi nem volt benne. Sem írás, sem rajz, még egy vonal sem. Az összes lap üresen állt.
 - Ez nagyon... fura. - simítja meg a tarkóját.
 - Fogalmam sincs, mit gondoljak. Muszáj kiderítenem, hogy mi folyik körülötte.

 Lefekvéskor is nem más járt az eszembe, mint Rhea. Nem csupán az a sok titok, ami körül lengi őt, hanem ő maga. Egy és fél napja nem láttam, de ez túl soknak bizonyult. A közelében akartam lenni, újból zavarba hozni őt és mosolyt kicsikarni belőle. Egy idő után úgy gondoltam, hogy elég volt az ő gondolatából, ezért megpróbáltam elaludni. Sajnos még az álmaimba is sikerült beférkőznie.