Sascha
Nem bírtam aludni az éjszaka. Álmatlanul forgolódtam és a délutánon járt az eszem. Bűntudatom volt. Tudtam, hogy nem kellett volna elmennem Hunterrel randizni, még kevésbé hagynom, hogy megcsókoljon. Hogy tehettem ezt Blake-vel? De még mindig bizsergett a szám a csóktól. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amik nem voltak helyesek. Mindennél jobban vonzódtam Hunter-hoz és ez ellen nem tehettem semmit.
Már előre féltem találkozni Blake-vel. Rettegtem, hogy rájön, hogy valaki mással csókoloztam, habár nem lenne kitől megtudnia. Hunter biztosan nem árulná el neki.
Az utóbbi napokban nem találkoztam sem vele, sem Rowannel. Egyfelől örültem ennek, mert szerettem volna tisztázni magammal azt a sok kuszaságot, ami a fejemben van, de közben szerettem volna már látni.
A szombatom szabad volt és Blake-vel töltöttem, de nem éreztem valami jól magam. Nem tudom, hogy a bűntudat miatt volt, vagy azért, mert nem sikerült vele annyira felszabadult lennem, mint Hunt-val.
Hazaérve a randiról a nagy csönd fogad. Tudtam, hogy anya ma későig dolgozik, de Rhea-nak itthon kéne lennie. Kivéve, ha nem szökött ki megint. Bekopogok a szobája ajtaján, de nem kapok választ. Benyitok. A húgom a földön ül az ágyának dölve, kezével a fejét szorítja, miközben előre-hátra hintázik.
- Mi történt? - szaladok oda és letérdelek mellé.
- Túl hangosak. Annyira fáj... - mondja remegő hangon.
- Hogy érted húgi? Hol fáj? - simogatom nyugtatóan a hátát.
Nem válaszol, inkább szorosan lehúnyja a szemét és tovább hintáztatja magát. Fogalmam sincs mit kezdjek vele. Gyógyszert nem adhatok neki, mert tudom, hogy rögtön visszautasítaná a szervezete. Fel kéne hívnom anyát, de tudom, hogy ma este sok dolga van, és az is lehetséges, hogy Rhea nemsokára jobban lesz.
- Rhea, monddj valamit! Hogy segíthetnék? Mondd el, hol fáj! - erre a kérdésre már sejtem a választ, mivel a fejét fogja. - Fel kéne ülnöd az ágyra. Segítek. - próbálom felhúzni, de nem mozdul.
Kezdek kételkedni abban, hogy nemsokára jobban lesz, amikor gyorsabban kezdi venni a levegőt és egész teste remegni kezd. Bármit mondok neki, nem figyel rám, olyan mintha nem is hallaná. Nem bírom nézni, ahogy szenved és teljesen bepánikolok. Nem is gondolkodom, amikor a kezembe veszem a mobilom és Hunter számát kezdem tárcsázni. A vonal lassan csöng ki. Ez szinte idegölő. Néhány másodperc telik el, amíg felveszi, de egy örökkévalóságnak tűnik.
- Sascha? - szól bizonytalanul.
- Hunter. - mondom zaklatott hangon. - Rhea rosszul van! Fogalmam sincs mit csináljak!
- Anyukád nincs otthon?
- Nincs, még dolgozik. De nem tudom mi van Rhea-val. Azt hiszem a feje fáj és nagyon remeg. - nézek a húgomra, aki egy kicsivel sem néz ki jobban, mint az előbb.
- Először is nyugodj meg. Átmegyek, oké? - a magabiztos hangja kicsit megnyugtat.
- Jó.
- Pár perc és ott vagyok.
Leteszem és visszamegyek a húgomhoz. Leülök mellé és tovább simogatom a hátát, miközben nyugtatóan beszélek a fülébe.
Remélem Hunter minél előbb ideér és kitalál valamit. De azt hiszem, mindenek előtt arra van szükségem, hogy átöleljen és azt mondja, minden rendben lesz.
Csupán néhány perc telhet el, amikor kopognak az ajtón. Felállok és gyorsan a bejárati ajtóhoz szaladok és kinyitom. Rowan viharzik be gyorsan mellettem, majd Hunter követi őt.
- Hol van? - kérdi aggódva Rowan.
- A szobájában. - elindulok arra és ők követnek.
A húgom ugyanabban a pozicióban ül, mint ahogy hagytam, az arca nagyon sápadt.
- Mi történt? - Rowan odaszalad a húgomhoz és aggódva szemügyre veszi.
- Fogalmam sincs. Haza értem és így találtam rá. - mondom. - Annyira aggódom.
- Ne aggódj. Biztos nemsokára jobban lesz. - ölel át Hunter, én pedig a pólójába fúrom a fejem.
- Hé kicsi lány, mi a baj? - fejemet Rhea és Rowan irányába fordítom.
A fiú végigsimít az arcán, a húgom pedig rá emeli szemét. Úgy tűnik, mintha kititsztulna a tekintete. Nem tudom, hogy szándékosan-e, de Rowan vállára hajtja a fejét, ő pedig átöleli.
Pár perc telik így el. Rhea még mindig sápadt, de úgy tűnik csillapodott a fájdalma, így én is megnyugszom.
- Köszönöm, hogy átjöttetek. - mondom a fiúknak, de csak Hunter figyel rám.
- Nem kell megköszönd. - mosolyog rám.
- Kértek valamit? - kérdem és kilépek Rhea szobájából a konyha felé indulva.
- Most, hogy kérded, megszomjaztam. - mondja Hunter a nyomomban.
- Mit szeretnél? Van gyümölcslé, tej vagy víz.
- A víz megfelel.
A hűtőből előveszek egy palck vízet, majd a szekrényből egy poharat is. Kitöltöm és Hunter-nek nyújtom.
- Megnyugodtál? - néz rám aggódva.
- Igen. Nem is tudom, mit tettem volna, ha nem jössztök. - vallom be.
- De jöttünk. És habár én nem csináltam semmit, Rowan-nek valahogy sikerült legyugtatnia a húgodat.
- Neked pedig engem. - ahogy kimondom, már meg is bánom. Érzem, hogy az arcom kiforrósodik.
- Ennek örülök. - mosolyog. Élvezi, hogy zavarba jöttem. - Figyelj csak! Most már rendben vagyunk, mi ketten? - kérdi már komolyabban.
- Persze. Eddig is rendben voltunk.
- Mégsem hívtál. - a hangja csüggedtnek tűnik.
- Sajnálom. Én csak... kissé összezavarodtam. - vallom be.
- Megértem. De azért lehetünk továbbra is barátok, ugye?
- Aha, persze. - Sajnos, csak barátok...
Hazaérve a randiról a nagy csönd fogad. Tudtam, hogy anya ma későig dolgozik, de Rhea-nak itthon kéne lennie. Kivéve, ha nem szökött ki megint. Bekopogok a szobája ajtaján, de nem kapok választ. Benyitok. A húgom a földön ül az ágyának dölve, kezével a fejét szorítja, miközben előre-hátra hintázik.
- Mi történt? - szaladok oda és letérdelek mellé.
- Túl hangosak. Annyira fáj... - mondja remegő hangon.
- Hogy érted húgi? Hol fáj? - simogatom nyugtatóan a hátát.
Nem válaszol, inkább szorosan lehúnyja a szemét és tovább hintáztatja magát. Fogalmam sincs mit kezdjek vele. Gyógyszert nem adhatok neki, mert tudom, hogy rögtön visszautasítaná a szervezete. Fel kéne hívnom anyát, de tudom, hogy ma este sok dolga van, és az is lehetséges, hogy Rhea nemsokára jobban lesz.
- Rhea, monddj valamit! Hogy segíthetnék? Mondd el, hol fáj! - erre a kérdésre már sejtem a választ, mivel a fejét fogja. - Fel kéne ülnöd az ágyra. Segítek. - próbálom felhúzni, de nem mozdul.
Kezdek kételkedni abban, hogy nemsokára jobban lesz, amikor gyorsabban kezdi venni a levegőt és egész teste remegni kezd. Bármit mondok neki, nem figyel rám, olyan mintha nem is hallaná. Nem bírom nézni, ahogy szenved és teljesen bepánikolok. Nem is gondolkodom, amikor a kezembe veszem a mobilom és Hunter számát kezdem tárcsázni. A vonal lassan csöng ki. Ez szinte idegölő. Néhány másodperc telik el, amíg felveszi, de egy örökkévalóságnak tűnik.
- Sascha? - szól bizonytalanul.
- Hunter. - mondom zaklatott hangon. - Rhea rosszul van! Fogalmam sincs mit csináljak!
- Anyukád nincs otthon?
- Nincs, még dolgozik. De nem tudom mi van Rhea-val. Azt hiszem a feje fáj és nagyon remeg. - nézek a húgomra, aki egy kicsivel sem néz ki jobban, mint az előbb.
- Először is nyugodj meg. Átmegyek, oké? - a magabiztos hangja kicsit megnyugtat.
- Jó.
- Pár perc és ott vagyok.
Leteszem és visszamegyek a húgomhoz. Leülök mellé és tovább simogatom a hátát, miközben nyugtatóan beszélek a fülébe.
Remélem Hunter minél előbb ideér és kitalál valamit. De azt hiszem, mindenek előtt arra van szükségem, hogy átöleljen és azt mondja, minden rendben lesz.
Csupán néhány perc telhet el, amikor kopognak az ajtón. Felállok és gyorsan a bejárati ajtóhoz szaladok és kinyitom. Rowan viharzik be gyorsan mellettem, majd Hunter követi őt.
- Hol van? - kérdi aggódva Rowan.
- A szobájában. - elindulok arra és ők követnek.
A húgom ugyanabban a pozicióban ül, mint ahogy hagytam, az arca nagyon sápadt.
- Mi történt? - Rowan odaszalad a húgomhoz és aggódva szemügyre veszi.
- Fogalmam sincs. Haza értem és így találtam rá. - mondom. - Annyira aggódom.
- Ne aggódj. Biztos nemsokára jobban lesz. - ölel át Hunter, én pedig a pólójába fúrom a fejem.
- Hé kicsi lány, mi a baj? - fejemet Rhea és Rowan irányába fordítom.
A fiú végigsimít az arcán, a húgom pedig rá emeli szemét. Úgy tűnik, mintha kititsztulna a tekintete. Nem tudom, hogy szándékosan-e, de Rowan vállára hajtja a fejét, ő pedig átöleli.
Pár perc telik így el. Rhea még mindig sápadt, de úgy tűnik csillapodott a fájdalma, így én is megnyugszom.
- Köszönöm, hogy átjöttetek. - mondom a fiúknak, de csak Hunter figyel rám.
- Nem kell megköszönd. - mosolyog rám.
- Kértek valamit? - kérdem és kilépek Rhea szobájából a konyha felé indulva.
- Most, hogy kérded, megszomjaztam. - mondja Hunter a nyomomban.
- Mit szeretnél? Van gyümölcslé, tej vagy víz.
- A víz megfelel.
A hűtőből előveszek egy palck vízet, majd a szekrényből egy poharat is. Kitöltöm és Hunter-nek nyújtom.
- Megnyugodtál? - néz rám aggódva.
- Igen. Nem is tudom, mit tettem volna, ha nem jössztök. - vallom be.
- De jöttünk. És habár én nem csináltam semmit, Rowan-nek valahogy sikerült legyugtatnia a húgodat.
- Neked pedig engem. - ahogy kimondom, már meg is bánom. Érzem, hogy az arcom kiforrósodik.
- Ennek örülök. - mosolyog. Élvezi, hogy zavarba jöttem. - Figyelj csak! Most már rendben vagyunk, mi ketten? - kérdi már komolyabban.
- Persze. Eddig is rendben voltunk.
- Mégsem hívtál. - a hangja csüggedtnek tűnik.
- Sajnálom. Én csak... kissé összezavarodtam. - vallom be.
- Megértem. De azért lehetünk továbbra is barátok, ugye?
- Aha, persze. - Sajnos, csak barátok...
Rowan
Sohasem féltem igazán. De amikor Hunter elmondta, hogy Rhea nincs jól, megijedtem. Muszáj volt vele jönnöm, nem bírtam volna otthon maradni úgy, hogy nem tudom mi van vele. A haverom kicsit meglepettnek tűnt, amikor aggódó képemet látta, de teljesen leszartam, hogy mit gondol. Csak itt akartam lenni Rhea-val. Komolyan aggódtam, amikor a szobájába belépve megláttam remegő testét és sápadt arcát. Féltem, hogy valami komoly baja van.
Most már úgy túnik, jobban van, de még nem vagyok hajlandó elmenni. Tetszik, ahogy hozzám bújik és hogy ilyen közelről érezhetem az illatát.
- Jobban vagy? - kérdem halkan. Felemeli a tekintetét és bólint. - Jobb lenne felmenni az ágyra.
Nem várom meg, hogy mit szól hozzá, a háta és a térde alá nyúlok és felemelem őt. Az ágyra fektetem, de nem akarok eltávolódni tőle, így lerúgva a cipőmet én is mellé fekszem. A derekát átölelve közel húzom magamhoz, mert azt akarom, hogy újból a vállamon pihentesse a fejét. Legnagyobb meglepetésemre az oldalamhoz simul, fejét pedig a mellkasomra fekteti. Jó érzés az, ahogy a teste hozzá ér az enyémhez. Túl jó.
Muszáj lesz erről az érzésről elterelnem a figyelmem, ezért kérdezősködni kezdek.
- Mi történt? Elmeséled?
Egy darbig néma marad, majd megszólal csendesen.
- Nem hallgattam rájuk. Azt akarják, hogy olyan legyek, mint ők.
- Kikről beszélsz? - kapom fel hirtelen a fejem.
- A Nővérekről. - ejti ki rettegve. Átöleli a derekamat és görcsösen belekapaszkodik a pólómba. - Ne hagyd, hogy magukkal ragadjanak, kérlek! Nem akarom!
- Kislány, nem értem miről beszélsz. Magyarázd el! - felülök, őt is magammal húzva, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kérlek, kérlek... - ismételgeti.
- Nem tudom, miről van szó, de nem hagyom, hogy bajod essen, oké? - két kezembe veszem az arcát. - Ígérem, vigyázok rád.
Úgy néz rám, mint aki elhiszi, amit mondok és teljesen megbízna bennem. Ez jó érzéssel tölt el annyira, hogy legszívesebben megcsókolnám. Ehelyett közelebb hajolok hozzá és a homlokához érintem az ajkam.
- Bízol bennem? - kérdem, mert hallani is akarom.
- Igen.
Elégedettséggel tölt el a válasza. Végigsimítok az arcám, majd megcsókolom az arcát.
- Jó lenne, ha lefeküdnél. - mondom neki.
- Nem vagyok álmos.
- Akkor majd mindjárt az leszel. - átfogom a derekát, majd lerántom magam mellé, pontosabban félig magamra. Tetszik ez a pozició. Nem tudom, hogy neki mennyire jön be, de nem mozdul, csak zavartan elfordul tőlem. Elkezdem simogatni a hátát, mire elkezd helyezkedni rajtam, akár egy kiscica dorombolás közben. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy közben akaratlanul is hozzádörzsöli magát egy nagyon is érzékeny testrészemhez, mire egy kisebb morgás szalad ki a számon.
- Csillagom, jobb lesz, ha nem csinálod ezt többé - mondom egyfolytott hangon -, ha nem akarod, hogy elveszítsem az önüralmam.
Erre riadtam rám néz és le akar szállni rólam, de nem engedem.
- Na na. Nem mész sehova. - mosolygok rá pimaszul. Szorosan magamhoz ölelem és tudom, hogy csak kínzom magam ezzel, miközben nem érek úgy hozzá, ahogy szeretnék, de képtelen vagyok elengedni. - Próbálj meg aludni.
Egy darabig még feszült a teste, de amikor újból el kezdem simogatni, teljesen ellazul. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy a lélegzete egyenletessé válik és elalszik.
Fura érzés így aludni. Még sosem aludtam senkivel, de ez most tetszik. Azt hiszem alkalmat fogok rá keresni, hogy minél gyakrabban legyen alvó társam. Ez a szöszi a karomban pont megfelelő rá.
Muszáj lesz erről az érzésről elterelnem a figyelmem, ezért kérdezősködni kezdek.
- Mi történt? Elmeséled?
Egy darbig néma marad, majd megszólal csendesen.
- Nem hallgattam rájuk. Azt akarják, hogy olyan legyek, mint ők.
- Kikről beszélsz? - kapom fel hirtelen a fejem.
- A Nővérekről. - ejti ki rettegve. Átöleli a derekamat és görcsösen belekapaszkodik a pólómba. - Ne hagyd, hogy magukkal ragadjanak, kérlek! Nem akarom!
- Kislány, nem értem miről beszélsz. Magyarázd el! - felülök, őt is magammal húzva, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kérlek, kérlek... - ismételgeti.
- Nem tudom, miről van szó, de nem hagyom, hogy bajod essen, oké? - két kezembe veszem az arcát. - Ígérem, vigyázok rád.
Úgy néz rám, mint aki elhiszi, amit mondok és teljesen megbízna bennem. Ez jó érzéssel tölt el annyira, hogy legszívesebben megcsókolnám. Ehelyett közelebb hajolok hozzá és a homlokához érintem az ajkam.
- Bízol bennem? - kérdem, mert hallani is akarom.
- Igen.
Elégedettséggel tölt el a válasza. Végigsimítok az arcám, majd megcsókolom az arcát.
- Jó lenne, ha lefeküdnél. - mondom neki.
- Nem vagyok álmos.
- Akkor majd mindjárt az leszel. - átfogom a derekát, majd lerántom magam mellé, pontosabban félig magamra. Tetszik ez a pozició. Nem tudom, hogy neki mennyire jön be, de nem mozdul, csak zavartan elfordul tőlem. Elkezdem simogatni a hátát, mire elkezd helyezkedni rajtam, akár egy kiscica dorombolás közben. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy közben akaratlanul is hozzádörzsöli magát egy nagyon is érzékeny testrészemhez, mire egy kisebb morgás szalad ki a számon.
- Csillagom, jobb lesz, ha nem csinálod ezt többé - mondom egyfolytott hangon -, ha nem akarod, hogy elveszítsem az önüralmam.
Erre riadtam rám néz és le akar szállni rólam, de nem engedem.
- Na na. Nem mész sehova. - mosolygok rá pimaszul. Szorosan magamhoz ölelem és tudom, hogy csak kínzom magam ezzel, miközben nem érek úgy hozzá, ahogy szeretnék, de képtelen vagyok elengedni. - Próbálj meg aludni.
Egy darabig még feszült a teste, de amikor újból el kezdem simogatni, teljesen ellazul. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy a lélegzete egyenletessé válik és elalszik.
Fura érzés így aludni. Még sosem aludtam senkivel, de ez most tetszik. Azt hiszem alkalmat fogok rá keresni, hogy minél gyakrabban legyen alvó társam. Ez a szöszi a karomban pont megfelelő rá.
